FRISSÍTVE – Márki-Zay Péter: itt állunk a győzelem kapujában

Négy év munka után „itt állunk a győzelem kapujában” – jelentette ki az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje szombati, budapesti, kampányzáró rendezvényükön.

Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy négy év alatt az ellenzéki pártok megértették, össze kell fogniuk. Hat párt teljes egységben indul, van egy közös listájuk, rajta három roma képviselővel, és van egy csodálatos programjuk – fogalmazott.

A kormányfőjelölt szavai szerint csak „agymosott, megvezetett, félrevezetett szerencsétlen” emberek tudják elhinni, hogy valaki olyan programmal indul a választáson, hogy elveszi a nyugdíjat, megszünteti a minimálbért, átműtteti az óvodás gyerekeket és elküldi „gyermekeinket” meghalni Ukrajnába. Orbán Viktor hazudik, ha nem lenne nagy bajban a Fidesz, akkor nem kellene „ennyire szánalmas (...) hazugságokkal” támadnia – szögezte le.

Fotó: MTI

Márki-Zay Péter hangsúlyozta, a kutatásaik szerint fej-fej mellett állnak a kormánypártokkal, ezért minden egyes szavazat eldöntheti a küzdelmet. A politikus azt mondta, őszintén hisz a győzelemben és a hitét a fiatalok adják, mert ők fogják meggyőzni a szüleiket, majd nagyszüleiket, hogy váltsák le Magyarország „ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát”.

Újabb témára áttérve azt állította, hogy Orbán Viktor „szégyenné vált Európában”, a miniszterelnök nem számíthat annak a NATO-nak a támogatására, ami nélkül nem lehet megvédeni az országot. A jelenlegi kormányfő az ukrajnai háborúról „folyamatosan hazudozik”, két hét alatt négyszer változtatott véleményt arról, hogy jöhetnek-e NATO-csapatok Magyarországra, és a „legszánalmasabb hazugsággal” az ellenzéket vádolja – fogalmazott.

Márki-Zay Péter kijelentette, hogy a miniszterelnök elárulta a nemzetet, a NATO-t, Európát és a kárpátalajai magyarokat is. Orbán Viktor „hazaáruló”, egy hazaárulóra tisztességes magyar ember nem szavazhat – szögezte le.

Minden egyes szavazat számít – jelentette ki Márki-Zay Péter vasárnap Hódmezővásárhelyen

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt mondta, minden egyes szavazat számít, mert egy szavazat eldönthet egy körzetet, ahogy egy körzet is eldönthet egy egész választást. Márki-Zay Péter – miután családtagjai körében leadta szavazatát – mindenkit arra biztatott vegyen részt a választáson, és méltósággal, nyugalommal adja le szavazatát.

Úgy fogalmazott, most igazi választás van, nem csak szavazás, mert 12 év óta először nyílt valódi esély a változásra.

Az ellenzék annak ellenére vesz részt a választásokon, hogy szerinte Orbán Viktor a választási szabályok és a körzethatárok módosításától kezdve a sajtó leuralásig, a független bíróságok fölszámolásáig, az Alkotmánybíróság befolyásolásáig mindent megtett annak érdekében, hogy leválthatatlan legyen. „Bár nyilvánvalóan nincs demokrácia Magyarországon, bár nyilvánvalóan nem beszélhetünk szabad választásokról, mégis van esély leváltani Magyarország történelmének legkorruptabb kormányát” – mondta Márki-Zay Péter.

Fotó: MTI

A miniszterelnök-jelölt szerint a választás a 106 magyarországi választókerületben fog eldőlni. A kormánypártok adatbázis alapján minden egyes szimpatizánsukat elviszik szavazni, így a győzelem azon múlik, hogy az ellenzék mozgósítani tudja-e valamennyi támogatóját – mondta.

A teljes hatpárti ellenzék egységes – jelentette ki Márki-Zay Péter, hozzátéve: óriási eredménynek tartja, hogy nem sikerült megbontani ezt a négy év alatt kialakított együttműködést.

A politikus közölte: siker esetén az első intézkedésük az Európai Ügyészséghez történő csatlakozás lesz, annak érdekében, hogy minden bűnöző börtönbe menjen és ne legyünk többet következmények nélküli ország.

Kérdésre válaszolva kifejtette, Oroszország továbbra is rászorul az Európai Unió tagjainak pénzére, ahogy a tagállamok jelentős része is rászorul a gázra. Ezért föl sem merülhet az, hogy akár Németország, akár Magyarország vagy más tagállam a saját gázellátását kockáztassa – mondta Márki-Zay Péter, az ezzel ellentétes állításokat „nyilvánvaló, szánalmas” hazugságnak minősítve.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?