Szijjártó Péter is felszólalt az ENSZ közgyűlésén

Az ENSZ-nek biztosítania kell a nemzeti kisebbségek identitásának megőrzését, és ezt fontos lenne alapvető emberi jogként elismerni nemzetközi szinten is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

Leszögezte, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak védelme a magyar külpolitika egyik központi eleme, amiért a kormány nemzetközi szinten is kiáll. Kiemelte, hogy ez nem is meglepő, minthogy történelmi okokból kifolyólag a magyarok egyharmada az ország határain kívül rekedt.

Aláhúzta: ezen a területen a kölcsönösség elvének kellene érvényesülnie, teljes mértékben tiszteletben kell tartani a magyar közösségek jogait mindenhol, mint ahogy Magyarország is így tesz az országban élő nemzeti kisebbségek esetében.

A Magyarországgal szomszédos országok mindegyikében élnek magyarok, s bizonyos esetekben vannak kihívások a jogaik érvényesülését illetően, márpedig ennek kapcsán a kormány továbbra is határozottan fel fog szólalni a nemzetközi szervezetekben – hangsúlyozta.

Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Szijjártó Péter felszólalásában hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek e téren bizonyos alapelveket szem előtt kell tartania. Szavai szerint ilyen, hogy a nemzeti közösségek jogainak biztosítása nem nemzeti, hanem nemzetközi kérdés, a kisebbségekhez tartozók identitásának megőrzését is garantálni kell, ehhez pedig az egyéni és a kollektív jogokat is tiszteletben kell tartani.

Emellett fontos tisztában lenni azzal is, hogy a nemzeti identitás nem feltétlenül egyezik minden esetben az állampolgársággal, az érintetteket pedig mindenhol az adott társadalom szerves részének kell tekinteni – sorolta.

Majd ezért annak megfontolására szólította fel a világszervezetet, hogy ismerje el alapvető emberi jogként a nemzeti közösségekhez tartozók identitásának megőrzését, amit így mindegyik tagállamnak biztosítania kellene.

Nem szabad az emberéletek megmentését összekeverni a politikával

Márpedig a koronavírus-járvány alatt egyes szereplők félretették ezt az alapelvet és a felhasznált vakcinákra származási ország alapján politikai nyilatkozatként tekintettek – közölte Szijjártó Péter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az egyetemes egészségügyi ellátással foglalkozó baráti csoportnak az ENSZ-közgyűlés keretében rendezett miniszteri szintű találkozóján vett részt. Felszólalásában felelőtlennek nevezte az említett szereplők viselkedését, és leszögezte, nem szabad, hogy politikai döntések miatt emberek haljanak meg.

Hozzátette, hogy a különböző vakcinák alkalmazását szigorúan szakmai kérdésként kell kezelni, adott eszközök vagy készítmények származási helye nem lehet politikai vita kérdése.

Majd aláhúzta, hogy Magyarországon keleti és nyugati oltóanyagokat egyaránt felhasználtak, és ennek köszönhetően az ország élen járt az oltási program előrehaladásában Európában, illetve mára hétmillió vakcinadózissal segítette más országok védekezését világszerte.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy a magyar kormány elkötelezett az ENSZ azon célkitűzései mellett, amelyek azt célozzák, hogy a világon mindenki hozzáférjen tiszta ivóvízhez. Mint rámutatott, Magyarországon az alaptörvény egyértelműen kimondja, hogy mindenkinek joga van egészségügyi ellátáshoz, a hatóságok pedig biztosítják minden lakos hozzáférését a tiszta ivóvízhez.

A miniszter végezetül hangsúlyozta: az egészségügyi ellátás különböző országokban eltérő színvonala nem szabad, hogy az illegális migráció jogi alapjaként szolgálhasson.

Továbbá kiemelte, hogy Magyarország déli határán idén 180 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel, emellett már másfél millió menekült érkezett Ukrajnából az országba, akik számára egyelő hozzáférést biztosítanak a hatóságok az egészségügyi ellátás és az oktatás területén is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?