Román–magyar közönségfejlesztésre nyert uniós támogatást a Váróterem Projekt és a Reactor

Fágáș. Multikulturális perspektívák címmel indítja projektjét Kolozsvár két, független színházi társulata, a Reactor és a Váróterem Projekt. Az európai uniós támogatást nyert projekt célja a színházak egyesítése, illetve a közönségfejlesztés – hangzott el a Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón.

A Fágáș projekt 2022 novemberétől 2024 februárjáig tart, melynek finanszírozási forrása az EGT Alap 2014–2021 közötti időszakra vonatkozó támogatásából ered a Ro-Cultura Kulturális vállalkozói szellem, valamint a közönség és a közönségfejlesztés erősítése című projekt keretében. A projekt vissza nem térítendő értéke 983 475,20 lej (198 758,15 euró).

Alexa Băcanu projektmenedzser elmondta, hogy a kezdeményezés által elindított két miniévad célja olyan programok létrehozása, amelyek során egyesülhet a kolozsvári román és a magyar színházi közönség. A projekt során a két társulat előadásokat cserél, valamint a román előadásokat magyar, a magyar előadásokat román nyelven feliratozzák.

Fotó: A Váróterem Projekt Facebook-oldala

„A társulataink közös programja egyúttal egy felhívás is a kolozsvári közönség számára, hogy felfedezzék a helyi színházi élet sokszínűségét és összetettségét” – nyilatkozta Alexa Băcanu.

Petro Ionescu kommunikációs szakember kifejtette, hogy a Reactor és a Vároterem Projekt társulata két új, román–magyar nyelvű koprodukción is dolgozik, amely a multikulturális együttélés témáját több szempontból is vizsgálni fogja. Az első közös előadás munkafolyamatai már elkezdődtek Ovidiu Caița rendezésében, melynek bemutatóját júniusra datálták az alkotók, ám a miniévad már februárban elkezdődik. Továbbá 2024-ben a budapesti rendező, Boross Martin előadását viszi színre a két társulat.

A Reacot színésze, Oana Mardare szerint annak ellenére, hogy a projekt támogatása külföldről érkezik, eredménye a helyi közösségekben és kultúrában válik majd érzékelhetővé. Hozzátette, független színházak révén nem tudják biztosítani az állandó, hosszú távú működést. A helyi önkormányzatoktól való támogatáskérés sikertelennek bizonyult, ezért fordultak nemzetközi forrásokhoz.

„A Fágáș projekt a folytonosságra, a hosszú távú működésre ad lehetőséget, hiszen a független színházak egyik fő problémája az előadások műsoron tartása, pénzforrásra van szükség mind a színészek megtartására, mind a kellékek beszerzésére” – fejtette ki Imecs-Magdó Levente, a Váróterem Projekt vezetője. Doru Taloș, a Reactor vezetője hozzátette, az infláció és az energiárak növekedése következtében egyre nehezebb a terek fenntarása is, azonban a projekt által egy ideig anyagi gondok nélkül folytathatják munkájukat.

A projekt partnere a norvég Para Film & Teater szervezet, amely a két színház művészeinek és vezetőinek a szakmai fejlődését segíti két művészeti és két menedzsmentfejlesztési műhelymunka biztosítása által. A műhelymunkák során a multikulturális közönséggel való kommunikáció módszereit, vezetői-projektmenedzseri technikákat sajátíthatnak el az alkotók, emellett művészeti témában tartanak majd továbbképző műhelymunkát a két romániai szervezet számára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?