Az Erdélyi Fejedelemség kincseit mutatja be a Csíki Székely Múzeum legújabb tárlata

Erdély fejedelemségkori történetét mutatja be a reprezentáció tematikáján keresztül a Csíki Székely Múzeum kedden megnyitott, legújabb tárlata. A kiállításon korabeli pénzek ábrázolásaiból kiindulva több száz veret mellett különböző díszfegyverek, buzogányok és kiemelkedő értéket képviselő ötvöstárgyak is megjelennek. A Fejedelmek aranya. Uralkodói reprezentáció Erdélyben címet viselő kiállítás valóságos kincsek tárháza, amelyhez hasonlót korábban nem láthatott az erdélyi közönség.

A Csíki Székely Múzeum a Magyar Nemzeti Múzeummal, a budapesti Pénzmúzeum és Látogató Központtal, valamint az Iparművészeti Múzeummal partnerségben mutatta be legújabb, nagyszabású kiállítását. A Fejedelmek aranya. Uralkodói reprezentáció Erdélyben címet viselő tárlat a bemutatott több mint háromszáz értékes tárgyon keresztül szemlélteti a kor divatját, a fejedelmek reprezentációs fogásait és azt, hogy az Erdélyi Fejedelemség a 16–17. században jelentős gazdasággal rendelkező országnak számított.

Fotó: RMDSZ

Intézményi összefogás

Köszöntőjében Karda-Markaly Aranka, a Csíki Székely Múzeum igazgatója felidézte, hogy az intézménynek otthont adó Mikó-vár építésének 400. évfordulója alkalmából már megfogalmazódott egy olyan tárlat létrehozása, amely az épület elkészülésének idejébe vezeti vissza a látogatókat. „Azt terveztük, hogy hozzunk létre egy olyan kiállítást, amely ezt a korszakot idézi fel, bemutatja gazdagságát, értékeit, érdekességeit. Ezt az ötletet felkarolta a Magyar Nemzeti Múzeum akkori igazgatója, majd kinevezett megbízott utódja is” – osztotta meg a tárlat létrejöttével kapcsolatosan az intézményvezető. Hozzátette, a tárgyak gyarapodásával sikerült olyan intézményeket csatlakoztatni a projekthez, mint a Pénzmúzeum, az Iparművészeti Múzeum, a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum, illetve Sepsiszentgyörgyről a Székely Nemzeti Múzeum.

„Így egy olyan tárlat jöhetett létre, ami nem csak gazdag és gyönyörű tárgyakkal mutatja be azt a korszakot, ami számunkra a legkedvesebb és legizgalmasabb, egyben egy olyan összefogást szimbolizál, ami múzeumok között, legalábbis itt Erdélyben biztosan, példátlan” – hangsúlyozta az igazgató.

Karda-Markaly Aranka | Fotó: MTI/Veres Nándor

Korodi Attila városvezető köszöntőjében hangsúlyozta: azt a közösséget tartja életképesnek, amely nyitott az újra, ugyanakkor értékeli és élteti a múlt hagyományait. A Csíki Székely Múzeum elmúlt évei ehhez a gondolathoz szorosan kapcsolódó tematika mentén szervezte tárlatait Barabási Albert László kiállítástól kezdve Nagy Imre, Nagy István festőkön keresztül egészen a tarsolylemez kiállításig csodálatos világok tárultak fel – hangsúlyozta a polgármester.

„Múzeumi válogatott” Csíkszeredában

Megtisztelte jelenlétével a kiállításmegnyitót Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. A politikus kihangsúlyozta a különböző múzeumok közötti összefogás jelentőségét a tárlat létrehozásában. „Olyan ez, mintha a magyar múzeumi válogatott legjobbjai lépnének fel itt, Csíkszeredában. Az a szerencsénk, hogy ez a város képes fogadni egy ilyen válogatottat” – fogalmazott.

Kelemen Hunor | Fotó: RMDSZ

Kelemen Hunor rámutatott: „A szó szoros és átvitt értelmében is kincseket látunk. A kiállítás a viszonylag rövid életű, szigorúan véve 141 évig fennálló Erdélyi Fejedelemség történetét, de micsoda történetét, mutatja be.”

Ez az időszak acélozta meg az erdélyi identitást

„Rövid története során az Erdélyi Fejedelemség Európa egyik legérdekesebb országa volt. És nem csak az elsőként megvalósított vallásszabadság okán, amelynek volt színe és fonákja, hanem az akkori nagyhatalmak, a Habsburg Ausztria és az oszmán Törökország közötti sikereslavírozása azóta is példaként szolgálhat minden periférián lévő kisállamnak. Végül ez az időszak acélozta meg az erdélyi identitást. Ebből merítünk azóta is erőt mi, erdélyi magyarok. Amit itt látunk, az mi magunk vagyunk, valami, amik voltunk, valakik, akik voltunk. Hordozzuk magunkban ezt a múltat, ebből is áll a van és ebből is áll a lesz” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Hozzáfűzte, a hagyományok tisztelete nélkül nem lehet előrejutásról, fejlődésről beszélni.

A látogatókhoz szólt még Hergár Eszter, a Pénzmúzeum ügyvezető igazgatója, aki elmondta, az intézmény gyűjteményében kiemelt helyet foglal el a tárlat során bemutatott 208 darabot számláló, 16-17. századi, erdélyi tallérgyűjtemény, amelyet 2015-ben vásárolt meg a magyar Nemzeti Bank Törő István műgyűjtő, galériatulajdonostól.

Tóth Csaba | Fotó: MTI/Veres Nándor

A kiállítást Dr. Hammerstein Judit, Magyar Nemzeti Múzeum általános főigazgató helyettese nyitotta meg, majd a tárlat kurátora, Tóth Csaba tartott tárlatvezetést az érdeklődők számára.

A tárlat 2024. július 15-ig látogatható a Csíki Székely Múzeumban, majd a tervek szerint augusztus és november között a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tekintheti meg a közönség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?