Fekete Ibolya önéletrajzi ihletésű filmje, az Anyám és más futóbolondok a családból volt a TIFF magyar napjának legtöbbet mediatizált címe. Az alkotás valóban méltónak bizonyult az őt megelőző hírveréshez, ráadásul meghívottként a rendezőnő is érdekes adalékokat tett az élményhez a vetítést követő beszélgetésen. Kár, hogy ezt követően a gyalui kastély udvarára szervezett rendezvények miatt a közönség is, a hangulat is szétmorzsolódott. 

Nem volt túl jó ötlet a gyalui kastélyba költöztetni a TIFF magyar napja rendezvényeinek egy részét: a távolság szétszakította a közönséget, sokan jobbnak látták a városban maradni és filmet nézni, így a Kolozsvártól 17 kilométerre lévő kastélyudvaron inkább falunaphoz hasonlított a hangulat. Az a közösségi élmény, amely az előző évek magyar napjain kialakult a főtéri Bánffy-palota udvarán vagy a Tranzit Ház kertjében, most elsikkadt valahol a Repcsi mozi és Gyalu között félúton.

A TIFF magyar napjára első ízben készült magyar nyelvű műsorfüzet és először volt magyar nyelvű oldal a fesztiválújságban, a szervezés azonban távolról sem volt olyan körültekintő, mint korábban. Így történhetett, hogy a Tiszti Körben és a Művész moziban vetített magyar filmek, de még a Saul fia után is olyan emberek vezették a beszélgetéseket, akiknek enyhén szólva nem sok ismeretük volt a magyar filmről, nyelvről, kultúráról. „A szervezők természetesnek vették, hogy minden magyarországi meghívott tudni fog angolul, és egyáltalán nem biztosítottak magyar fordítást – panaszkodott egy néző –, ráadásul a moderátoroknak fogalmuk se volt a magyar kultúra jelentős alakjairól (Radnóti Miklósról, Kassák Lajosról), akikről az alkotók beszéltek. Ebben a városban igazán nem lenne nehéz olyan fordítókat találni, akik magyarul, románul és angolul is tudnak, hallottak már a magyar filmek témájáról, és akkor nem alakulna ki olyan kommunikációs zárlat, mint amilyen az idei magyar napon többször is kialakult.”

A nap legnagyobb filmes eseményeként meghirdetett Anyám és más futóbolondok a családból című alkotást a rendező, Fekete Ibolya jelenlétében vetítették, és maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket.  A film ihletője a rendezőnő saját édesanyja: az Anya, aki szerelemből és anyai ösztönből táplált egészséges szimatával mindig megérzi a veszélyt, és habozás nélkül elköltözik. 27-szer. Mert a huszadik század Közép-Kelet-Európájában senki nem érezhette huzamos ideig biztonságban magát, még az sem, akinek az volt az életelve, hogy „Lajos, te maradj ki a történelemből!” A cselekmény (és a család) a partiumi Székelyhídról indul, majd bejárja fél Magyarországot, miközben a történelem ujjai ide-oda böködik a határokat, hurcolják a civil lakosságot világháborúkon, deportálásokon, forradalmakon keresztül. Pedig a legtöbben nem akarnak semmi mást, csak békében élni.

Fekete Ibolya elmondta a vetítést követő beszélgetésen, hogy az idős Anyát, Gardó Bertát játszó lengyel színésznő, Danuta Szaflarska 96 éves volt, amikor elkezdték a forgatást, és 101, amikor a film ősbemutatóját tartották. A lány-, fiatalasszony-, középkorú nő-Gardó Bertát Ónodi Eszter alakítja, megkapó érzékenységgel. A történetet az archív felvételek gyakori használata teszi még hitelesebbé, amelyekkel sokszor észrevétlenül folynak egybe a napjainkban, de korabeli technikával forgatott, fekete-fehér vagy szépiásított képsorok. Néha csak akkor vesszük észre a váltást, amikor az archívnak tűnő mozgóképen egyszercsak feltűnik a főhős. A történelmi vonulat, látványossága és precizitása dacára mégis csak háttér: néhány, szoros kapcsolatban lévő család civil életének meglehetősen füstgomolyos háttere. Arról senki se tehet, hogy a füst sokszor még a kulcslyukon is betódul, s közel egy évszázadon át újra meg újra megmérgezi az emberek életét.

Nagy erőssége a filmnek, hogy apró részletekkel hat a nosztalgiára hajló ember érzékeire. Tökéletesen alkotja meg azt a világot, amiből nézőként sem akarsz kiszakadni: a békebeli nyári csendek, kirándulások, ápolt, gyűrűs kezek alatt koccanó finom porcelánok és kristálypoharak világát. Kinek ne fájna mindezt újságpapírba csomagolni, ha jön a deportálás? Azt hiszem, ez az a mozi, amire feltétlenül el kell vinnünk szüleinket, nagyszüleinket, hisz rég nem született magyar film, ami ennyire tapinthatóan az ő életükről szól.

Hogy mégsem lett ebből egy könnyáztatta alkotás, az megint csak a rendező-forgatókönyvíró kiváló arányérzékét bizonyítja. Meg az emberismeretét is: mert a legeslegzaklatottabb történelmi korokat is ki lehet bírni derűvel, ha az ember nincs egyedül. Közhely, de igaz.  

Gardó Bertáék története attól derűs, hogy – amint az a film elején el is hangzik – az idősebb Gardó Berta első perctől tudja: jó házasságot kötött. Férj és feleség egymásrautaltsága, türelme, alkalmazkodókészsége, humorérzéke, életszeretete teszi számukra a történelem legborzalmasabb évszázadát elviselhetővé. Ahogy manapság fogalmaznánk: ők ketten kihozzák az életből a maximumot.

Az Anyám és más futóbolondok a családból című filmet a TIFF-en még egyszer vetítik: vasárnap délután 6-tól a Mărăști moziban. Érdemes felkerekedni és megnézni a család apraja-nagyjával. És más futóbolondokkal.