Összeomlott a szlovák egészségügy a járvány miatt, Pozsony segítséget kér

Szlovákiában elszabadult a koronavírus brit mutációja, az egészségügy pedig nem bírja a harcot, Pozsony ezért szerdán aktiválta az Európai Unió civil védelmi rendszerét, és nemzetközi segítséget kért a járvány megfékezéséhez. Elsősorban orvosokat és nővéreket várnak a többi európai uniós országból.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint Szlovákia legalább egy hónapra tíz orvost és huszonöt nővért szeretne kapni, akik a kórházak intenzív osztályain dolgozhatnának. A kórházak egyre inkább súlyos orvos- és nővérhiánnyal küzdenek. Az ország jelenleg a koronavírus-járvány rendkívül erős második hullámával szembesül, s az összlakosságra számított halálos áldozatok számában az első helyre került a világon.

A fertőzöttek túlnyomó többségét a vírus jóval fertőzőbb brit variánsa adja. Szlovákiában egyedül kedden mintegy hétezer új fertőzést mutattak ki a PCR-, illetve antigéntesztekkel elvégzett szűrések. A járvány halálos áldozatainak száma 105-tel 6168-ra emelkedett – derül ki a korona.gov.sk weboldalon közölt hivatalos kimutatásból. A kórházakban kezelt betegek száma meghaladta a 3800-at – írja az Index.

Ausztria máris felajánlotta, hogy küld osztrák katonaorvosokat és ápolószemélyzetet a szomszédos országba. A tájékoztatás szerint egyelőre még az igények és a küldendő kontingens nagyságának felmérése zajlik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Az európai szolidaritás követelménye, hogy gyorsan és bürokráciamentesen segítsünk. Ezért is vettünk át már korábban is intenzív osztályokon kezelt pácienseket Franciaországból, Olaszországból és Montenegróból. Az osztrák hadsereg most személyzettel fogja támogatni Szlovákiát” – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár.

(Címlapfotó: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?