Orbán Viktor: Egy magyar állampolgárt vertek agyon
Magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, mutatott rá pénteken Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
„Egy közülünk, ezt komolyan kell venni” – tette hozzá a miniszterelnök.
Orbán Viktor kefejtette: mivel magyar-ukrán kettős állampolgárról van szó, az áldozat „a mi közösségünkhöz tartozik, nem csak a szó kulturális, nemzeti értelmében értelmében, hanem közjogi értelemben is”.
„Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk” – idézi a kormányfőt a Híradó.
Orbán Viktor arról is beszélt, az ügy gyökere nyilvánvalóan a háborúban keresendő.
„Ez a háború és a veszély, ami ebből fakad, ez itt van közvetlenül a hónunk alatt. Tehát nincs semmi túlzás abban, amikor azt mondjuk, hogy a veszélyek korában élünk és észnél kell lenni, mert minden mozdulatnak, minden döntésnek, minden szónak itt jelentősége lehet” – mondta Orbán Viktor.
Mint megírtuk, az ukrán illetékesek cáfolják az elhunyt kárpátaljai magyar katona bántalmazását. Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
A közleményben „határozottan visszautasították azokat a feltételezéseket, amelyek kényszermobilizációról, kegyetlen bánásmódról vagy az emberi jogok megsértéséről szólnak”.
az áldozat testvére a közösségi médiában számolt be arról, hogy a férfit toborzók vasdorongokkal annyira megverték, hogy végül meghalt. A férfi családjának Orbán Viktor miniszterelnök kifejezte a részvétét, Ukrajna budapesti nagykövetét pedig a tragédia miatt berendelte a külügyminisztérium.
CSAK SAJÁT