Kastélyok, templomok, hagyományos mesterségek, népszokások és történelmi hőstettek: Erdély épített és szellemi örökségére is méltán lehetünk büszkék. Az évszázadok során a sokszínűség jegyében élték mindennapjainkat az őseink, ennek a sokszínűségnek pedig ma számos mozgalom és gyűjtemény állít emléket szerte a vidéken. Ismerd meg Erdély múltját a jelen eszközeivel!

A Mini Erdély Park

Fazakas Szabolcs, a Legandárium producere tíz éve vette észre, hogy a Mini Európa szabadtéri makettparkból hiányzik Erdély, és úgy gondolta, hogy itthon elkészíti Románia első makettparkját. A Mini Erdély Parkot végül 2020-ban nyitották meg Szejkefürdőn, és azóta is rengetegen látogatják.

A maketteket a székelykeresztúri származású Vajda Domokos készítette, és Németh Hajnal Auróra képzőművész festette, Gyöngyössy János történeti grafikus szakmai irányításával. A parkban nemcsak magyar vonatkozású épületek makettjei vannak, és több közülük az UNESCO Világörökség része is. A Mini Erdély Parknak köszönhetően a látogatók bepillantást nyerhetnek Erdély legkülönlegesebb, legimpozánsabb épületeibe.

A Székely Határőr Emlékközpont

A székelység köré számos mítosz fonódott az évszázadok folyamán: „erős, rendíthetetlen, nyers a székely nép, amelynek férfijei székely, vitézkötéses harisnyában küzdöttek minden háborúban” – hangzik el gyakran társalgásaink folyamán a téves megállapítás. A históriák tudományos megválaszolására hivatott a Szépvízen létesített mítoszromboló Székely Határőr Emlékközpont, ami a székelység közel ezeréves történetét mutatja be élethű viaszkatonák, interaktív kiállítás, emléktárgyakból készült tárlat, 3D-s kisfilmek és páratlan rekonstrukciók segítségével. Kiderül, milyen egyenruhákat viseltek koronként a katonák, hogyan érintette családjaikat az elválás, mi volt a véleményük a rengeteg háborúról, amin részt vettek az évszázadok folyamán.

Az emlékközpont megvalósításában nem szakértők is szerepet vállaltak: tucatnyian mozdultak meg, évszázadokon át őrizgetett relikviáikkal, főként fényképeikkel gazdagították a tárlatot, így a Székely Határőr Emlékközpont kétségkívül az egyik legpontosabb forrás a nép múltjának megismeréséhez.

Kallós Zoltán Néprajzi Gyűjtemény

A Kallós Zoltán Alapítvány, mely a néprajzi gyűjteményt is gondozza, sokrétű munkát végez. Elsősorban a szórványgondozás a cél, főleg a mezőségi szórványterületről gyűjtik össze a gyerekeket, és alapfokú magyar oktatást biztosítanak a számukra, de a felnőttképzés is fontos pillér. Mottójuk, hogy „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk”.

Kallós Zoltán, amikor megalapította az alapítványt, elsősorban arra gondolt, hogy a válaszúti magyar oktatás újraindítása, illetve a válaszúti magyar népművészet továbbadása az elsődleges cél, és az ő „személyes meggyőződése és szerelme” volt az is, hogy elkezdte gyűjteni a műtárgyakat. A folklórgyűjtései során, darabonként kerültek hozzá a tárgyak, és végül egy akkora személyes gyűjtemény jött létre, ami már képes bemutatni a környék kulturális jellegzetességeit. A gyűjtemény nagyjából hétezer tárgyat számlál, emellett van egy óriási fotóadatbázis is, ami szintén hozzá tartozik, illetve egy folklórgyűjtés is, amely 14 ezer dallamot tartalmaz. Aki tehát a népművészetünk múltját fedezné fel, annak a Kallós Zoltán Néprajzi Gyűjtemény kétségkívül kiváló kiindulópont. 

A táncházmozgalom

Hogyan is lehetne jobban megismerni múltunk hagyatékát, mint úgy, hogy aktívan részt veszünk a hagyomány ápolásában? Negyvenöt éve indult a kolozsvári táncház, széki mintára, egy zeneiskolás osztály kezdeményezésére, onnan pedig lassan tovább terjedt Erdély többi nagyvárosába is. Azóta sok mindent éltek át a táncházasok, akiknek működését a kommunista időszakban megpróbálták ellehetetleníteni. A '80-as években pedig a kivándorlási hullám miatt alig maradt zenész Erdélyben. A '90-es évek után indult újra a mozgalom nagyon nagy lelkesedéssel, és Erdély nagyvárosaiban még mindig működik a táncház, igaz, nem olyan gyakorisággal, mint az aranykorban. 

Csoóri Sándor költőnek van egy mondása, amit a táncházas írásokban nagyon sokszor hangsúlyoznak, azaz hogy a néptáncnak két nagy pillanata volt: az egyik, amikor felment a színpadra, és a másik, amikor lejött a színpadról. A városi táncházaknak az alap ideológiája tulajdonképpen pont ez volt, hogy ezt a hagyományos közösségi szórakozást visszavigye a közösségekbe: ne színpadi produkció, ne műsor legyen a néptánc, ne passzív közönséggel és aktív előadóval, hanem szórakozási lehetőség legyen, ahol mindenki aktív, és ha bemegy valaki a táncházba, szívesen fogadják, attól függetlenül, hogy milyen szinten táncol vagy muzsikál. 

Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium dokumentációs könyvtárát négyszáz éves fennállása során nem kímélték a történelem viharai: feldúlták török-tatár csapatok, a Rákóczi-szabadságharc során hordókban menekítették a könyveket, 1849-ben pedig román csapatok dúlták fel Nagyenyedet, ekkor a kollégiumot felégették, a könyvtár egy részét pedig elégették. Az akkori feltételezett húszezres állományból mintegy ötszáz kötet maradt meg. A könyvtár azonban „főnixmadárként” újból és újból feltámadt, és a nagylelkű adományoknak hála ma már körülbelül 60 ezer kötetet számlál állománya.

Jelenleg folyamatban van a könyvtár állományának a feltérképezése, katalogizálása, elkészült a régi könyvek katalógusa egész 1800-ig, illetve a kéziratoknak és a levéltári anyagnak is ismertető katalógusa lesz. Zajlik továbbá a digitalizációs projektjük a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, első körben a kéziratokat és a cédula katalógust szeretnék digitalizálni, az ELTE segítségével pedig ezt nyilvánosan is hozzáférhetővé teszik.