Hogyan látták a 19. századi brit utazók Erdélyt? Milyen sztereotípiák keringtek rólunk? És milyen kép élhet a külvilágban ma, 2023-ban? Dr. Bökös Borbála, a Partiumi Keresztény Egyetem Bölcsészettudományi és Művészeti Karának dékánja kalauzolta a múltba az Ifjúsági Udvarba érkezőket augusztus 19-én. Kutatásaira dr. Calum T. M. Nicholson, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Danube Institute vendégoktatója reflektált saját tapasztalatai alapján, mint 21. századi brit világjáró.

A 19. században Erdély nehezen megközelíthető térségnek számított, ennek okán számos különböző sztereotípia alakult ki a régió lakóit illetően. Az terjedt a köztudatban, hogy Erdély egy veszélyes hely, ahol különös emberek élnek, akik rossz ízű ételt fogyasztanak, és még rosszabb utakon járnak. Pletykák keringtek arról is, hogy a területre érkezőket kirabolják, vagy akár meg is ölik. Csak az angolok járnak oda, mondták.

A fenti szállóige azért vált híressé Bökös Borbála szerint, mivel a vizsgált időszakban több angol és amerikai látogatta a vidéket, akik hazatértük után nagy lendülettel és csodálattal írták le azt, amit láttak. Ezekben a történetekben Erdély úgy szerepel, mint egy misztikus és titokzatos hely, amely tele van sötét erdőkkel, óriási dombokkal és gótikus templomokkal. „Székelyföld a Skót-felföld” – tette hozzá Calum Nicholson. A szociálantropológiára, migrációs tanulmányokra és humánföldrajzra specializálódott vendégoktató maga is úgy véli, rengeteg hasonlóság fedezhető fel a két tájegység között. Mindkét területre jellemzőek a gazdag erdők, a dús növényzet, a nagy tavak és a katedrálisok. Kiemelte, hogy hozzánk hasonlóan náluk is vannak dialektusok, amelyek az építészet geometriájával egyszerre változnak vidékenként.

Bökös Borbála szerint három nézőpontról beszélhetünk a székelyek és más helyi népek ábrázolását illetően. Az erdélyiek magukat a keresztény Európa védelmezőinek látták, a külvilág véleménye pedig nagyon ambivalens volt. Néhol a 19. századi erdélyiek romantikus hősökként voltak ábrázolva, néhol meg veszélyes, primitív törzsként. A pozitív sztereotípiákban úgy jellemezték a népet, mint előre tekintő, önálló, hősies szabadságharcosok. A negatív oldalon természetes pesszimistáknak nevezték őket. Olyan embereknek, akik a múlt glóriájával ékeskednek, és annyira büszkék, hogy sem egymással, sem másokkal sem tudnak egyezni. A leírásokban dicsérik vallásosságukat, vendégszeretetüket, elítélik anyagiasságukat és munkakerülő hozzáállásukat.

A szakértő kutatásai azt mutatják, hogy a negatív híresztelés hátterében az osztrákok, németek állhattak, mivel nem szolgálta érdekeiket a zóna méltatása. A pozitív felhang pedig olyan íróktól származott, mint például John Paget. Az angol származású Paget annyira megszerette a térséget és Wesselényi Miklós unokahúgát, hogy a magyar nyelvet is megtanulta, majd Kolozs megyében telepedett le és vált a fejlődés egyik útmutatójává. Útinaplóiban a szerző bemutatott székely jellegzetességeket is, mint például a székely bajusz, amely jelnyelveben a magyar nemzetet hivatott megnevezni. Bökös Borbála felhozta még példának Elizabeth Nina Mazuchellit és Emily Gerardot, mint írók, akik lejegyezték első találkozásukat a sós burduffal vagy falakat díszítő tányérokkal és varrottasokkal.

A kutató kitért a romák és a nők megítélésére is. A romákat megbízhatatlan alakokként tartották számon, ugyanakkor példaértékűnek tekintették a gyerekeikhez, családtagjaikhoz, a zenéhez és a szabadsághoz kötődő szoros viszonyukat. Némi szexizmus érzékelhető a nőkről készített rajzokon, jegyezte meg Bökös Borbála. A szkeccseken a nők úgy jelennek meg, mint valami szentek: csodaszépek, és visszafogott ruháikban imádkoznak.

A külvilág képe Erdélyről és annak lakóiról Calum Nicholson szerint sajnos ma sem árnyaltabb. Elmondta, édesanyja is csak a magyar forradalmakról hallott. Kiemelte, különösen felbosszantja őt, amikor Erdélyt Drakulával és a vámpírokkal asszociálják. Meglátásai szerint ez a tudatlanság annak köszönhető, hogy akik a magyar közegről írnak, mindegy, milyen minősítést raknak hozzá, folyton klisékben beszélnek. Úgy véli, a magyarok az „uncanny valley” (hátborzongató völgy) jelenség egyik elszenvedői. A kifejezés lényegében azt takarja, hogy minél emberibb egy lény, egy robot, annál több emberi érzést vált ki. Azonban ha már túl tökéletesnek érezzük, akkor kellemetlen, negatív gondolatokat váltanak ki belőlünk. A vendégoktató példaként felhozta a rajzolt karaktereket: a gyufaszálfigurákat a játékokban könnyen kivégezzük, a Pixar alakjain már sírunk, a túl emberi robottól pedig már félünk. Ugyanez a felosztás igaz a világ történéseire is: a kínai helyzetet nem értik, nem érzik, nem látják át; az iráni vagy ukrajnai szituációt sajnálják; a magyart pedig valahogy kizárják. Ennek miértjére azonban még nem jött rá.

Bökös Borbála kérésére Calum Nicholson mesélt első benyomásairól, saját tapasztalatairól a magyar kultúrát illetően. Megtudtuk, hogy ez volt a 32. útja magyar településre és még több fog következni. Azon az állásponton van, hogy mindig lehet új dolgokat találni a sokadszor látott épületekben. Elmondta, hogy otthon érzi magát, mivel a sofőrök is montreali stílusban vezetnek, és kiderült, hogy egyik kedvenc dala a Szerelem, szerelem című magyar népdal, amelyről sokáig azt hitte, arab eredetű, és ittléte alatt derült fény az igazságra.

Párhuzamot vont a brit és magyar kultúra között. Meglepte őt, hogy mennyire tartják a szemkontaktust a helyiek. Sőt külön felfedezés volt neki az, hogy ha figyelünk valamire vagy gondolkodunk valamin, összehúzzuk a szemöldökünk, ugyanis ilyet otthon nem tapasztalt. Támogatja azt, hogy a magyarok szociális aktivitásként, élvezetként tekintenek az ételre, nem csupán üzemanyagként. Beszámolt arról is, hogy könnyűszerrel sajátított el nyelveket az utcán sétálva, ám a magyarral meggyűlt a baja.

A beszélgetést Calum Nicholson egy történelmi kitekintővel zárta. Megfigyelte, hogy a magyarok hivatástól és politikai állásponttól függetlenül érdeklődnek történelmi hátterük iránt, és ezt a tudást értékelni is tudják. Elmagyarázta, hogy hosszú folyamat volt, míg megértette, mennyire bonyolult Erdély, Kárpátalja és Magyarország viszonya egymással. Nehéz elképzelnie, milyen lehet objektív határ nélkül létezni, hiszen náluk, amikor vízbe ér a lábuk, tudják, hogy ott a szigetük határa. Úgy gondolja, hogy a nemzetünkben lévő kulturális változás felé irányuló bizalmatlanság a kommunizmusból eredeztethető. Szerinte nem tudtuk még feldolgozni azt, hogy katonákkal, sok esetben árulókkal osztottuk meg házainkat, családjainkat. „A nemzetek történelmét és identitását jobban formálja a háború, mint a megszállás” – szólt a megfejtés.

Az MCC társszervezőként vett részt a 14. Kolozsvári Magyar Napokon, ahol az Ifjúsági Udvar programjának szervezését vállalta a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel (KMDSZ), az Országos Magyar Diákszövetséggel (OMDSZ), az YZ Intézettel, a Kolozs Megyei Magyar Diáktanáccsal (KMDT) és a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórummal (KIFOR) közösen.