Megszámláltatásunk néhány dilemmája – beszélgetés Balázs Lajos néprajzkutatóval

A választás az emberiség legősibb dilemmája. Ennek sok-sok változatát, esetét nyújtja a népköltészet. A választó alany retorikai kérdése: „Két út áll előttem, melyiken induljak?” Megnyugtató választ nem kap a kérdező, így hát marad a „soha meg nem nyugvó szívével”. Olyan mesénk is van, hogy az útnak eredő hősünket, aki egy bizonyos faluba akar eljutni, figyelmeztetik, hogy útelágazáshoz fog elérni, útjelző táblák irányítják, csakhogy az egyik arról híres, hogy amit mond, állít, annak éppen az ellenkezője igaz. A táblák nem jelzik, hogy melyik az igazmondó és melyik a hazudozó falu – magyarázta a Maszol megkeresésére Balázs Lajos néprajzkutató.

Mit tegyen a vándor? Kiváltképpen, ha válaszút elé kerül? Van-e igaz út, amit Dante is keresett, vagy a legtöbb csak annak hazudott? A vándor önmagát is megkérdezi, „én mi vagyok, ha megkérdezik, „te mi vagy, kikhez akarsz tartozni?” Van, akinek egyszerű, minden napra, helyzetre kész a válasza. Úgy tűnik, a székelység egy része – ezt fájlalom leginkább – mintha nem lenne tisztában önmagával, nem érzékeli, „választott” útja merre, mire vezet – magyarázta a neves néprajzkutató.

Szép a csillagösvény mint költői kép, de ennek karbantartására nem utal ki pénzt a román kormány

Balázs Lajos szerint a himnuszunk is erről szól. „Sokkal pontosabb önmaga sorsának, állapotának meghatározása tekintetében: az istentől jó kedvet, bőséget, védő kart, víg esztendőt kér jóvátétel gyanánt a megszenvedett múltért és jövendőért. Székely himnuszunk viszont meghatározhatatlan végzetünk, sötét éjszakai bolyongásunk, mennyiségileg maroknyian és az is porló (állandó folyamat) állapotát vizionálja. Szép a csillagösvény mint költői kép, de sajnos ennek karbantartására nem utal ki pénzt a román kormány még akkor sem, ha RMDSZ-es képviselő emelné fel a szavát.”

A népszámlálás előtt álló Románia magyar lakosságának, a székelység egy részének történelmi, néprajzi, társadalmi problémái, helyzetei ilyenkor felizzanak, a választás nem mindennapi dilemmáját élik meg egyéni és közösségi szinten. Van, aki nem ad erre, döntésének következményeit utólag éli meg visszafordíthatatlan következményeivel. Ezekről lehet ítélkezni kívülállóként, aki csak a „lelátóról képes hőzöngeni”, a mérkőzés végén már nem érdekli egyik csapatnak sem a sorsa. Még az iskolák, osztályok száma sem, az sem, hogy milyen lehet az a székely anyanyelv, amit az iskolában tanítanak, a tankönyvekről nem is beszélve.

Fotó forrása: Balázs Lajos magánarchívuma

„Látszatra ártatlan, kézzel könnyen leinthető, a népszámlálással közvetve vagy közvetlen, igenis összefüggő példákat említek. Legelőbb Ioan Slavici Mara című regénye jut eszembe román–német viszonylatban. Az író erdélyi társadalmi freskónak szánta regényét, és az is, amiből minket érintő élethelyzeteket emelek ki. A címadó Mara gyönyörű szépségű leányának és Națl Hubăr német mészáros fiának szerelmét és a szülők ellenére, titokban történő házasságát, illetve ennek nemzetiségi és vallási okokból való eldurvulását. Noha mindannyian egyetértenek abban, hogy egy Isten van, az első gyermek keresztvíz alá tartásánál valami mégis megrezzent. Aztán halmozottan visszatért, amikor iskolába kellett beíratni. Kinek, melyiknek a hite, temploma szerint, aztán kinek az iskolájába történik a beavatása? Ezek nem vagyoni, nem hozományfüggő, hanem társadalmi, egzisztenciális kérdések” – magyarázta a néprajzkutató.

Hozzátette, nem feledheti azt a tudományos konferenciát, amelyiket a Kriza János Néprajzi Társaság szervezett Marosvásárhelyen, témája a házasság volt. „Egy marosvásárhelyi születésű fiatal orvosnő tárta fel házasságának történetét egy moldvai orvostanhallgató kollégájával. Problémamentesen indult az életük az első karácsonyig, amikor a magyar szülők vendégül látták a moldvai szülőket: angyalvárás, szenteste, felszolgált étkek, családi rítusok… Amit a vendégek azzal reagálták le, hogy »Nálunk ez nem szokás, mi másképpen csináljuk…« Ennyi elegendő volt a hangulatváltásra. Ennek ellenére a vásárhelyi szülők »háztűznézőbe« mentek a moldvaiak meghívására. Más indítékkal, de a helyzet megismétlődött. Néhány év teltével a »nagy szerelemmel« összekelt fiatalok, nem szülői befolyásra, hanem a »mi ezt másképpen szoktuk, csináljuk« klisék szaporodása nyomán a házasságuk erodálódott” – elevenítette fel a szakember.

A közvetlen tapasztalat

Tanárként viszont közvetlen megélte, megtapasztalta a népszámlálás politikai hatását, következményét is. Kezdő tanár volt Balánbányán 1966-ban, amikor népszámláló biztosnak őt is besorolták, majd Tusnádfürdőre küldték kétnapos felkészítőre. „A technikai problémákra nem emlékszem, viszont arra igen, hogy a nemzetiség és keresztnév összefüggésére felhívták a figyelmünket. A románul beírt, lefordított nevű gyermeket román nemzetiségűnek ajánlották beírni. Akkor értettem meg ezt a ravaszságot előkészítő szándékot. Még inkább később, amikor iskolaigazgatóként az anyakönyvekben Loci, Loți, Soni (Sanyi) , Mariora nevű tanulókat olvashattam a kiképzett tisztviselő és a hanyag, oda nem figyelő szülő »közreműködésének« köszönhetően. Aki később névkiigazítást akart vagy kért, fizetett, de a népességi statisztikán nem változtatott. Balánbányán más helyzetekkel is szembesültem. Egyet még említek: a férfi román volt, a feleség magyar. Amikor az asszony a legtermészetesebb hangon ezt kijelentette, a férje kezdett káromkodni: »Az én nevemet vetted fel, s most magyarnak vallod magad!?« Példának ennyi is elég.”

Balázs Lajos fül- és szemtanúja volt a ’89 előtti utolsó népszámlálás biztosai megyei felkészítőjének. A megyei első titkár szónokolt, bizonyára központi intésre. Szónoklatának vezérgondolata: „Elvtársak, bátorítsák a lakosságot, hogy vallják magukat székelynek. Pártunk vezetősége egyetért ezzel a nyilatkozattal!” Hangja, gesztikulációja, mimikája, amire néprajzosként érzékeny, a róka és a holló történetét juttatja ma is eszébe. „Nem tudom, hányan hittek az igen kegyes és hamis róka-beszédnek, de sokan »székelykedtek«, kiejtették a sajtot a szájukból, számukat nyilván kivonták – hisz alig várták – a magyarok létszámából. Lett belőlük sehonnai senki”, fogalmaz Balázs Lajos.

Ki a magyar, s ki a székely?

Olvasva a sajtóban megjelenő vitákat, nem nagy örömmel nyugtázta, hogy a választás dilemmája újra felbukkant, bár más-más „ruhaváltozatban”, kombinációban. „Úgy tűnik, sajátosan székelyföldiekül nem tudjuk eldönteni, kik és mik vagyunk: magyarok, székelyek, székely-magyarok; a székelyek és a csángók kerüljenek alkategóriába, a székely anyanyelve székely stb. Nem tévedek, ha azt gondolom, hogy ez a dilemma történelmi kategóriává merevedett.” Noha Ábel, Tamási Áron hőse, amikor Amerikába készült, mintha pontot tett volna erre a tétovázásra önmaga és környezete számára is – mondja Balázs Lajos néprajzkutató. „Emlékezetből idézem fel helyzetét, amikor útlevélért állt sorba a hivatal ablakánál. A hivatalnok kérdésére, hogy »milyen nemzetiségű?«, azt válaszolta, hogy »székely«. De hát ilyen nemzetiség nem létezik – mondta a tisztviselő. De, s de, ő székely – ebből nem tért ki Ábel – addig, amíg a mögötte állók megelégelték csökönyösségét, és rászóltak, hogy »mondja már azt, hogy magyar!« Mire Ábel: »magyar, magyar, de igazi magyar!« Egyértelművé tette, hogy nemzetiségének alapszava a »magyar«, talán szerénységből használta a közbeszédben használatos »székely« minőségjelzőt.”

Kőrösi Csoma Sándor, a nyelvtudós viszont tudatosan és megfontoltan cselekedett, amikor székely magyarnak jelentette be magát nem dicsevés, hanem a pontos »azonosítás« szándékával – tette hozzá a néprajkutató (lásd. Nagy Kálmán: Kis magyar nyelvtankönyv. Kriterion, 1970. 132; Korda Sándor: A nagy út).

A népszámlálás nem a monografikus leírások tudománya

Restellni valónak tartja viszont a zűrzavaros vitát (túl szép ez a szó), amit néhányan az erdélyi pártok korifeusai közül folytatnak napok óta a sajtóban. „A politikában nem, vagy alig tudnak dűlőre jutni az erdélyi magyarság harmonizáltabb ügyintézésének kérdéseiben, így most a népszámlálás területére dobják át magukat, nem veszik észre, hogy más a műfaj: az érthetetlen, következetlen, zengzetes jelszavak, követelések, nem a statisztika fogalom körébe tartoznak. A népszámlálás nem a monografikus leírások tudománya, hanem bizonyos jelenségek, folyamatok, egyedi vagy tömegesen előforduló helyzetek mennyiségi megjelenítése. Más szóval, a döntéshozatalok, programok kimunkálásának nem érzelmi, hanem racionálisan, megalapozott, megkerülhetetlen bázisa” – magyarázta Balázs Lajos. Hozzátette: „Ha visszagondolok az elmúlt idők népszámlálásaira, felfedezek bennük rejtett gonoszságokat is, aminek végkifejlete valakinek a visszaszorítása, máskor éppen likvidálása volt. Elégséges ha a bibliai Heródes féle népszámlálást említem.”

Szerinte a helyzet igencsak hasonlít – ismét a folklórhoz folyamodva – a gólya, a béka és a rák történetére. Amikor rátaláltak a tele tarisznyára, úgy döntöttek, hogy együtt elviszik. Csakhogy a gólya fölfele kezdte csapkodni a szárnyait, a béka csak szökdécselt, a rák pedig visszafele farolt. „Nos, mostanság egy szó nem esik arról, hogy emberek, legalább most fogjunk össze, mondjuk meg minden erdélyi magyarnak, székelynek, csángónak, hogy – Kelemen Hunort, Izsák Balázst mégis idézem és azonosulok velük – a népszámláláson vallják magukat magyarnak” – jelentette ki a néprajzkutató.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy kezdeményezi, hogy „a magyarnál, a kérdőíven alkategóriaként jelenjen meg a székely nemzetiség”. De a kételyét, ennek kockázatát is megfogalmazta: „garancia is kell arra – pontosít –, hogy ezt a magyarhoz hozzászámolják. Nekünk egységesen kellene felmutatnunk azt, hogy mekkora számú magyar közösség él Erdélyben.” Merthogy, fogalmaz tovább az elnök, „fennáll a kockázata, hogy majd később valakik valamikor, mikor olyan helyzet alakulhat ki, nem fogják beleszámolni a magyar népességbe a székelyeket”.

„Egyértelmű az elnök történelmi tapasztalata ebben a kérdésben, ezért a tétovázó-latolgató »kellene« helyett a »kell« szó jelölheti az útirányt. Tapasztalataim szerint még ez sem százszázalékos garancia, de legalább kategorikus álláspont a »mi tudatunk«, nemzetiségünk, anyanyelvünk, saját hasonlatosságunkra, felismerhetőségünkre, magunk alkotta kultúránk mellett és érte” – zárta a beszélgetést Balázs Lajos néprajzkutató.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?