Objektív vizsgálatot várnak az erőszakos ukrán kényszersorozás magyar áldozata ügyében
Közleményben reagált a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Sebestyén József halálával kapcsolatban. A magyar és ukrán állampolgársággal is rendelkező fiatalembert ukrajnai katonai toborzók vasdoronggal megvertek, a férfi hetekkel később a beregszászi kórházban váratlanul meghalt.
„Az Oroszország és Ukrajna között negyedik éve tartó háború újabb kárpátaljai magyar férfi honfitársunk életét követelte. A sajtóban és a közösségi oldalakon megjelent hírek szerint a Beregszászi kistérség lakosa az erőszakos kényszersorozások áldozata lett, melyet a család és a hozzátartozói is megerősítettek” – áll az érdekképviseleti szervezet közleményében.
A KMKSZ hivatalos vizsgálatot és magyarázatot vár az ügy kapcsán az illetékesektől. Elfogadhatatlannak tartja, hogy a hadkiegészítő parancsnokságok munkatársai az emberi és alkotmányos jogokat sértve erőszakot alkalmaznak, melyek számos esetben tragédiához vezettek. „Szeretnénk emlékeztetni mindenkit arra, hogy a kárpátaljai magyarok mindig is lojális állampolgárai voltak Ukrajnának, tiszteletben tartják Ukrajna szuverenitását és területi integritását, mélyen elítélik Oroszország agresszióját, s a háború kitörése óta számos honfitársunk adta életét katonaként szolgálatot teljesítve” – írja a KMKSZ.
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács magyar frakciójának vezetője Facebook bejegyzésben azt írta: Ukrajna vezetéséhez fordult azzal a kéréssel, hogy Sebestyén Jòzsef halálának ügyét objektíven és elfogulatlanul vizsgálják ki. A képviselő úgy tudja, az ügy Volodimir Zelenszkij államfő felügyelete alatt áll. Jelenleg a DBR (Állami Nyomozó Iroda) és a kárpátaljai megyei rendőrkapitányság nyomozói vizsgálják az esetet, és a szükséges szakértői vizsgálatokat is elrendelték.
„Az ukrajnai magyarok más hősökkel együtt a front legforróbb pontjain védelmezik Ukrajna függetlenségét az orosz megszállókkal szemben, és 2014 óta teljesítik alkotmányos kötelességüket. Ezért – csakúgy, mint minden más védő – megérdemlik a tiszteletet és a méltó bánásmódot” – írta Petei Judit, aki köszönetet mondott Volodimir Zelenszkij államfőnek a bűnüldöző szerveknek a gyors reagálásért.
CSAK SAJÁT