FRISSÍTVE – Orbán Viktor: „hatalmas győzelmet arattunk, akkorát, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan”

Orbán Viktor győzelmi beszédet mondott vasárnap este. „Hatalmas győzelmet arattunk, akkorát, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan” – kezdte Orbán Viktor. Hozzátette, akkor is képesek voltak nyerni, amikor mindenki összeállt ellenük. 

Orbán köszönetett mondott a választóinak, külön kitért a határon túli magyarokra is. Úgy fogalmazott: köszöni a szavazatokat, hiszen így a külhoni magyarok is esélyt kaptak arra, hogy Magyarország támogassa őket.

A kormányfő a Bálna rendezvényközpont előtt mondott beszédében úgy fogalmazott: „hatalmas győzelmet arattunk, akkorát, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan”.

„Egész jól nézünk ki, egyre jobban nézünk ki, talán még sohasem néztük ki olyan jól, mint ma este” – mondta a miniszterelnök, akinek beszédét az összegyűlt szimpatizánsok többször is „Viktor, Viktor” és „Ria, ria, Hungária!” felkiáltásokkal szakították félbe.

Fotók: MTI

Orbán Viktor mindenkinek megköszönte azt a munkát, amit beletett a győzelembe. Ez jó mulatság, férfimunka volt, jó volt veletek harcolni – üzente, hozzátéve, hogy köszöni a jókívánságokat, az üdvözleteket, a hátbaveregetéseket, a bátorításokat, a munkaórákat és az értük mondott imákat is.

Külön köszöntötte a kormánypártokra „határon túlról figyelő magyarokat”. „Köszönjük, hogy segítettek, mert így mi is kaptunk egy esélyt, hogy segíthessünk nekik” – tette hozzá. A kárpátaljai magyaroknak Orbán Viktor azt üzente: tartsanak ki, ne féljenek, az anyaország velük van.

Köszönetet mondott a magyar választópolgároknak, akinek azt üzente: mindent megtesznek annak érdekében, hogy megszolgálják a bizalmat, amit tőlük kaptak.

„Tudjuk, hogy szerénység a legfontosabb, minél nagyobb a győzelem, annál nagyobb szerénységre van szükség, és valljuk be, hogy ma este van is mire szerénynek lennünk” – hangoztatta.

Köszönetet mondott a kormánypártok 100 ezer önkéntesének. Őket úgy jellemezte: nem robotok, nem zsoldosok, hanem önkéntesek, akik szeretik a hazájukat, és ezért hajlandóak voltak vállalni a kockázatot és nehéz munkát.

A választás eredményét úgy értékelte: akkor nyertek a legjobban, amikor mindenki összeállt ellenük. Pártszövetségének győzelméről azt mondta: óriási nemzetközi erőközpontok és szervezetek mozdultak meg velük szemben. Nekik azt üzente: kidobott pénz volt minden fillér, amit a magyarországi baloldalnak adtak. Úgy fogalmazott: „a magyar baloldal volt Gyuri bácsi életének legrosszabb befektetése. Tizenkét éve csak viszi a pénzt” – útalt Soros Györgyre a Fidesz elnöke.

A Fidesz-KDNP szerinte a győzelem minden lehetőségét kimerítette. „Már mindenhogyan nyertünk” – mondta és elsorolta: 2010-ben a régi kétfordulós választási rendszerben is nyert a pártszövetség, 2014-ben az önállóan induló ellenzéki pártokkal szemben is nyert, 2018-ban a részlegesen összefogott ellenzékkel szemben, valamint idén a teljes összefogással szemben. Kijelentette: hiába a taktika, a cselszövés, a ravaszkodás, a végén mindig a szív győz. „Magyarország ma esti győzelme a szív győzelme” – fogalmazott, hozzátéve: azért nyertek, mert van egy közös szenvedélyük, amit úgy hívnak: Magyarország.

Hiába a rengeteg pénz és a rengeteg túlerő, ha összefogunk nem lehet bennünket megállítani – mondta és felidézte, hogy az október 23-i Békemeneten „mondtuk el együtt: nincs annyi pénz, ami megállíthatna bennünket, és ha összefognak, a legvastagabb falon is át fogunk menni”.

Kitért arra is, a világban nem csak ellenfeleik, barátaik is vannak, ők is mindent megtettek a győzelemért. Jó szívvel gondolunk az amerikai barátainkra, a lengyelekre, az olaszokra, a spanyolokra, a szerbekre, a szlovákokra és az osztrákokra is – mondta, hozzátéve: ezt a győzelmet nekik is ajánljuk, ez az ő győzelmük is.

A kormányfő kiemelte: az egész világ láthatta, hogy a kereszténydemokrata politika, a konzervatív polgári politika és a hazafias politika győzött. „Üzenjük Európának: ez nem a múlt, ez a jövő, ez lesz a mi közös európai jövőnk” - fogalmazott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?