Egy provokatív kijelentéssel indítok, vagy – ha jobban tetszik - inkább egy sima helyzetképpel: 2023-ra az erdélyi magyar közösség számos kérdésben minimum vesztésre áll, vagy elvesztette a játszmát. Versenyhelyzetben vagyunk – szinte az élet minden területén - így versenyhelyzetben vagyunk Erdélyben a többségi nemzettel (értsd románok) szemben is. Sajnos ebben meg nem állunk jól.

Nemrég (július 15.) egy Demény Péter erdélyi író, költő, műfordító facebookos bejegyzésére reagált Ovidiu Pecican, egy nyitott erdélyi román értelmiségi, egyetemi tanár. A vita arról folyt, hogy Demény Péter szerint egy magyar kétszer annyit kell tudjon, mint egy román („Un maghiar trebuie să știe de două ori cât un român.“) Ezt tanították valamikor a ’80-as években örökbecsűként, hogy ahhoz, hogy érvényesüljünk magyarként Romániában, kétszer olyan jók kell legyünk, mint a románok (vagyis a versenytársaink). Pecican szerint ez egy téves „kulturális imperializmus” a magyarság részéről, miközben mi, egy kisebbségi léthelyzetben az érvényesülés egyik (talán egyetlen) útját láttuk abban, hogy jobbak kell legyünk, mint a versenytársaink. A facebookon lecsengett, és mivel Pecican egy nyitott, magyarbarát értelmiségiként számontartott figurája az erdélyi közéletnek, így nem is igazán volt ez komoly vita. De, hogy jön ez ide, az vesztésre álló játszmákhoz?

A következő megállapításaimat szánom vitaindítónak.

1) Az elmúlt 30 évben gyorsabban (nagyobb arányban) fogyott az erdélyi magyarság lélekszáma, mint a románságé.

A népszámlálási adatok szerint az elmúlt 30 évben, vagyis az első rendszerváltás utáni népszámlálás óta az erdélyi (romániai) magyarok száma arányaiban is csökken a románokkal szemben. Bár a románság is fogyóban van, mi gyorsabban fogyunk. Vagyis a „szüljük tele a Kárpát-medencét” stratégia Erdélyben egyelőre nem vezetett látványos eredményre.

*Számos vita van a pontos számok értelmezése kapcsán, más számokról is beszélnek egyes politikusok, szakértők, de arányaiban a csökkenés egyértelmű. Forrás: http://statisztikak.erdelystat.ro/adatlapok/romania/3293  és www.insse.ro

Nem úgy tűnik, hogy szép csendesen, lélekszámban megerősödve tartsuk meg, netán erősítjük a pozícióinkat, hanem ellenkezőleg.

Sebaj, mondhatnánk, hisz a szellemi előnyünk mindent megold. No de, itt is vannak gondok, hisz: 2) Romániában a felsőfokú végzettségűek aránya az erdélyi magyarságon belül alacsonyabb (17.5% vs 12.9% az insse.ro adatai szerint), mint a románságé, és a trendek sem arra mutatnak, hogy csökkenne a különbség az elmúlt 30 év alatt.

Úgy tűnik, hogy – annak ellenére, hogy szép számmal alakultak magyar nyelvű egyetemek is 2000 után, a hátrányunkat nem sikerült ledolgozni, és nem is mutatnak csökkenést az adatok. Amennyiben ehhez még hozzátesszük, hogy az érettségi eredményekben évek óta rosszabbul teljesítenek az erdélyi magyar diákok, mint a román társaik (akkor is, ha kivonjuk a román nyelvű érettségit az egyenletből), a helyzet nem mutat jó irányba. A képet árnyalja, hogy posztliceális képzésben és szak – és inasiskola esetében enyhén jobb a helyzet a magyar közösségben, de itt sem számunkra jó irányba haladnak a trendek.

Forrás: www.insse.ro, 2022-es népszámlálási adatok

A helyzet súlyosbodik azzal, hogy a Romániában (értsd Erdélyben) való érvényesülésünk esetében oly fontos román nyelvtudás szempontjából a helyzet nagyon rossz. Amikor a frissen végzett fiatal elmegy az első állásinterjúkra és elküldik, mert nem tud románul, vagy „csak” olyan munkát kap, ami egy kis magyar közösségben is determinálja a karrierjét, akkor a következő lépés az lesz, hogy Magyarországon vagy annál nyugatabbra keresi majd a következő munkalehetőséget, hisz angolul, esetleg németül valamiért „könnyebb megtanulni”... Valamikor 2000-ben, amikor jelentős anyaországi vezetőket - ifjú és lelkes diákvezérként - arról faggattam, hogy mi a határon túli nemzetrészekkel a stratégia, akkor két útról beszéltek: vagy megerősítjük ezeket a területeket, vagy kiürülnek és át fog telepedni lassan mindenki. Persze ez rég volt, és talán már nem is aktuális a helyzet…

Egyre nehezebben legyinthetünk a fenti két adat kapcsán. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy gazdaságilag sem állunk jobban, mint a román többség, még inkább elgondolkodtató a helyzetünk. Ezzel párhuzamosan már nem létezik az írásom elején említett „kulturális felsőbbrendűség” sem – ha egyáltalán létezett valaha. 3) Az erdélyi magyarok gazdaságilag (fizetési erő, fogyasztás stb.) kevésbé erősek, mint a románok.

Hosszú ideje jelennek meg összehasonlító tanulmányok arról, hogy a székely megyékben az átlagfizetés, a jövedelem alacsonyabb, mint az országos átlag. Már azt is többen megvizsgálták, hogy mi történik, ha kivesszük Bukarestet (hogy ne torzítson), de sem Geréb László (2023 március 24.-én) megjelent írásából, sem Csala Dénes reakciójából nem látszik a fény. Ezzel párhuzamosan egy) kolozsvári egy felmérés szerint (amit sajnos nem láttam, csak több mérvadó helyen idézték) egy átlag magyar család jelnetősebben kevesebbet fogyaszt, mint egy átlag román család. Arról ellenben nem szól a fáma, hogy a megtakarítások jelentősebbek lennének...

Gazdasági területen nem úgy tűnik, hogy hatékony stratégiákkal operálnánk, és összehangoltan arra tartanánk, hogy a szinergiákat kreáljunk. A régi vesszőparipám, miszerint „hozzunk el minden forrást Bukarestből és Brüsszelből, és csak arra kérjünk pénzt Budapestről, amire nem kapunk a magunk erejéből, hisz ez a gazdasági versenyképességünket erősíti” - vagy nem valid, vagy senkit nem érdekel. Úgy tűnik, hogy számtalan fejlesztési stratégia születik, de egy rövid távú percepció alapján elköltjük a fejlesztési pénzeket.

A fenti – többé-kevésbé igazolható – állításaimat egyre inkább a szubjektív irányba viszem el, de azért a következőkre is vannak adatok.

4) Nem létezik - vagy nagyon gyenge – az erdélyi magyar nyilvánosság, alig vannak vitáink.

Erről én is írtam (2023 március 6.-án jelent meg), és akkor is, ha nem ez a leginkább releváns írás ebben a témában, de a kijelentésem eléggé nyilvánvaló. Egyhangú, egysíkú sikerkommunikáció folyik, hol arról, hogy mit valósított meg a kormányzás alatt az RMDSZ, hol arról, hogy mit valósítottunk meg a Magyar Kormány támogatásából. Sokszor nagyvonalúan átlépünk a tényeken ezekben a kérdésekben is, a nyilvánosságunk sem mindig a realitást követi, és előfordul, hogy bolhából lesz elefánt, és két szilvaízfőző-üst adományozása jelentősebb eseménynek van beállítva, mint egy egész közösséget érintő, több millió EUR értékű projekt, hisz inkább azt nézzük ki adta…de mindegy is a lényeg szempontjából. Azért, hogy igazán „csúnya” szóval éljek: a nyilvánosságunk és a közéletünk „borbolyizálódik” (nem félek ezt a szót használni, hisz nem vagyok annyira jelentős közíró, hogy beemeljem a szótárba ezt a kifehezést ????), és egysíkúvá válik.

5) Egyes felmérések szerint radikalizálódik az erdélyi magyarság - pl. a világról alkotott kép az AUR szavazókéval egyezik meg a leginkább – erre világít rá több adat is (amiről Kiss Tamást és szociológus kollégáit is kérdezték, és megjelent 2022 december 20.-án, de a Nemzeti Kisebbségkutató is foglalkozott ezzel).

Elindult az erdélyi magyarságon belül egy „szurkolunk a háborúban” és „majd Putyin megoldja a gondjainkat” attitűd, és szép lassan szitokszóvá vált minden, ami Nyugat. Persze mindezt úgy tesszük, hogy a nyugati autónk üléséről, egy nyugati telefonnal, a Facebookon szidjuk a Nyugatot, és a helyzet abszurditása fel sem tűnik (talán ez is visszautal a 2.-es pontra!). Természetesen egyetlen szóval sem szeretném azt állítani, hogy a nyugati hatalmak, az USA és az EU és mások nem követnek el kardinális hibákat. Sajnos sokat: de azért kereszténykonzervatív, értékelvű (székely)magyar emberként eléggé furcsa, ha szurkolunk valakinek, aki épp bombáz egy várost, és ezzel nem azt sugallom, hogy egy másik oldalnak kellene „szurkolni”.

Ennek biztosan számos oka van, egyebek mellett az általunk fogyasztott média, a megmondóembereink belesimulása a közhangulatba, a parlamentbe való bejutástól vagy épp a támogatásoktól való elesés félelme és még ezer más dolog is hozzájárulhat – de nem vagyok felkészült és nem is tisztem ezt elemezni. Egy biztos: a világképünk minimum érdekes.

Igyekeznék valami pozitívummal zárni, de sajnos jobb ötletem nincs, minthogy „innen szép felállni”. Ezekre a kérdésekre is valahogyan válaszokat kell adni erdélyi magyar közösségként. Olyan válaszokat, amelyek legalább megállítják és visszafordítják a folyamatokat, vagy azok egy részét. Értem, hogy „szólni kell a nép nyelvén”, azért, hogy négyévente meglegyen a szavazat, és a politikának van egy logikája, de a helyzet súlyosabb, minthogy ennyivel elrendezzük.

Nemrég voltam egy projektünk átadóján, Barcaszentpéteren, ahol a szász evangélikus templom restaurálása után ünnepelt a közösség. Az a közösség, aki hazatért elsősorban Németországból, hogy megnézze az őseik templomát. Mert a barcaszentpéteri szász egyházközségnek kevesebb, mint 100 tagja van, és azok jelentős része sem németajkú.

Záros határidőn belül értelmes válaszokat lehet adni, ami a sikert, ha nem is garantálja, de az esélyt talán megadja – sportnyelven élve – „a fordítása”. Idézhetném a 90-es évek egyik Friderikusz- Showjának ominózus mondatát, amikor a meghívott panaszkodott és a műsorvezető visszakérdezett: „Ki ígérte meg, hogy könnyű lesz? Na: annak panaszkodjon”. Ha megpróbálunk válaszokat adni, akkor csak annyit mondhatok, hogy „nem ígérem, hogy könnyű lesz”.

(a szerző vállalkozó, politológus, közéleti szereplő)