Az aranyórán túl – kétnyelvű előadással rukkolt elő a Reactor és a Váróterem Projekt

A Reactor és a Váróterem Projekt közös, kétnyelvű, román–magyar előadást mutat be Az aranyórán túl címmel. A darab egy multikulturális város hangulatát ragadja meg, miközben az emberek, valamint az emberek és helyek közötti kapcsolatokról beszél. Az előbemutatót október 4-én 20 órától, majd a bemutatót október 5-én ugyanebben az időpontban tekinthetik meg az érdeklődők a Reactor kolozsvári, Petőfi Sándor utca 4. szám alatti épületében.

Vannak emberek, akik elmenekülnek onnan, ahol születtek, mert úgy érzik, hogy ott nem tudnak fejlődni, mások viszont egész életükben ugyanazon a helyen maradnak, mert csak ott tudnak fejlődni, ahol a gyökereik vannak. Az előbbiek úgy cipelik a történeteiket, mint nehéz poggyászt, az utóbbiak súlyos gyökereikkel együtt építik saját történetüket. Ezek az emberek egy városban találkoznak, mondjuk Kolozsváron: egy technologizált, fiatalos, turisztikailag látogatott, multikulturális városban, amelyről jó kép alakult ki, és a fotógráfusok szerint a legjobb fotót az „arany órában”, napkeltekor vagy napnyugtakor lehet készíteni, amikor a fény meleg és lágy. Az aranyóra vakító fényén túl vannak azonban az emberek és az ő történeteik, amelyek összefonódnak, a beszélt nyelvtől függetlenül is. Mi történik, miután a lágy, meleg fény eltűnik? – teszik fel a kérdést közleményükben az alkotók.

Az előadás a Reactor és a Váróterem Projekt koprodukciója. Projektjük célja a két színház együttműködése, valamint a kolozsvári közönség bővítése azáltal, hogy a város román és magyar független színházi palettájának egységes szemléletét kínálja. Arra törekszik, hogy összehozza a kolozsvári román és magyar színházi közönséget, két független színház, a Reactor de creație și experiment és a Váróterem Projekt közös programján keresztül melyben két előadáscsere, és két darab kétnyelvű koprodukció is tartozik.

Az aranyórán túl című előadás írója Ovidiu Cioclov, a szöveget pedig Csepei Zsolt fordította magyar nyelve. A darabot Ovidiu Caița rendezésében mutatja be Andrada Balea, Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Alina Mișoc, Pál Emőke és Tavi Voina.

A jegyek online az Eventbook oldalon vásárolhatók meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?