Joe Biden: Putyin nukleáris fenyegetésnek teszi ki Európát

Putyin azt állítja, hogy cselekednie kellett, mert Oroszországot fenyegették, de senki nem fenyegette Oroszországot, és senki nem kereste a konfliktust Oroszországon kívül – ezt mondta az ENSZ közgyűlésén Joe Biden amerikai elnök. Biden szerint ez egy „brutális, szükségtelen háború”, ami egy ember miatt robbant ki.

Biden arról beszélt az ENSZ közgyűlésén, hogy Oroszország ENSZ szabályait „szégyentelenül” áthágva szállta meg szomszédját, azzal a céllal, hogy „letöröljön egy szuverén államot a térképről”. Az amerikai elnök szerint azok a népszavazási kezdeményezések, amelyeket az orosz kormány az elfoglalt ukrán területeken tartani akar, elképesztően megsértik az ENSZ alapokmányát. Az orosz kormány ezzel annektálni akarja Ukrajna egy részét, még több katonát akar bevonni a konfliktusba, Európát pedig nukleáris fenyegetésnek teszi ki.

Fotó: Agerpres/EPA

„Mindenkinek annak kellene ezeket a felháborítót tetteket tekintenie, amik” – mondta az amerikai elnök, hozzátéve, hogy a visszavonuló orosz csapatok háborús bűnök nyomait hagyják maguk után Ukrajnában.

„Akárki is vagy, akárhol is élsz, bármiben is hiszel, mindez meg kell, hogy fagyassza az ereidben a vért. Ezért fogott össze 141 nemzet a közgyűlésen, hogy egyhangúan elítélje Oroszország Ukrajna elleni háborúját.”

Biden azt is mondta, hogy az Egyesült Államok azt akarja, hogy a háború igazságos feltételek mellett érjen véget, „olyan feltételek mellett, amelyeket mind elfogadtunk, hogy nem dönthetsz úgy, hogy elfoglalod egy másik ország területét.” Az amerikai elnök szerint egy ország áll csak a háború békés lezárásának útjában, ez pedig Oroszország.

„Ukrajnát ugyanolyan jogok illetik, mint minden szuverén nemzetet. Mi szolidárisan kiállunk Ukrajna mellett és az orosz agresszió ellen, és pont” – mondta Biden, aki szerint nehéz kihívások várnak mindenkire, a közgyűlésen megjelent vezetőkre is, de ők mindannyian nem a történelem passzív megfigyelői, hanem alakítói, és közösen kell tenniük az emberiség jövőjéért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?