Felmérés: dominánssá válhatott a fertőzőbb vírustörzs a romániai nagyvárosokban

A koronavírus brit mutációja már dominánssá válhatott a hazai nagyvárosokban. Erre a következtetésre a MedLife szakemberei jutottak 90 fertőzött beteg mintájának elemzése után.

A klinika munkatársai véletlenszerűen választották ki a mintákat a romániai nagyvárosokból. Olyan betegekét, akiknél február 3-11. között mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A 90 mintából 45-ben a vírus brit mutációja okozta a fertőzést – számolt be a vizsgálat eredményéről a Medlife.

A klinika az elmúlt két hónapban 79 beteg mintájában mutatta ki az eredeti vírustörzsnél jóval fertőzőbb mutációt. „A kollégáim jóslata beigazolódni látszik: a jelek szerint a brit mutáció a romániai nagyvárosokban dominánssá válhatott” – idézte a közlemény Mihai Marcut, a Medlife-hálózat vezetőjét.

A kutatás vezetője, Dumitru Jardan emlékeztetett, hogy a klinika két hete már lefolytatott egy hasonló vizsgálatot, és akkor a mintáknak még csak a 26 százalékában mutatták ki a brit mutációt. Hangsúlyozta, hogy a mintavételük reprezentatívnak tekinthető, és az adatok a vírustörzs gyors terjedését bizonyítják. "A brit mutáció 3-5 hét múlva nem csak a nagyvárosokban, hanem az egész országban dominánssá válhat" – jelentette ki.

(Címlapfotó: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?