Mi vagyunk Kolozsvár! – Új projekttel rukkolt elő a Manó and Gregor együttes

Mintegy háromszáz részvevővel és Kolozsvár jelentős civil szervezeteivel együttműködésben született meg egy újabb különleges projektje a Manó and Gregor zenekarnak. Ezúttal a civilek bevonásával egy olyan flashmobot szerveztek, amelynek eredménye egy videoklip lett legújabb, Look Into My Eyes (Nézz a szemembe) című dalukhoz. A különleges felvételek a főtéri Bánffy-palota udvarán készültek.

Amint megalakulásuk, illetve nagyközönség elé állásuk alkalmával a Maszolnak is elmondták az együttes alapítói, szándékaik szerint nemcsak az indie folk műfaj romániai meghonosítása, hanem a közösségi összefogás és szolidarizálás megerősítése is a céljuk, nemzetiségtől vagy felekezeti hovatartozástól függetlenül. A fiatalok hisznek abban, hogy Kolozsvár lakossága, románok, magyarok, tősgyökeres helybéliek vagy ide költözöttek csak egymás értékeinek elfogadása mellett élhetnek alkotó teljes életet.

Fotó: We Are Cluj

Legelső videoklipjüket is megmutattuk a Maszolon, és most ismét itt az ideje, hogy felvillantsuk az együttes munkájának egy háromperces részletét, amelyben nemcsak a muzsikusok, hanem a kincses város mintegy harminc civil szervezetének a képviselői is megjelennek – ők azok, akik eleget tettek a felhívásnak, hogy megmutassák, ők is itt élnek Kolozsváron, a közösség aktív tagjai, és munkájukkal mindannyian hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a város élhetőbb – és elfogadóbb – hely legyen.

A zenekar tagjai: Ráduly Botond (Manó) – ének, billentyű; Petri Gergő (Gregor) – ének, gitár; Kádár Zoltán János (Krampusz) – buzuki, gitár; Kis Tamás – basszusgitár; Szekeres Árpád Áron – dobok.

A We Are Cluj (Mi vagyunk Kolozsvár) elnevezésű projekt, illetve a vasárnap este megjelent dal és a klip fő üzenete ugyanis az: mindegy, hogy honnan jövünk és kik vagyunk, ha Kolozsváron élünk, itt biztosan otthonra és elfogadásra találunk. A zenekar másik célja, hogy új videóklipjében bemutassa azokat a szervezeteket és közösségeket, melyek hétköznapi munkájukkal – sokszor csak a háttérben dolgozva – teszik igazán pezsgővé és élhetővé ezt a várost.

„A fő cél teljesült hiszen kutyamentésért, sérült emberek gondozásáért, zenei oktatásért, általános oktatásért, sportért, hagyományőrzésért és más értékes tevékenységért felelős szervezetek vettek részt nagy számban a forgatáson” – fogalmaznak a projekt bemutató weboldalán. Mint írják, „a szervezők azon voltak, hogy minél több szervezetet mozgósítsanak, de ahogy az lenni szokott, nem mindenki tudta elfogadni a meghívást, ugyanakkor a kezdeményezés olyan pozitív visszhangot kapott, hogy egy újabb hasonlóra kerülhet sor 2024-ben”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?