A Kutyák című film nyerte a TIFF nagydíját

A Bogdan Mirică által rendezett Câini (Kutyák) című román-francia-bolgár-katari koprodukció nyerte a TIFF nagydíját, a 15.000 eurós pénzjutalommal is járó Transilvania Trófeát.

A 15. TIFF díjkiosztó gáláját szombat este tartották a Kolozsvári Nemzeti Színházban. Az est díszmeghívottja Sophia Loren volt, aki a fesztivál életműdíját vette át. A díjat pedig az a Mădălina Ghenea adta át számára, aki Paolo Sorrentino Ifjúság című filmjében rövid, de annál emlékezetesebb jelenettel vonult be a filmtörténetbe.

A szokásosnál is nagyobb volt a tolongás a Kolozsvári Nemzeti Színház vörös szőnyeggel borított lépcsői körül szombat este, a TIFF gálája előtt. Sophia Loren neve mágnesként vonzotta a kíváncsiakat, ahogy egy nappal korábban a Házasság olasz módra című filmje vetítésére is zsúfolásig megtelt a Diákművelődési Ház, mivel az 1964-ben készült alkotást a díva színpadra lépése előzte meg.

A hazai művészek közül idén Orosz Lujza, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja életműdíjat kapott. A színésznő nem tudott jelen lenni a román színházban, korábban otthonában vette át az elismerést, amelyről videofelvétel készült – ezt játszották be a szombat esti gálán. „Ez a legutolsó díjam, de a legbecsesebb is” – mondja Orosz Lujza a díjat átadó Dimény Áronnak a felvételen. Kiválósági díjat kapott Carmen Galin román színésznő, valamint az egyetemes filmművészethez való hozzájárulásáért Iain Smith producer, akinek olyan alkotásokat köszönhetünk, mint az Ötödik elem, a Cold Montain vagy legújabban a Mad Max: Fury Road.

Sophia Loren a gála egész ideje alatt a színpadi páholyban ült, a rendezői jobb oldalon, és királynői mosollyal fogadta a fellépők bókolását. Hazai és külföldi előadók, díjazottak egyaránt intéztek hozzá néhány rajongó szót. Amikor végül megjelent a színpadon, hófehérben, csillogóan, majd’ felrobbant a nézőtér, hosszú perceken át tapsolta állva a közönség. Sophia Loren olaszul szólt romániai rajongóihoz, ami érthető, hisz előző napokon már nem egyszer megtörtént, hogy a hallgatóságból kezdeményezték: angol helyett beszéljen saját anyanyelvén. „Az Önök nyelve nagyon hasonlít az enyémhez” – állapította meg a pénteki film vetítése előtt, a Studházban. Az életműdíjat Mădălina Gheneától vette át, akinek jelenlétét főleg az tudta nagyra értékelni, aki látta anyaszült meztelenül csobbanni Sorrentino filmjében, a Youth-ban.

A nagydíjat a Câini (Kutyák) című román-francia-bolgár-katari koprodukció nyerte, Bogdan Mirică rendezésében. A filmet ma, vasárnap este 8-tól vetítik a Győzelem (Victoria) Moziban. 

Közönségdíjas lett a Sparrows (Verebek) című izlandi-dán-horvát koprodukció, Cristi Puiu pedig speciális, csak ebben a jubileumi évben átadásra kerülő, Transilvania 15 elnevezésű díjat vehetett át a Sieranevada című moziért. A legjobb színészi alakítás díját David D’Ingeo kapta a francia-kambodzsai De l'ombre il y a (Egy hely az árnyékban) című filmért.

A díjazott filmek teljes listája itt tekinthető meg. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?