Az Európai Unió statisztikai intézete, az Eurostat nemrégiben közzétett adatai szerint a tavalyi évben a kulturális iparágak 7,7 millió embert foglalkoztattak az EU-ban, ami a teljes uniós munkaerő 3,8 százalékának felelt meg. Ez az arány Romániában volt a legkisebb, mindössze 1,5 százalék (míg Hollandiában a legnagyobb, 5,4 százalék). Ennek kapcsán nemrégiben frissen végzett egyetemistákat, színészt, zenészt, táncost és bölcsészt kérdeztünk arról, hogy mit gondolnak, milyen lehetőségeik vannak elhelyezkedni a kultúriparban. Ezúttal az egyetemek vezetőit kértük, hogy reagáljanak ezekre a kérdésekre.

Nemrégiben frissen végzett „humánértelmiségi művészlelkeket” kérdeztünk arról, hogy az egyetem elvégzése után milyen lehetőségeik vannak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Mind a színész, a bölcsész, és a táncos elmondása szerint a legnagyobb problémát a „piac” telítettsége okozza: közel sem ürül évente annyi szabad hely ezekben a körökben, mint ahány diplomás kikerül az egyetemekről. Mint mondták, a B- és C-tervek alapok, a több lábon állásra pedig fel kell készülni. Most az intézetek vezetőit kérdeztük arról, hogy mit gondolnak a helyzetről, szerintük milyen lehetőségek állnak végzőseik rendelkezésére, illetve hogy valóban a piacgazdaság szempontjából érdemes-e gondolkodni a kultúráról.

Kapcsolódó

„Dolgoznánk mi, ha lenne hol” – Mennyi esélye van egy romániai magyarnak elhelyezkedni a kulturális életben?

Az Európai Unió tagállamai közül Romániában dolgoznak a legkevesebben a kulturális iparágban. 

romániai magyarság Erdély kultúra álláslehetőségek

„Ne csak piaci vagy politikai késztetésekre maradjunk nyitottak”

Dr. Berszán István, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének a vezetője úgy fogalmazott, hogy a „kultúripar” kifejezés azt jelzi, hogy a megváltozott közbeszéd a művészetet is csak termékeket gyártó és/vagy forgalmazó vállalkozásként hajlandó elgondolni, és ettől kezdve a piaci mechanizmusok képezik megítélése alapját. „Ez a szemlélet egy olyan kultúrpolitikára vall, amely a kultúra helyett kívánja eldönteni, hogy mi számítson értéknek.” Mint mondta, a művészetnek és a bölcsészettudományoknak épp az a lényege, hogy ne csak piaci vagy politikai késztetésekre maradjunk nyitottak, hiszen ha a gyerekek csak azt tanulják meg, hogy miként legyenek kompetitívek, sikeresek, és miként érvényesítsék az érdekeiket, akkor ne csodálkozzunk, ha elidegenednek önmaguktól és a környezetüktől is.

Kiemelte, a bölcsészet nemcsak igazodni kíván a mai világhoz, hanem válaszolni is rá. A végzősök olyan munkakörökben helyezkednek el, mint az oktatás, a kutatás, az irodalmi élet, a média, a fordítás, a szakértői munka, tudomány- és művelődésszervezés, ügyintézés és a PR. Úgy fogalmazott, hogy ez a szórás is jelzi, hogy a kapott képzés, az intézeti kiadványokkal és rendezvényekkel együtt sok mindenre felkészíti a hallgatókat.

Az intézetvezető elmondta, pontos adatokat nem tud arról, hogy a fentebb felsorolt területeken hány diákjuk helyezkedett el, de úgy gondolja, hogy akik valamilyen formában „szakmában maradtak”, azoknak körülbelül 20 százaléka lett irodalomszervező, kutató, fordító, médiamunkás, és nagyjából 80 százalékuk választotta a tanári pályát.

Minden minőségi művészeti oktatás alapja a szakképzettség

Dr. Könczei Csongor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense, a Táncművészet szak megbízott tanulmányi programfelelőse kérdésünkre elmondta, hogy az erdélyi magyar néptáncmozgalomnak képzett táncoktatókra és együttesvezetőkre van szüksége, éppen ezért a szak úgy van kitalálva, hogy az ott végzettek 50–50 százalékban kapjanak táncművész és pedagógiai képzést is. Hozzátette, hogy a pedagógia modul, ahogy egyik másik egyetemen sem, nem kötelező, de náluk mindenki elvégzi. Azért is tartják fontosnak, mert úgy gondolják, hogy mind az iskolákban, mind a különböző hagyományőrző csoportoknál fontos, hogy szakképzett táncpedagógusok tanítsanak, hiszen minden minőségi művészeti oktatás alapja a szakképzettség.

Könczei Csongor kiemelte, hogy a szak első évfolyamának tizenegy lediplomázott diákja közül heten kezdtek el hivatásos táncegyütteseknél dolgozni, a többiek pedig a továbbtanulás mellett döntöttek. Valamennyi diák oktat táncot – elsősorban néptáncot – tanintézményekben vagy műkedvelő és hagyományőrző néptáncegyütteseknél.

A végzettek diplomáján az áll, hogy előadóművész és koreográfus, de Könczei Csongor elmondta, hogy elsősorban táncművész és táncpedagógus szakképesítést kapnak. A néptánc mellett tanulnak balett-technikát, polgári és modern társastáncokat, reneszánsz és barokk társastáncokat és kortárs mozgásművészetet is. Fontos kiemelni, hogy az itt végzettek elsősorban táncművészek és táncpedagógusok, nem pedig koreográfusok, és a táncok közül is a néptánc kapja a legnagyobb hangsúlyt, többek közt ezekben is különböznek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfia szakától.

Az intézetvezető elmondta, hogy a hagyományos tánckultúrával való művészeti és tudományos foglalkozás, szakma tulajdonképpen egy rétegkultúra. Ennek főként a színpadi változatait a különböző kultúrpolitikai nyomások már több mint egy évszázada megpróbálják tömegkultúrává tenni, de azt, amit oda átemelnek, már nehezen lehet akár népművészetnek is nevezni. A folyamat lényege már általában nem az, hogy az alkotás sajátos, egyedi ismérveit figyelembe vegyék, amelyek tulajdonképpen meghatározzák annak az értékét, hanem arra törekednek, hogy az a „kultúrtermék” minél könnyebben eladható, érthető, fogyasztható legyen.

A téma mindig is időszerű volt, és az is lesz

Dr. Szilágyi-Palkó Csaba, a kolozsvári Magyar Színházi Intézet vezetője a Maszol megkeresésére elmondta, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a végzés utáni bizonytalanság csak az utolsó években erősödött fel ennyire a fiatal színészek számára, miközben már a kilencvenes évek végén ugyanolyan bizonytalanul és félve léptek ki az egyetem kapuján a hallgatók.

Az intézetvezető elárulta: ha csak az utóbbi öt év végzettjeit nézzük, van olyan évfolyam, amelynek a tagjai jelenleg 80 százalékban színházaknál (kőszínházaknál vagy független társulatoknál) dolgoznak, rangos szakmai díjakat nyernek el. És van olyan is, amelynek mintegy 20 százaléka jutott álláshoz a saját területén. Nyilván van egy időfaktor is, azaz egy 4–6 éve végzett színésznek valószínűleg több munka, több szerep van a háta mögött, többen ismerik, többen keresik is. Egy 1–2 éve végzett hallgató az esetek többségében lassabban jut el ehhez. Ettől függetlenül minden évben vannak kivételek is, azaz olyanok, akik diploma után rögtön álláshoz jutnak.

Dr. Szilágyi-Palkó Csaba úgy fogalmazott, hogy társulaton kívüli színészek esetében jelen pillanatban a helyzet meglehetősen borúsnak tűnik – azok a volt tanítványai, akik ilyen helyzetben vannak, szinte kivétel nélkül alig tudnak megélni csak és kizárólag a „szabadúszásból”.

Arra a kérdésre, hogy milyen egyéb pályákon van lehetőségük érvényesülni a színész diplomával rendelkezőknek, az intézetvezető elárulta, hogy végzés után általában 4–5 évvel egyre többen fordulnak egyfajta továbbképzés felé. Igyekeznek a tehetséges végzettjeiket a tanári pálya felé is irányítani, és jó páran éltek is ezzel a lehetőséggel az elmúlt években. Vannak olyanok is, akik az audiovizuális médiumok felé fordulnak, vagy különböző tréningeket kezdenek el vezetni, esetleg nem kimondottan prózai színészként, hanem például bábosként vagy táncosként folytatják a karrierjüket.

Az Európai Unió a legutóbbi években egyre erősebben igényli az egyes szakmák műveléséhez szükséges képességek, készségek és elsajátítandó ismeretek halmazának egységesítését, ehhez a romániai egyetemeknek is alkalmazkodniuk kell. Az ESCO rendszeréről van szó, amely egy többnyelvű európai osztályozás, és azokat a készségeket, kompetenciákat, képesítéseket és foglalkozásokat azonosítja és rendszerezi, amelyek jelentőséggel bírnak az uniós munkaerőpiacon, valamint az oktatás és a képzés területén. Ez a rendszer például tételesen felsorol olyan szakmákat, amelyeket a színészi hivatással rokonnak tart, de nincs hivatásos képzés erre vonatkozóan, noha végzett színészként például ezeket is lehet művelni az Unióban.