Trump az ENSZ-közgyűlésen: a félidős választások után lehet megállapodás Teheránnal

Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésén elmondott beszédében.

Úgy fogalmazott, „nagy döntést” kell meghoznia Irán ügyében. Hozzátette, hogy várakozása szerint a novemberi amerikai félidős választások után megállapodás születik Teheránnal – számolt be az MTI.

Trump az ENSZ-közgyűlésen mondott beszédet | Fotó: The White House

Szerinte az iráni vezetés a választások eredményére vár, az azonban – tette hozzá – nem befolyásolja az Iránnal kapcsolatos döntését.

Az amerikai elnök felszólította a világ országait, hogy csatlakozzanak Irán teljes gazdasági elszigeteléséhez mindaddig, amíg Teherán fel nem hagy a kereskedelmi hajók elleni támadásokkal és nukleáris törekvéseivel, valamint a terrorizmus támogatásával.

Amerika visszatért

Beszéde elején Trump az amerikai gazdaság teljesítményét, a beruházások növekedését, az illegális bevándorlás visszaszorítását, a bűnözés csökkentését és a hadseregre fordított kiadások emelését sorolta fel kormányzatának fő eredményeiként. Szerinte „Amerika visszatért, az Egyesült Államok erősebb, mint valaha”.

Úgy fogalmazott, hogy elődjétől „sötét korszakot” örökölt, amelyet a kormányzásával „Amerika aranykorává” változtatott.

Az elnök a gázai háború lezárását és további hét fegyveres konfliktus rendezését is a saját külpolitikai eredményei között említette, az ukrajnai háborúról pedig azt mondta, hogy szerinte hamarabb sikerül lezárni, mint sokan gondolják.

„Míg mások beszéltek, én cselekedtem. Míg mások a békéről beszéltek, én békét teremtettem. Míg mások figyelmen kívül hagyták a fenyegetéseket, én szembeszálltam velük” – hangoztatta Donald Trump.

Mesterséges intelligencia helyett szuperintelligencia

Az amerikai elnök felszólalása alkalmával mindenkit arra biztatott, hogy lépjen ki a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC), ugyanakkor Kubához intézett fenyegető üzenetet, és két amerikai katonai bázis megépítését jelentette be Grönlandon.

Trump beszélt arról is, hogy az Egyesült Államok ezentúl a „szuperintelligencia” szót fogja használni a mesterséges intelligenciára (AI) – számolt be a News.ro.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?