Egy svéd ápolónő nézheti végig a Göteborgi Filmfesztivál kínálatát egy lakatlan szigeten
Egy svéd ápolónőt, mozirajongót hívott meg egyetlen nézőként a Göteborgi Filmfesztivál. A 45 országból érkezett 12 ezer jelentkezőből kiválasztott Lisa Enroth egy távoli szigeten, egyedül nézheti meg az ez évi fesztivál filmjeit egy héten át.
A koronavírus-járvány miatt, amikor a világ számos országában zárva vannak a filmszínházak, Skandinávia legnagyobb filmfesztiválja a Pater Noster-szigeten hoz létre egy izolált mozit egy világítótoronyban.
„Évtizedeket töltöttem el az egészségügyben hallgatva, kezelve, vigasztalva a betegeket. Úgy érzem, mára energiám lemerült” – mondta a 41 éves Enroth.
A Svédország nyugati partjainál lévő apró, mindössze 0,81 négyzetkilométeres sziklás szigeten csupán egy világítótorony és néhány épület található.
„A szél, a tenger és az a lehetőség, hogy a jelen valóságban valami teljesen más dolognak lehetek a része egy hétig, nagyon vonzó” – tette hozzá a szerencsés kiválasztott, aki naponta videónaplót fog vezetni, amelyet közzétesznek a fesztivál honlapján.
Enroth egy héten keresztül 70 premiert fog megnézni a fesztiválon, amelynek idén a közösségi távolságtartás a fő témája.
A 44. Göteborgi Filmfesztivál online formában zajlik idén. Egyetlen néző számára tartanak egy-egy vetítést Göteborgban a Scandinavium Arenában és egy moziban is.