Exkluzív interjú Pál D. Attilával, a Tündérkert erdélyi hajdúgenerálisával

Október 13-án dupla epizóddal debütál a Duna Televízió képernyőjén a Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első része alapján készült magyar szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozat, a Tündérkert. A nyolcrészes produkcióban számos erdélyi színész is szerepel. A Bethlen Gábort megformáló Bokor Barnával múlt szombaton beszélgettünk, ezúttal pedig Pál D. Attilával kávézunk, akit Nagy András hajdúgenerális szerepében láthat hamarosan a közönség.

Pál D. Attila – közismertebb nevén Deszka – jelenleg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának az igazgatója, de esetében külön érdekesség, hogy a mindennapi életben ő nem hivatásos színész. Ezért is nagyon kíváncsiak voltunk, hogy ennek ellenére miért őrá esett a rendező választása a szereplőválogatás során, de Deszka azt is elmeséli, hogy mit jelentett számára eljátszani a hajdúvezért, továbbá, hogyan élte meg a forgatás egészét, ami saját bevallása szerint élete „legvagányabb élménye” volt. Megéri ma is velünk tartani!

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?