Az Európai Unió statisztikai intézete, az Eurostat nemrégiben közzétett adatai szerint a tavalyi évben a kulturális iparágak 7,7 millió embert foglalkoztattak az EU-ban, ami a teljes uniós munkaerő 3,8 százalékának felelt meg. Ez az arány Romániában volt a legkisebb, mindössze 1,5 százalék (míg Hollandiában a legnagyobb, 5,4 százalék). A romániai magyar kisebbség kultúrembereinek még ennél is szűkebb térben kell megtalálniuk a helyüket, hiszen a magyar anyanyelvűeknek alapvetően a magyarság kulturális intézményeiben, műhelyeiben kell elhelyezkedniük. Ezen a szűk mezsgyén pedig igencsak korlátozottak a lehetőségek.

Romániában dolgoznak a legkevesebben a kulturális iparágakban– derült ki az Eurostat nemrégiben közzétett adataiból, melyek szerint az ország teljes munkaerejének mindössze 1,5 százaléka „kultúrmunkás”. Ebből a tényből kiindulva, illetve abból, hogy az utóbbi hetekben ezt a területet érintette leginkább a kormány által bejelentett megtakarítási törekvés, az intézmények működése komoly veszélybe került.

Kíváncsiak voltunk arra, miképpen látják a közeljövőt azok a fiatalok, akik valamely kulturális ágazatban képzelik el jövőjüket, ezért néhány olyan fiatalt kérdeztünk, akik most bontogatják a szárnyaikat a „kultúriparban”. Milyen lehetőségei vannak egy pályakezdő színésznek, merre induljon egy frissen diplomázott táncos vagy zenész, és mi lesz a bölcsészből, ha nagy lesz? Megéri-e még kultúrát ápolni a szenvedélyen túl, vagy tényleg ijedjen meg a szülő, ha a gyerekből „humánértelmiségi művészlélek” lesz? Interjúalanyaink érthető módon azt kérték, maradjanak anonimak. Ennek roppant egyszerű a magyarázata: az igencsak szűk romániai magyar kulturális közegben, amennyiben érvényesülni szeretnének, a megszólalásuk miatt könnyen érhetné őket negatív megkülönböztetés, ami nemcsak egzisztenciális vonatkozásban, hanem szakmai előremenetelük tekintetében is káros volna.

Aggódni mindig kell

Már egy ideje tudjuk, hogy a diploma sem életbiztosítás, még akkor sem, ha a papíron konkrét szakmát ír: színész. A tehetség mellett ugyanis szüksége van még egy nagyon fontos dologra: hatalmas szerencsére. „Nincsenek munkahelyek, vagy csak elenyésző számú. Teljesen telített a piac. Ha szerencséd van, lát valaki valahol egy előadásban és kapsz egy szerződést, de nem ez az esetek számottevő része” – felelte kérdésünkre egy frissen végzett színészhallgató.

Elmondása szerint Erdély két magyar nyelvű színiegyeteme évente 20–25 diplomát oszt ki, ennyi embernek pedig értelemszerűen nincs munkahely. A szerencse sem osztja meg magát ilyen mértékben. Ha pedig nincs szerencse, van két másik út, lehet választani, hogy „vagy elkezdesz független úton foglalkozni ezzel, házalni rendezőknél, igazgatóknál projektszerződésekért, pályázatokat írni. Ez természetesen nem egy életbiztosítás, állandó bizonytalanság van: nincs elegendő munka, nincs elegendő pénzed. Az erdélyi színházszakmában amúgy sincs elég pénz ahhoz, hogy több szabadúszót el tudjanak tartani az intézmények, pályázat is meglehetősen kevés van, és még nem beszéltünk a stabil előadótér hiányáról” – mondta.

A másik út, hogy „elengeded az egészet, és keresel stabil megélhetést, pályát módosítasz, és esetleg ha időd engedi, hobbi szinten elvállalsz egy-egy projektet, ami érdekel. Vagy száz százalék hagyod menni, mert rákényszerülsz, úgy érzed, hogy ez nem egy fenntartható életvitel számodra.”

Interjúalanyunk kiemelte: „aggódni 100 százalékban kell, a nap 24 órájában, legalábbis amíg nem lesz egy stabil állás a szakmában, vagy akkora hírnév, hogy ne kelljen házalni. Amennyiben ez nem utópia, még mindig évtizedes távlat. Kérdés, ér-e annyit, hogy évekig öld az idegeidet ezért, vagy keresel valami más lehetőséget.”

Alig akad szabad hely

„Szeretsz táncolni, oké, de ezért fizetnek is?” – kapta meg már nem egyszer a kérdést egy frissen diplomázott táncművész. Mint mondta, az egyetem elvégzése után kapnak ugyan egy felsőfokú diplomát, de mindössze hat hivatásos magyar táncegyüttes van Erdélyben, ahol lehetőség lenne elhelyezkedni, ezeknél pedig még nem is feltétlen szükséges az ilyen irányú végzettség. Ahogy fogalmazott, „a tanterv amúgy is leginkább úgy van kialakítva, hogy az ott végzettek tanárok legyenek”, de már néhány éve „folyik a harc” érte, az iskolák sem alsó, sem felső tagozatában nem választható tantárgy a néptánc. Tanár tehát nehezen lehet egy táncművész-diplomával rendelkező fiatal, de ahogy megkérdezettünk fogalmazott, sok másra sincs lehetőség, hiszen gyakorlatilag a hivatásos együttesek az egyetlenek, ahová ezzel a végzettséggel menni lehet, és munkaként, megélhetésként lehet vele foglalkozni.

Mint mondta, egy hivatásos táncegyüttest általában 10–12 pár alkot, és leginkább nők számára szokott hely megürülni. Az egyetem elvégzése után az évfolyamuk 50 százaléka, tehát hét ember tudott elhelyezkedni, ami még így is egy jó aránynak számít. Megkérdezettünk véleménye szerint ezen a pályán több lábon kell állni, különösen nőként, hiszen a családalapítás jócskán behatárolja azt, hogy meddig és mennyi időt tud az ember színpadon tölteni. „Szabadúszókra nem tudok példát, legalábbis olyat biztosan nem, aki megél belőle. Sokan tanítanak és mellette néha elvállalnak egy-egy fellépést, de együttesen kívüli táncosként mindenképpen kell egy stabil megélhetés is” – fogalmazott.

A jó hír viszont az – felelte kérdésünkre a megkérdezett –, hogy az utóbbi évekhez képest jócskán nőttek a fizetések a hivatásos együtteseknél. Mint mondta, tíz évvel ezelőtt még mindenkinek volt másodállása, most már viszont biztosítja a megélhetést, ha valaki helyet kap egy ilyen csapatban. „Nyilván nem fogunk meggazdagodni belőle, de az átlaghoz képest nagyon rendben vannak a fizetések.”

A több lábon állás alap

„Ha a bölcsészekre gondolunk, szinte mindenki egyetlen lehetőségként tekint a tanári pályára, a pedagógusi karrierre. Én nem gondolom úgy, hogy csak ezen az úton lehetne haladni, bár tény és való, hogy ez a legstabilabb lehetőség, a legkézenfekvőbb módja az elhelyezkedésnek” – felelte kérdésünkre egy frissen diplomázott bölcsész. Mint mondta, az ezen a karon való végzettség nem egyenértékű azzal, hogy valaki tanítani fog, hiszen az egyetem nem kiváló pedagógusokat képez. Amennyiben viszont valaki tényleg nem a tanügyet választja arra, hogy hivatásában kiteljesedjen, „a megélhetés egy állandó jelenlétet, cselekvést, tenni akarást igénylő folyamat.” Nagyon kevés az olyan munkalehetőség, amely tényleges stabil programmal, fizetéssel jár. Ezen a pályán nem B és C opciókat tartalékol az ember, hanem egyszerre van minimum három darab A lehetőség, és mindegyiket teljes erőbedobással kell csinálni. „Mindenképpen több mindenben kell gondolkodni, folyamatosan kreatívnak kell lenni, nem lehetséges, hogy egy percig is elkényelmesedjünk. A több lábon állás alap, ha az ember bölcsészberkekben akar elhelyezkedni” – fejtette ki interjúalanyunk.

„Jó szórakozást!”

„Általában az emberek úgy tekintenek a zenére, meg amúgy a művészetekre, hogy ez szórakozás. Részben igazuk is van, de valójában a nagyobb része kemény munka, rengeteg áldozat és elköteleződés” – fogalmazott a zeneakadémia negyedik évét kezdő egyik diákja. Mint mesélte, szinte minden alkalommal, mikor egy zenei projekttel foglalkoznak, koncertre, előadásra készülnek, mindenki azt mondja nekik, hogy „jó szórakozást!”, amiért gyakran haragszik is, hiszen ez olyan érzést kelt benne, hogy az emberek nem látják, mennyit kínlódik ő azért, hogy valami ilyenformán színpadra kerülhessen. Gyakorta kapja meg a kérdést, hogy mikor lesz valami rendes szakmája, valami igazi munkahelye, hiszen nagyon kevesen látnak bele abba, hogy ebben a műfajban is rengeteget gyötrődik az ember azért, hogy eredményei legyenek.

Elmondása szerint vannak lehetőségek, de nem sok, a helyek száma pedig erősen korlátozott. „Sokszor tényleg csak a szerencsén múlik: melyik évben végeztél, és megy-e valaki pont akkor nyugdíjba. Jó helyen kell lenni a lehető legjobb időben” – fogalmazott. Ha nem jön be a szerencse, akkor jön a kínlódás. Sokan elvégzik a zeneakadémiát, de nem tudnak elhelyezkedni, vagy nem úgy, ahogy ők szeretnének. A legtöbb ember zenekari posztokra pályázik, mégis sokan tanárok lesznek, hiszen nem ürül olyan mértékben hely az együtteseknél, mint amilyen mértékben kerülnek ki a diplomások az egyetemről.

„Szeretném úgy látni, hogy aki jó, az nem fog elvesződni. Bizakodónak kell lenni. Nem is tudok B vagy C opciókban gondolkodni, mert tényleg ezt szeretném csinálni” – felelte kérdésünkre. Elmondása szerint a családjában vannak zenekari zenészek, és ő úgy látja, egészen jól meg lehet élni a fizetésből, de szabadúszóként mindenképpen keresni kell valami stabil állást is. "A gond az, hogy közel sincs annyi hely, ahány zenész, ezért– ahogyan ő fogalmazott– „nem elég, ha jó vagy, a legjobbnak kell lenned, különben esélyed sincs”.