Brassói Magyar Napok: tizenharmadjára is magyar szótól lesz hangos a barcasági város főtere

Republic, Kiss Kata Zenekar, Anna and The Barbies, valamint a Titán is fellép idén a Brassói Magyar Napokon. Az immár 13. alkalommal megrendezendő szeptemberi fesztivál szervezői több mint ötven programmal készülnek.

Fotó: Brassói Magyar Napok

Az idei évben sem maradhatnak el a Brassói Magyar Napok, amely most már 13. alkalommal örvendezteti meg a brassói és barcasági magyarságot. A Brassói Magyar Napok a dél-erdélyi szórvány legnagyobb rendezvénysorozata, amelyet idén szeptember 11-17. között rendeznek Brassó emblematikus helyszínein – tájékoztattak közleményben a szervezők.

A program kínálatból, mint ahogy az eddigi évekből megszokhattuk, idén sem maradnak ki a koncertek, filmvetítések, gyerekprogramok, kézműves és termelői vásár, és rengeteg más kulturális esemény, amely egy héten keresztül várja az érdeklődő közönséget.

„Tizennégy évvel ezelőtt gondoltam és álmodtam egy nagyot, ami arról szólt hogy 71 év szünet után újra legyen Brassóban Brassói Magyar Napok. Egy olyan eseménysorozatról álmodtam, amely egy hiánypótló kulturális fesztivál, összművészeti kavalkád, amely a barcasági és brassói magyaroknak egy nagyon fontos megmaradási, és továbbélési lehetőséget biztosít. Meggyőződésem, hogy az egyház, a magyar iskola, a magyar vállalkozások mellett a kultúra egy elengedhetetlen összefogó tégely. Mivel Brassóban sajnos nincsenek magyar kulturális intézmények, ezért kulturális fesztiválok keretein belül próbáljuk a brassói, barcasági magyarság kulturális szomját oltani” – mondta Toró Tamás a magyar napok főszervezője.

Fotó: Brassói Magyar Napok

Idén ismét egy héten keresztül koncertektől, családi és gyerekprogramoktól, könyvbemutatóktól, kiállításoktól, bor és gasztro udvartól, és filmvetítésektől lesznek majd hangosak a város terei, beltéri helyszínei. A rendezvény több mint 50 programmal, köztük rendhagyó irodalom órával, néptánctalálkozóval és táncházzal, kirándulásokkal, kézműves foglalkozásokkal és természetesen különleges és közkedvelt zenei élményekkel is várja az érdeklődőket.

A rockzene kedvelői a Kiss Kata Zenekarral tudnak majd örülni, a fiataloknak az egyik legfelkapottabb, legismertebb zenekarral kedveskednek, hiszen az Anna and The Barbies egy fergeteges fesztiválzáró, főtéri koncertet biztosít majd. De vendég lesz az idősebb réteg kedvence: a Dolly Plusssz (a Dolly Roll és a Hungária énekesnőjének új zenekara), a középkorosztálynak és nem csak, örökzöld slágerekkel érkezik a Republic, az újabb hullámból pedig A Dal győztese, a Titán lép fel.

Máté Péter–Cserháti Zsuzsa emlékkoncert is lesz

A hét első felében a kulturális programok kapnak figyelmet, amikor is a fesztivált egy különleges zenei csemegével, Máté Péter – Cserháti Zsuzsa emlékkoncerttel indítják, szeptember 11-én, 19 órától a Drámai Színház nagytermében. A nyitókoncert jegyköteles eseménye a fesztiválnak, a belépőket 50 lej értékben a bilete.ro oldalon lehet megvásárolni. Az emlékkoncert különleges estének ígérkezik, amely Cserháti Zsuzsa és Máté Péter kivételes örökségét ünnepli Mahó Andrea, Miller Zoltán és Vágó Bernadett kiváló művészek közreműködésével. A koncerten többek között olyan ikonikus dalok csendülnek majd fel, mint Kicsi gyere velem..., Én leszek, Zene nélkül vagy az Elmegyek.

Csütörtöktől kezdődően megnyitja kapuit a Kronstadt Fair kézműves és termelői vásár a Tanács téren, valamint péntektől a gasztro és borsarok is ínyencségekkel várja a látogatókat az Áprily Lajos Főgimnázium és a HUB2068 közös udvarán.

Fotó: Brassói Magyar Napok

Idén sem marad el az In Memoriam Reiff István – Barcasági Néptánctalálkozó, amelyre a fesztivál zárónapján, vasárnap kerül sor. A néptánctalálkozó műsorait megelőzően 13 órától egy felvonulást is szerveznek, amikor is az együttesek tagjai viseletben vonulnak az Áprily Lajos Főgimnáziumtól a Tanács térre, ahol majd a színpadon mutatják be barcaság és környékének tánckincsét.

A programok majdnem mindegyike ingyenes, a nyitókoncert, a borkóstolók illetve a buszos kirándulás kivételével.

További részletek a Brassói Magyar Napok Facebook-oldalán található.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?