PulzArt fesztivál Sepsiszentgyörgyön a Hang és szó évében

A műfajok találkozása volt az egyik fő szempont pulzArt kortárs összművészeti fesztivál programjának összeállításánál. A most első ízben megszervezett rendezvény szeptember 5–8. között költözik be Sepsiszentgyörgyre – ismertette csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Barta Mónika és Knop Ildikó, a Városimázs iroda munkatársai.

A SZIT (Sepsiszentgyörgyi Ifjúsági Tanács) és a Polgármesteri Hivatal szervezésében zajló fesztiválon résztvevő produkciók a máról, a mostról szólnak, fontos szempont volt a műfajok, különböző kulturális területek közötti átjárhatóság, a részvétel, az interakció – ismertették a szervezők. Az események egy része ingyenes lesz, de szerepel olyan produkció is a programban, amelyre belépőt kell majd váltani – számoltak be a Városimázs munkatársai, akik elmondták, igyekeztek úgy alakítani, hogy a programok ne fedjék egymást, a fesztivál nem a mennyiségről szól, hanem olyan minőségi kortárs művészeti produkciók bemutatása Székelyföldön, amelyek ritkábban jutnak el vidékünkre.

A pulzArt kortárs összművészeti fesztivál a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program központi eseménye, a négy tematikus év találkozási pontja. Idén kiemelten a Hang és szó éve van, így a programban is jelentős súllyal jelen lesz az irodalom és a zene, több olyan produkcióval is, amely a kettőt ötvözi – mondták el a szervezők.

Ilyen, a zene és irodalom kapcsolódásáról szóló produkció lesz Grecsó Krisztián, Dés László és Dés András Mellettem elférsz című estje. Egy zenés pódiumest hagyományról, családról, titkokról, szó és zene, irodalom és muzsika együttélése. Az író anekdotázik és olvas, a muzsikusok pedig a színpadon írnak zenét a megelevenedett mesékhez. Tartalmas, mégis könnyed szórakozás, egy est a hallgatásról, identitásról és a régi idők szerelmeiről.

Sepsiszentgyörgyön Háy János József Attila-díjas költő Beck Zoltánnal, a pécsi 30Y alternatív rockegyüttes frontemberével közösen lép színpadra a pulzArt fesztiválon, augusztusban készülő produkciójuk ősbemutatójával.

Az összművészeti fesztivál vendége lesz Szálinger Balázs, József Attila-díjas költő, aki ugyan magyarországi származású, de első két kötete Kolozsváron jelent meg, egy ideig Erdélyben is élt. Tavaly a Köztársaság című színműve elnyerte az Évad legjobb magyar drámája díjat, amelyet ősbemutatóként a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház tűzött műsorra. Sepsiszentgyörgyre érkezik Karafiáth Orsolya, akinek írásaival az Élet és irodalomban, de az Elle-ben is találkozhatunk, a rendkívül színes egyéniségű költőnő mostanában nemes egyszerűséggel csak kultúrdémonnak hívja magát.

A kortárs román irodalom legsikeresebb testvérpárosa Filip és Matei Florian is részt vesz a pulzArt fesztiválon. Közös regényük a Kölykök (Baiuteii) gyerekkori történetek feldolgozása két eltérő perspektívában, a könyv nemcsak itthon, de Európában is sikert hozott. A kamaszévekről szóló regényt a Könyvkelengye programban többszáz sepsiszentgyörgyi diák kapta meg az elmúlt két tanévben. Az író-olvasó találkozó érdekessége lesz, hogy a testvérpár beszélgetőtársa Karácsonyi Zsolt lesz, aki Filip Florian egyik könyvét fordította. Karácsonyi Zsolt, aki a Helikon főszerkesztője, László Noémi költővel, műfordítóval, az EMIL elnökével és Papp Attila Zsolt szerkesztővel együtt egy Helikon délutánra is várja majd a közönséget.

Lajkó Félix, a vajdasági hegedűvirtuóz neve ismerős, hiszen járt már Sepsiszentgyörgyön, mostani fellépése azonban azért is izgalmas, mert citerán is fog játszani a zenekarával, ugyanis 13. lemezén, amelyet idén adott ki, visszatér első hangszeréhez. Stradivarius hegedűjén fog játszani Alexandru Tomescu, Bukarestben született hegedűművész, aki számos nemzetközi klasszikus zenei díj tulajdonosa. 1985-ben, kilenc évesen debutált, azóta több mint kétszáz koncertet tartott 26 országban.

A lengyel Mikrokolektyw egy trombitás és egy dobos, elektronikával is megtámogatott, a chicagói avantgárdtól inspirált duója, a kritikusok szerint ők jelentik a jazz jövőjét. Hatvan év után a Mikrokolektyw volt az első európai csapat, amelynek a legendás chicagói Delmark Records lehetőséget adott a lemezfelvételre. Idén februárban a harmadik lemezük jelent meg a Delmarknál.

A zenei programban részt vesz még a reggae, a hiphop, a rock, a funk és az elektronikus tánczene elemeit egyesítő Irie Maffia. A 2005-ben alakult zenekar rövid idő alatt Magyarország egyik legjobb koncertzenekarává nőtte ki magát, tagjai között tudva a ghánai-magyar énekesnőt, Senát és a két közkedvelt dumagépet, Busa Pistát és Columbót is. Sepsiszentgyörgyön koncertezik a The Qualitons is, amely egy magyar pszichedelikus soul-beat zenekar. A ’60-as, ’70-es évek hangzásvilágára épített, korhű hangszerekkel és hangszerelésben előadott zenéjük egyedülálló a magyar zenei életben.

A táncszínház európai szinten is kiemelkedő figurája Frenák Pál, aki a magyarországi táncéletben radikálisan új stílust hozott a maga dinamikus mozgásvilágával, újfajta érzékenységével, a verbális üzeneteken túlmutató kifejezési formáival. Sepsiszentgyörgyön bemutatásra kerülő InTime című előadása nem más, mint a „műtárggyá változtatott test szépsége”. A francia és magyar táncosok produkciója megjárta Európát, Romániában is bemutatták, Székelyföldön azonban először láthatja a közönség.

A képzőművészeti programok sem maradnak ki a pulzArt fesztivál kínálatából. A Magma Kortárs Kiállítótérben Antik Sándor szobrász, keramikus, egyetemi tanár Világkép - Memória – Rekonstrukció című kiállítása nyílik meg. A Tein kávézóban a Lacóka Alkotócsoport (Sipos Gaudi Tünde, Hosszú Zoltán, Nicu Barb, Éltes Barna, Madaras Péter) mutatkozik be, míg a Lábas Házban Barabás Zsuzsa fotóművész munkáiból nyílik kiállítás. A fesztivál ideje alatt mozgásszínházi és képzőművészeti műhelymunkára is sor kerül, valamint további művészeti programok is lesznek.

Kimaradt?