FRISSÍTVE – Így értékelte vereségét a magyarországi ellenzék

Elismerte a Fidesz választási győzelmét Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje vasárnap este Budapesten. Gyurcsány Ferenc szerint a vasárnapi eredmények csúfos vereséget jelentenek az ellenzéki összefogásnak, míg Jakab Péter kijelentette: Márki-Zay Péter megbuktatta az ellenzéket.

Márki-Zay Péter a Városligeti Műjégpályán úgy fogalmazott: „ugyanúgy le vagyok taglózva, mint mindenki más. Nem akarom titkolni a csalódottságomat, a szomorúságomat, soha nem gondoltuk volna, hogy ez lesz az eredmény”.

Az ellenzéki politikus rendkívül egyenlőtlennek nevezte a választási küzdelmet, de azt mondta, nem vitatják az eredményt, azt azonban igen, hogy demokratikus és szabad lett volna a verseny.

Szavai szerint a küzdelem egyenlőtlen és esélytelen volt, mégis belevágtak, mert bíztak abban, hogy még „ilyen egyenlőtlen feltételekkel, összekötött lábbal, lándzsával a hátunkban, megsebesítve, kigúnyolva” is meg tudják nyerni a választást. Márki-Zay Péter kijelentette, a propaganda az, ami megnyerte ezt a választást a Fidesznek, nem a tisztesség és nem a becsület.

Bár minden józan magyarban felmerülhet az országból való távozás gondolata, mert „hazánk nem a jó úton megy”, a színpadon mögötte álló családja nevében kijelentette, „mi itt maradunk veletek”. Folytatni fogjuk azt a küzdelmet, amit lelkiismeretünk és hazaszeretetünk diktál – tette hozzá, arra hívva fel híveit, hogy ne engedjék el egymás kezét. Azt hangsúlyozta, nem küzdöttek hiába, hiszen csodálatos közösséget építettek fel, „amit még propagandával sem lehet megvenni, amelynek a haza nem eladó”.

Márki-Zay Péter hangsúlyozta: megtartják és tovább építik ezt a közösséget, s ha most szomorúak is, nem fogják feladni a küzdelmet, hiszen a korábbinál is nagyobb szükség van az összefogásra a most következő nehéz időkben, és ki kell állniuk minden üldözött mellett.

Donáth Anna, a Momentum elnöke, európai parlamenti képviselője azt kérte a jelenlévő aktivistáktól, szimpatizánsoktól, hogy ne adják fel. „Túlságosan fiatalok vagyunk ahhoz, hogy engedjük, hogy kilopják a jövőnket” – fogalmazott.

Szerinte olyan dolgok jönnek most, amit senki nem tud sem egyedül, sem közösségileg elviselni; bármit hazudnak, elviselhetetlen időszakok jönnek és "nekünk ez a jövőnk".

Fotók: MTI

Feltette a kérdést: hagyjuk, hogy tovább kilopják a jövőnket, vagy tovább küzdünk azért, hogy mentsük, ami még menthető belőle? Előbb-utóbb minden rendszer összeomlik – hangoztatta.

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke kijelentette, amit közösen elkezdtek, azt végig kell csinálniuk. Hozzátette, nincs más útjuk, nincs más teendőjük, mint amit elkezdtek, és „ha már megfogtuk egymás kezét és léptünk egymás felé”, akkor ezt tovább kell vinniük és meg kell őrizniük a hazából, „ami még megmaradt”.

Úgy fogalmazott: van a nemzetnek fővárosa, ami még mindig a „szabadság szigete” és a fővárosra maradt, hogy tovább vigye a szabadság és a szolidaritás zászlaját.

Gyurcsány: súlyos vereséget szenvedtünk

„Súlyos vereséget szenvedtünk”, súlyos vereséget szenvedett a közös álom arról, hogy milyen Magyarországot szeretnénk – értékelt a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfőre virradó éjjel az országgyűlési választás eredményeire reagálva.

Gyurcsány Ferenc a Márki-Zay Péter által vezetett ellenzéki együttműködésre utalva azt mondta: „a közös hajónak tovább kell mennie”, ugyanakkor egyetértését fejezte ki azokkal, akik szerint a hajó vezetését „nem a legjobb kapitányra” bízták.

A DK elnöke azt mondta: a választás nem volt szabad és nem volt tisztességes, de kétségtelen, hogy a magyar választók túlnyomó többsége „ezt a választást így elfogadta és a tegnapi kormánynak adott holnapra is megbízást”.

Úgy értékelt: a helyzetet bizonyos értelemben tudomásul kell venni, de egyúttal ki kell mondani, hogy azt az álmot, célt, amilyennek látni szeretnék Magyarországot, nem adták fel.

Gyurcsány Ferenc kitért arra is, a csalódás első óráiban sem szeretné kikerülni a kérdést, hogy a vereség miért következhetett be, s mi a tanulsága. Kiemelte: ha valaki csatába és küzdelembe megy, nem adhatja fel azt, amit valójában gondol, valamilyen taktikai megfontolásból. Úgy értékelt: nem lehet egy európai polgári, alapvetően baloldali gondolatú ellenzék egy olyan programmal sikeres, amely sok tekintetben a kormányzó jobb oldalt tekinti példának és mintának.

„A Fidesz alternatívája a baloldalon, a szabadelvű világban, a mérsékelt jobbközép világban, a zöld világban van” – jelentette ki, hozzátéve: ha ehhez ilyen vezetőt választanak, „aki nem tud, nem akar ilyen politikát folytatni, akkor az bukni fog”.

„Kétségtelen”, ahogy most a kormányt megválasztották, úgy az ő támogatóik is döntöttek arról pár hónapja, hogy kivel akarnak küzdeni - mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint végig kell gondolni, hogy ez jó döntés volt-e. Úgy fogalmazott, „ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon”, akkor erőtlennek, gyávának fog bizonyulni. Márpedig egy „erőtlent, gyávát nem bíznak meg azzal, hogy bármit is vezessen, különösen nem a hazát”.

Jakab Péter szerint Márki-Zay Péter megbuktatta az ellenzéket

Márki-Zay Péter megbuktatta az ellenzéket – jelentette ki Jakab Péter, a Jobbik elnöke a választás eredményeire reagálva a Facebookon közzétett videójában. Mint mondta, Márki-Zay októberben hat ellenzéki párt „hadseregét” kapta meg és tetemes ellenzéki előnyt. „Ebből az előnyből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább Fidesz-kétharmad lett” – jegyezte meg.

Úgy vélte, a kevesebb és megfontoltabb, egyértelmű beszéd most több szavazatot hozott volna. Felidézte, hogy Márki-Zay Péter októberben azt mondta, hogy leváltja az ellenzéket. „Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta” – jelentette ki a Jobbik elnöke.

Jakab Péter arról is beszélt, hogy a hat ellenzéki párt egységét és összefogását meg kell őrizni és erősíteni kell, annak ugyanis nincs alternatívája. Hozzátette: az ellenzéknek most fel kell állnia és fel kell készülnie, hogy ha a helyzet úgy hozza és a megszorítások miatt a népharag „elsöpri ezt a rezsimet”, akkor átvegyék az ország irányítását. „Erre készülünk, de már Márki-Zay Péter nélkül” – mondta Jakab Péter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?