Netanjahu Iránt fenyegette, mialatt Izrael Bejrútot támadta

Benjamin Natanjahu Iránt okolta a közép-keleti konfliktusért, ugyanakkor „beszólt” az ENSZ-nek is amikor pénteken New York-ban felszólalt az ENSZ közgyűlésen.

Izrael miniszterelnöke azt mondta, hogy nem akart idén részt venni a közgyűlésen, mert országa háborúban áll, „a túlélésért harcolt”, de az elhangzott „rágalmak” és „hazugságok” hallattán mégis elutazott, hogy „helyreállítsa az igazságot”.

Hírügynökségi beszámolók szerint beszéde alatt többen elhagyták a termet, mások viszont megtapsolták a kormányfőt, aki szerint ha a zsidó államot nem fogják ugyanúgy kezelni mint a több államot, amíg az „antiszemitizmus mocsarát nem apasztják el, a tisztességes emberek nem fogják másnak látni az ENSZ-t, mint egy megventendő színjátékot”. „Izrael elviselt egy tolerálhatatlan helyzetet közel egy éven át. Most eljöttem, hogy kijelentsem: ami sok az sok” – fogalmazott. Kijelentette, hogy amíg a Hezbollah a háború útját választja, addig Izraelnek sincs más választása, és jogában van kiiktatni a fenyegetést.

Fotó: Benjamin Netanyahu Facebook-oldala

Hangsúlyozta, minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsék a civil áldozatok számát, de országa háborúban áll, „az életéért küzd”, meg kell védeniük magukat „a barbár gyilkosoktól”. „Ellenségeink nem csak minket akarnak elpusztítani, hanem közös civilizációnkat is, és mindannnyiunkat visszaküldenének a zsarnokság és a terror uralta sötét korszakba” – fogalmazott.

Leszögezte: nem fogad el a Gázai övezetben fegyverszünetet, a háborúnak akkor lesz ott vége ha a Hamász fegyveresei megadják magukat és szabadon engedik a túszokat. Ugyanakkor Szaúd-Arábiával történelmi békemegállapodást köthetnének, ecsetelte. A térségben uralkodó konfliktusért Iránt tette felelőssé, és megfenyegette a „teheráni zsarnokokat”: „Ha támadtok, mi is támadunk titeket (…) Nincs olyan hely Iránban, ahová Izrael hosszú karja ne érne el. És ez érvényes az egész Közép-Keletre.”

Mialatt Netanjahu az ENSZ-közgyűlésen szólalt fel, az izraeli hadsereg a Hezbollah központi parancsnokságának épületét támadta Bejrútban, de az még nem világos, hogy abban az időpontban ott tartózkodott-e a szervezet vezetője, Haszan Naszrallah sejk. Az MTI alapján a helyszínről származó felvételek jelentős pusztítást mutatnak a helyszínen, több épület teljesen összedőlt. Egy Hezbollahhoz közeli, de meg nem nevezett forrás azt állította, hogy a sejk sértetlen. A mozgalom tévéje, az al-Manar arról számolt be, hogy az izraeli támadásnak egy halálos és mintegy ötven sebesült áldozata van.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?