Már lehet készülni: október elején újra Filmtettfeszt

A Filmtett Egyesület október 5. és 16. között szervezi meg a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle 22. kiadását – tudatták szerdai közleményükben a szervezők. Összesen 19 településen szerveznek vetítéseket az előző egy év legjobb filmes terméséből.

Két hétvégén, október 5. és 16. között ismét az előző egy év legjobb magyar játékfilmjeivel, erdélyi és magyarországi dokumentumfilmekkel, díjazott magyar kisjáték- és animációs filmekkel, kultikus klasszikusokkal és népszerű gyerekfilmekkel tér vissza az erdélyi vetítővásznakra a Filmtettfeszt műsora.

A rendezvénysorozat központja a szokásos módon Kolozsvár (október 5. és 9. között), ám a kincses városon kívül ezúttal 18 településen Temesvártól Székelyudvarhelyig és Csíkszeredáig, Nagyváradtól Sepsiszentgyörgyig és Kovásznáig, Nagybányától Brassóig és Szebenig, illetve két vidéki helyszínen, Tordaszentlászlón és Bihardiószegen is lesznek vetítések.

Amint a szervezők hozzátették, nem hiányozhat a programból a Filmgalopp című versenyprogram sem: az idén fikciós erdélyi rövidfilmekből összeálló mezőny átesett már az előzsűrizésen, a versenybe került alkotások címe hamarosan nyilvánossá válik. A verseny díjainak sorsáról ezúttal is szakmai zsűri dönt, illetve a közönség is szavazhat a kedvencére online, október 5. és 7. éjfél között. A szombati, október 8-ai kolozsvári díjátadó gálán újra „gazdára lel” egy Sárga Csikó, a Filmtett Egyesület kiválósági díja, és egy újabb magyar filmesztéta részesül Fám Erika-díjban.

„A Filmtettfeszt maroknyi csapata már hónapokkal ezelőtt elkezdte a fesztivál idei kiadásának szervezését. Jelenleg javában egyeztetünk a filmforgazókkal és a filmek alkotóival, célunk, hogy minél több, színvonalas magyar produkció jusson el idén is a tágabb értelemben vett erdélyi – nem csak magyar – közönséghez. A világjárvány miatti lezárásoktól nehezített két év után reméljük, hogy a fesztivál visszarázódhat a szokásos kerékvágásába” – fogalmazott Zágoni Bálint fesztiváligazgató.

A program részletei fokozatosan elérhetőekké válnak a következő hetekben a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle honlapján.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?