„A háború nem könnyű. A házasság sem. Megpróbálom elmondani neked, hogyan volt, mert egyszer már el kell mondanom” – írja legismertebb regényében Polcz Alaine, aki 1922. október 7-én, azaz pontosan 100 évvel ezelőtt született Kolozsváron. Hogy milyen volt a tanatológia úttörője, a magyarországi hospice mozgalom egyik megalapítója, aki miután átélte a II. világháború borzalmait, életét arra áldozta, hogy gyerekek és felnőttek számára „megszépítse” a halálukig vezető utat, nem tudjuk teljességében bemutatni. De a centenárium kapcsán igyekszünk egy kicsit közelebb hozni őt olvasóinkhoz. Polcz Alaine egykori barátnője, Szávai Ilona, illetve Berszán Lídia, a BBTE oktatója, Pataki-Péter Hanna irodalmár, valamint Tőtős Áron történész villantja fel a kolozsvári pszichológus-író életének, munkásságának egy-egy fontos pontját. 

Berszán Lídia, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének oktatója több alkalommal is találkozott Polcz Alaine-nel, ezért arra kértük, foglalja össze szakmai jelentőségét. „1996 és 1998 között a Gödöllői Nyári Egyetemen minden évben hallgathattam egy-egy előadását. '96-ban a világjáték módszeréről tartott előadást. A rákos gyerekek nagyon nehezen beszélnek arról, ami bennük zajlik, a Polcz Alaine által kidolgozott világjáték módszere által azonban a gyerekek ki tudják játszani azt, ahogyan a saját világukat látják, az érzéseiket. Azt mutatta be kis diakockákon, hogy a gyerekek hogyan építik fel a maguk világát” – magyarázta.

A tanatológia (haláltan, a kifejezés a görög Thanatoszra utal) a pszichológiának egy új ága, amely a haldoklással, halállal és a gyásszal összefüggő lelki megnyilvánulásokat kutatja. A pszichológia egyik alkalmazott területének tekinthető, melynek célja elsősorban a haldoklással járó, mind a haldoklót, mind hozzátartozóit terhelő pszichés fájdalom csökkentése.

Berszán Lídia szerint a tanatológia egyik úttörőjének és a magyarországi hospice mozgalom egyik alapítójának számító Polcz Alaine fontos újítása az volt, hogy a gyerekekkel való munkájában a pszichológiában rég hangoztatott elvet, a test és lélek egységét valóságossá tudta tenni. Hangsúlyozta, hogy a gyerekek lelki egyensúlya és az egészségi állapota mélyen összefügg. Korábban az orvosok úgy vélték, ha a halálos kórral küzdő gyerekek szembesülnek a betegségükkel, kétségbeesnek és nem fognak harcolni.

Alaine ennek ellenkezőjét állította, szerinte hogyha a gyerekek megkapják a szükséges érzelmi támaszt, akkor tudnak igazán harcolni a gyógyulásért. Polcz Alaine megreformálta a kórházi szokásrendet is, elérte, hogy az intézményekben legyen helye a játéknak is, hogy a gyerekekhez bemehessenek a családtagok; hogy életük utolsó szakaszában a gyerekek hazamehessenek otthonukba és oda járjon ki az egészségügyi személyzet. A gyerekekkel való tanatológiai munkája gyakorlatias volt. Nemcsak írt és gondolkodott a témáról, de az egyénhez, a mindennapi élethelyzetekhez, a konkrétumokhoz kötötte.

Feloldotta a tabukat

„Polcz Alaine felszabadította a gyerekeket és a szülőket is arra, hogy egymás felé is nyitottabbak legyenek és lehessen beszélni a halálról, betegségről” – mondta az egyetemi oktató. „Korábban tabusított dolgokat oldott fel, de nemcsak a beszélgetés szintjén, hanem a gyakorlati – kórházi, ápolási – szinten is”, tette hozzá. Mint mondta, Polcz Alaine a hospice mozgalom magyarországi meghonosítása során is gyakorlatias volt: szorgalmazta hospice házak létrehozását, az önkéntesek felkészítése és képzése is szívügye volt. Emellett nagyon sok haldoklót kísért életük utolsó szakaszába, segítette családtagjukat a gyászban.

Berszán Lídia egyetemi oktatóként fontosnak tartja Polcz Alaine Meghalok én is? A halál és a gyermek című könyvét, melyben arról ír, hogyan lehet kísérni a haldokló gyereket és hogyan képesek az egészen kicsi gyerekek is szembesülni saját halálukkal. Szakemberek számára ajánlott a módszerről szóló Világjáték című kötet. A szakértő jó szívvel ajánlja idősebbeknek a Ideje az öregségnek könyvet, amely hangoskönyvként is hallgatható és az öregedéssel való derűs együttélésről szól.

„A bilincs a szabadság legyen – Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezését tartalmazó könyvet nagyon szerettem. Bemutatja egy életre szóló kapcsolat hegyeit-völgyeit, miközben tudjuk, hogy ők végig kitartottak egymás mellett. A mai generációknak is jó üzenet az ő kapcsolatuk, hogy a mély válságok is túlélhetők, és ezekkel együtt is lehet egy kapcsolat gazdagító és támogató” – magyarázta Berszán Lídia, aki felidézte, 1997-ben a gödöllői nyári egyetemen az Asszony a fronton-ról készült filmet vetítették.

„Nagyon megrázó élmény volt látni őt a film közben, az utána következő beszélgetés pedig nagy hatással volt rám. Igazán megerősítő tudott lenni abban, hogy ekkora traumák után is – amiket ő átélt – lehet felépülni, élni, segíteni. Minket, segítő szakmában dolgozó embereket megerősített a hitünkben, hogy tegyük azt, amit hivatásunknak érzünk. Mint embernek is nagyon nagy üzenete volt az ő megjelenésének” – zárta gondolatait az egyetemi oktató. 

Egy barátnő vallomásai

Szávai Ilona a Pont Kiadó vezetője, férjét és őt több évtizedes barátság kötötte össze a Polcz Alaine–Mészöly Miklós házaspárral. 

„Mészöly Miklós és a férjem, Szávai Géza között amolyan irodalmi, levelezős kapcsolat volt már a ’70-es évek végétől. Nagyon talált köztük a szó. Legszívesebben azt mondanám: lapozz, kedves Olvasó, az xx oldalra! Alaine egyszer csak azt mondta: ők elutaznak egy hétre, menjünk ki Kisorosziba, a házikójukba. Ekkor kezdett elmélyülni az én barátságom Alaine-nel” – idézte fel Szávai Ilona.

„Alaine úgy alakította ki a környezetét, hogy a távollétében is érezhetted: itt van, jelen vannak. Aztán egyszer Mészöly azzal állt elő, hogy van egy eladó házikó a kisoroszi szomszédságukban, vegyük meg, kölcsönöz pénzt, majd megadjuk, ha lesz miből. Csak egy erdősáv választott el, ott jártunk át egymáshoz. Amikor én is kint voltam, naponta átmentem Alaine-hez. De ő is nyugodtan hagyta magára Miklóst, ha előadást ment tartani valahova, vagy bejelentkezett egy lelkigyakorlatra. Jól elvoltak a fiúk magukban is” – magyarázta Polcz Alaine barátnője.

„Mi ketten Alaine-nel szerettünk egymás társaságában lenni: nagy séták a Duna partján, ellazulások a nagyréten, hosszú beszélgetések vagy éppen nagy közös hallgatások jellemezték a barátságunkat. Szerettünk kettesben lemenni Kisorosziban a bányatóhoz, amelyben hivatalosan ugyan nem szabadott fürödni, de ráfeküdtünk a vízre, Alaine a karjára rögzítette a gyerek-úszógumit, hogy biztonságban érezze magát. Csodás megnyugvást, ellazulást hozott. Mindketten a Mérleg-jegy szülöttei vagyunk, sok közös vonással. Volt úgy később, hogy ketten autóztunk le Magyarország déli csücskébe, Zalaegerszegre közönségtalálkozóra. Én vezettem, komótosan, közben beszélgettünk, majdnem lekéstük a kezdést... aztán ezen jót nevettünk. Rengeteg közös témánk volt. Talált a szó” – emlékszik vissza közös élményeikre Szávai Ilona.

Hozzátette: amikor a PONT Kiadó alapítása után, felvetette, hogy adják ki új felbontásban a tanulmányait, Polcz Alaine kétkedve kérdezte tőle: gondolod, hogy erre lenne olvasói igény? „Nem volt benne írói, szerzői becsvágy, de azt a sok tudást, tapasztalatot újra elérhetővé kellett tenni. A könyvbemutatókat, utazásokat pedig nagyon élvezte” – mesélte Szávai Ilona.

„Sok arca volt Alaine-nek”

„Én melankolikusabb alkat vagyok – amikor Alaine-nel kettesben voltunk, akkor komolyabb mederben, kevésbé derűs témákkal zajlott a társalgás. Épp amolyan életközép-válságos időszakomban voltam megismerkedésünkkor, alig másztam ki a csernobili atomrobbanás során Bukarestben szerzett betegségből és a közvetlen halálveszélyből, egy új élet felépítése állt előttem, jött a méh-eltávolítás, kamaszkorba cseperedett a kislányunk, alkotóláz teljében volt életem párja, mindez a rendszerváltás hevében-éveiben – szóval egy kicsit sok volt nekem. Alaine-nel minderről lehetett beszélgetni... Séta, utazás vagy főzőcskézés közben, később meg kiadói munkába konvertáltuk a tapasztalatokat” – elevenítette fel a kiadóvezető. 

„Sok arca volt Alaine-nek. Aki fiatal korában sok bajon, szenvedésen esik át, gyakran választ segítő szakmát. Megtalálta Alaine-t a szakmája, és úttörő, korszakalkotó lett a tevékenysége. Sajnálom, hogy nem ismerhettem fiatalabb korában, amikor gyakorló klinikai pszichológus volt a budapesti 2-es számú gyerekklinikán. Fényképekről és rögzített történetekből, interjúkból, az általam szerkesztett szövegeiből próbáltam később megérteni, ráérezni, milyen lehetett akkor” – nyilatkozta Szávai Ilona.

„Alaine nagyon kemény tudott lenni, azt hiszem. Nem engedte közel magához a gyerekek fájdalmát, a szenvedést, a szülők kétségbeesésének kezelését sem vigasztalással kezelte. Megoldásokat keresett” – mondta Szávai Ilona arra a kérdésre, hogyan fért bele Polcz Alaine életébe a halál. „Ezért honosította meg a játékterápiát is, ezért dolgozott azon, hogyan lehetne segíteni a hozzátartozóknak. A világjáték nagy segítség volt a gyerekeknek, hogy megnyíljanak, levezessék a feszültségeiket. A munkatársai, a környezete nem igazán díjazta, hogy a földön homokban turkálva játszották ki magukból a gyerekek a bánatot, feszültséget... Volt rá példa, hogy kitakarították a terápiás szobát...” – mondta a pszichológus munkásságáról Szávai Ilona. Felidézte: a szülők, a család, a testvérek támogatásáról sokat beszélt Alaine, sok előadást tartott, de könyveiben csak nyomokban érinti a témát.

„Sokszor elmondta interjúkban: munka után várta otthon az irodalom világa. Gyakran vendégek, társaság... Mint fehér köpenyt, levetette magáról a kórházi nap eseményeit, beleolvadt író férje, Mészöly Miklós hangulatába, vagy visszavonult pihenni” – árulta el a kiadóvezető.

„A Kisorosziban együtt töltött majd’ két évtizedben Alaine azt szerethette nagyon, úgy vélem, hogy velünk elengedhette magát. Géza „ikerkönyveiben” (Szávai Géza: Az életed, Polcz Alaine – asszony a hátországban; Az élet és Mészöly Miklós – a templom és kilincse) számos olyan történet olvasható, amely Alaine pajkos arcát mutatja meg. Nagyon igényelte a derűt, a vidámságot, amit ritkán kapott meg (Mészöly Miklósra sem volt jellemző a lazaság). Géza és Alaine ebben nagyon jó partnerek voltak. Bizonyára a közös erdélyi gyökerek miatt is. Mindkettejük szocializációjában benne volt a heccelődés, incselkedés. Alaine ifjúkori lelki barátnője a Kolozsvár melletti Kidében lakott, Alaine rávette Gézát, hogy utazzanak el Bertához. Így született Az életed, Bíró Berta című könyv, amelyben tetten érhető Alaine kötődése Kolozsvárhoz, az ifjúság helyszínéhez. Alaine szövege mellé Géza remek fotókat készített. Ez ihlette az Alaine-ről szóló mostani könyv címét is: Az életed, Polcz Alaine” – emlékezett vissza Szávai Ilona.

„Polcz Alaine amilyen természetesen, amilyen mélységes életközelben élt, olyan természetes egyszerűséggel írta a könyveit is. Életművét ezért is érezheti magáénak oly sok olvasója, és szerintem ez a közvetlenség és hitelesség, na meg az örökérvényű témák elévülhetetlenné teszik Polcz Alaine életművét” – összegezte a 100 éve született Polcz Alaine barátnője.

A fiatalokat is megszólítja

„Polcz Alaine nevével eleinte Mészöly Miklós, illetve Nádas Péter kapcsán találkoztam és sokáig nem is vettem tudomást irodalmi munkásságáról, fiatalon valamiféle különös és kissé bizarr misztikum lengte körül, bizonyára a neve és hospice-mozgalmársága adta ezt a felületes és reflektálatlan idegenségérzetet számomra” – idézi fel Pataki-Péter Hanna irodalmár. Hozzátette: egy elsőéves tantárgy vizsgája alkalmával kapott tételként néhány szövegrészletet az Asszony a fronton című művéből, amely felkeltette az érdeklődését.

„Meglepett az a fajta beszédmód és téma, amellyel az olvasásakor szembesültem. Ezután kezdtem kicsit mélyebben foglalkozni a háborús nemi erőszak, illetve a testírás, női írás témáival, valamint az írónő további munkáival, életrajzával. Sokoldalúsága, személyének bizonyos ellentmondásosságai mai napig nem hagynak nyugodni és olykor visszatérő motívumokként kísértenek, és további vizsgálódásokra sarkallnak” – mondta a fiatal irodalmár.  

„Szakdolgozatomban igyekeztem egy összefogó és valamelyest teljes körű recepciótörténeti elemzést létrehozni, illetve dialogikus viszonyba hozni Szvetlana Alekszijevics Nők a tűzvonalban című dokumentarista regényével. Mindkét regényben ott van a nőkhöz való odafordulás, hogy a nő írja önmagát és nő ír nőkről, ezzel beemelve őket a történelem és a diskurzivitás terébe” – magyarázza Pataki-Péter Hanna. Hozzátette: azzal, hogy Polcz Alaine megírja saját történetét, számtalan más nő története is feltárul, regényében a tekintet érzékenysége által fellelhető valami látens, derengő polifónia. A szerző nem megszólaltat elsősorban, hanem láttat és éreztet.

„A kritikai recepció áttekintése után világossá vált, hogy Polcz Alaine műve nagyon sokféle értelmezési dimenziót nyit és mind a történelem, mind az irodalom szempontjából újító és nagy jelentőséggel bír. Elbeszélésmódjának tárgyilagossága, látszólag megformálatlan mondatai ellenére irodalomnak tekinthető és nem pusztán kordokumentumnak, hiszen megmutatja a háború abszurditásában az embert, a testbe és létbevetettség egy nagyon intenzív torziójában. Az erős kijelentések és konkrétumok helyett a test és tekintet tapasztalataival beszél, felfedve emberek, állatok sorsait, globális problémákat felszínre hozva és felfedve az erőszak folyamatos jelenvalóságát világunkban” – érvelt Pataki-Péter Hanna. 

Először beszélt a II. világháborúban megélt erőszakról

„Ugyanakkor felszabadító ereje is van, hiszen elolvasásával egy trauma feldolgozási folyamatának lehetünk tanúi, annak, hogy a szavak hogyan tanítanak meg arra, hogy mi mindent el lehet viselni. A hallgatást, az elhallgatást, a kikényszerített csendet meg kell törni, ilyen módon indulhat gyógyulásnak az egyén és egyénenként a társadalom. Kétség kívül egy emancipatorikus műről van tehát szó” – értekezik Pataki-Péter Hanna az 1991-ben megjelent regényről, mely szerinte a mai napig vitathatatlanul nagy jelentőséggel bír, hiszen rengeteg problémát hoz felszínre, miközben beírja magát a kollektív emlékezetbe.

A fiatal irodalmártól megtudtuk, Polcz Alaine könyvével Magyarországon elsőként törte meg a II. világháborúban szovjet-orosz katonák által elkövetett nemi erőszakok traumatikus tapasztalatának kikényszerített csendjét. (Louise O. Vasvári felhívja a figyelmet arra, hogy vannak magyar nők, akik már korábban írtak háborús nemi erőszakról, de azok idegen nyelven jelentek meg és a mai napig nem kerültek be a magyar köztudatba.) „Ez már önmagában is korszakalkotó lépésnek minősül, de Polcz ennél sokkal mélyebb kórképet fest, hiszen nemcsak a háborús megerőszakolásának történetét meséli el, hanem az első házasságában megélt kiszolgáltatottságát, a patriarchális társadalom visszásságait is láthatóvá teszi a maga egyszerű és tárgyilagos módján” – hívta fel a figyelmet a bölcsész.  

„Napjainkban, közel harminc év elteltével a regény megjelenése után óhatatlanul is eszünkbe juthat mottójában megfogalmazott szándéka („Megpróbálom elmondani Neked, hogyan volt, mert egyszer már el kell mondanom”) nyomán a 2017-ben útjára induló #metoo-kampány, amelynek célja a magántörténetek társadalmivá tétele, a szexuális zaklatások, hatalmi visszaélések felszínre hozása a nyilvánosság számára. Pető Andrea ezt a kampányt, mozgalmat az emancipáció egy következő lépcsőjének tekinti, egyfajta normaváltási törekvésnek, ami mindig egy hosszú és nehézkes folyamat" – jegyezte meg Pataki-Péter Hanna. Hozzáfűzte: az Asszony a fronton ilyen minőségében is egy kikerülhetetlen mű, még manapság sincs tudatosítva az erőszak kultúrába ágyazottsága. Így a felelősségvállalás is problematikus és az ilyesfajta tapasztalatokkal való találkozás, mondjuk olvasás során, érzékenyíthetné a befogadókat. Polcz Alaine arról is ír, hogy a háborút követően is érték abúzusok. Például beszámol arról a szexuális zaklatásról is, amelyet egy pap követ el ellene, aki a halálos ágyán látogatta meg, már békeidőben.

„Bevallom, hogy számomra sokáig nem tudatosult, illetve nem volt szempont a regény erdélyi vonatkozása, illetve Polcz Alaine származása. Erre a mesteri utolsó évének erdélyi irodalommal foglalkozó tárgya hívta fel a figyelmemet és egészen méltatlannak és kissé megérthetetlennek tartom, hogy az erdélyi irodalmi kánon miért nem akarta Polczot valamilyen szinten »kisajátítani«” – idézte fel az irodalmár.

„Bár Polcz Alaine viszonylag hamar emigrált Magyarországra, de szinte minden írásában van valami kis elejtett gondolat, referencia Erdélyről, s gyakran jártak erre Mészöly Miklóssal" – mondta Pataki-Péter Hanna. Hozzáfűzte: örömmel és megnyugvással tölti el Balázs Imre József törekevése az erdélyi irodalom (női irodalom) feltérképezésére és láthatóvá tételére: „Polcz Alaine ugyan elsősorban nem az erdélyi irodalmi mező részeként lép színre, de korai szocializációja, megjelenített tapasztalatai, erdélyi kapcsolathálója az erdélyi irodalom részévé is teszik őt, többes affiliációjú szerzőként” – áll a Balázs Imre József által szerkesztett, napokban megjelenő Erdélyi magyar nőírók című könyben.

A nők szerepe a háborúban

Tőtős Áront történészként arra kértük, helyezze kontextusába az Asszony a fronton című könyvet, magyarázza el, mit érdemes tudni a nők II. világháborúban betöltött szerepéről.  

„Érdemes elmondani, hogy a társadalom felét kitevő nők történelmi szerepéről a politikatörténetírás mélyen hallgat(ott). A nők sokáig láthatatlanok voltak a történelemben, de legalábbis a „másodhegedűs” szerepét tölthették be. Az egyes kirívó esetek – például Jeanne d’Arc-ra és másokra – a szabályt erősítő kivételek voltak. Ezen a téren változás csak a 19-20. század fordulóján kibontakozó nőjogi aktivizmus és feminista mozgalmak révén következett be. Ezek a társadalmi folyamatok nem hagyták érintetlenül a történetírást sem. A 20. század folyamán, de még inkább az 1970-es évektől egyre több olyan munka látott napvilágot, amely a nők történelmi szerepére mutatott rá. Napjainkban a történettudományon belül a nőtörténetírás külön diszciplínaként jelenik meg” – kezdte Tőtős Áron, történész.

Kiemelte, noha a hadviselés és azon belül a II. világháború politika- és hadtörténetét már alaposan feldolgozták, de a civil lakosság elleni atrocitások története, illetve a nők elleni erőszak témája évtizedeken át tabutémának számított. A történészek csak az 1970-es években fordultak a háborús nemi erőszak kérdésének vizsgálata felé.

A szakértő elmondta, a kérdéskör feltárását, nemcsak a tabusítás, a szégyenérzet, a rendelkezésre álló kevés forrás mellett, a második világháborús iratok nem megfelelő értelmezése is nehezíti. Az eltérő fegyelmezettségű és harcértékű katonai egységek miatt pedig a történészeknek nehéz általános érvényű megállapításokat tenni a nemi erőszakról. Továbbá az áldozat, akárcsak az elkövető – még akkor is ha más-más okból kifolyólag –, de abban érdekelt, hogy ne beszéljen a témáról.

A nemi erőszak hatalmi kérdés

„Az áldozatok nem akartak beszélni a nemi erőszakról. Még a családjuk elől is titkolták. A nemi erőszak kérdése tehát hatalmi kérdés, amit a hallgatás és az elhallgatás dinamikája határoz meg. A második világháborúban nemcsak a szovjet katonák, hanem a nyugati fronton harcoló katonák is követtek el nemi erőszakot a megszállt területeken” – magyarázta a történész.

Hozzátette: hiába próbálták meg szabályozni a katonák szexuális életét a harctéri bordélyházakkal, azok nem igazán töltötték be a hozzájuk fűzött reményeket, nem tudott gátat szabni a tömegesen elkövetett nemi erőszaknak. A háború után nemi erőszakkal a hadbíróság elé állított katonák esetében férfiasság ideológiájára, illetve arra való hivatkozással, hogy a háború miatt kialakult szükségállapot miatt került sor a nemi erőszakra, enyhítő körülménynek számított. „A szexuális erőszak fogalma nem csak a nemi erőszakot jelenti, hanem magába foglalja a szexrabszolgaságot, a nemi szervek csonkítását, a szexuális kínzást, szexuális megszégyenítést egyaránt” – világított rá Tőtős Áron.

Mint mondta, a II. világháború idején a nőkre elsősorban feleség és anyaként tekintettek és őket többnyire a férfi hozzátartozón keresztül értékelték. Ezért ha a nő becsületén esett csorba, a férfi becsületét is kikezdte. „Pető Andrea szerint, a nemi erőszak eszköze ezért militarizálódott az országot megszálló katonák körében. Ebben az értelmezésben a nemi erőszak a háború része. A nők áldozati szerepvállalása olyan veszteség, amelynek célja az egymás ellen harcoló felek legyengítése. A nemi erőszakról a nők pedig nem beszélhettek” – hívta fel a figyelmet a szakértő, hozzátette: a II. világháború alatt megerőszakolt nők senkihez nem fordulhattak jogorvoslatért. Szenvedéseikkel gyakorlatilag magukra maradtak. A legtöbben pedig a befelé fordulást, az elhallgatást választották.

Mint megtudtuk, Polcz Alaine Asszony a fronton című könyve számos feminista és nőtörténetírással foglalkozó történész figyelmét irányította a háborúban elkövetett nemi erőszak kutatása felé. A témával elsők között Pető Andrea foglalkozott, még az 1999-ben megjelent cikkében. Több évtizedes kutatási eredményeit, pedig az Elmondani az elmondhatatlant. A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt című kötetében 2018-ban foglalta össze és adta ki.

Tőtős Áron történész egy megdöbbentő adatot is közölt: mivel a polgári közigazgatást nem számolták fel Romániában, ezért tudjuk, hogy csak 1944. szeptembere és októbere között több mint 355 200 nőt erőszakoltak meg.