Letartóztatása után Durov bejelentette: változnak a Telegram szabályai

Bírósági végzés esetén ezentúl kiadják a hatóságoknak a Telegram-felhasználók IP-címét és telefonszámát, jelentette be Pavel Durov a kommunikációs platform alapítója és vezérigazgatója.

A platform „atyja” arra számít, hogy a szabályzat megváltoztatása elbátortalanítja majd a bűnözőket, ugyanakkor hangsúlyozta, az alkalmazás felhasználóinak 99,99 százalékának semmi köze sincs az illegális tevékenységekhez, a fennmaradó 0,001 százalék az, aki a Telegram rosszhírét kelti és veszélybe sodorja a közel egy milliárd felhasználó érdekeit, számolt be a BBC.

Durov bejelentése közel egy hónappal azután érkezett, hogy augusztusban Franciaországban letartóztatták és vádat emeltek ellene, mert nem volt hajlandó kiadni a hatóságok által kért információkat az üzenetküldő alkalmazás felhasználóiról, ugyanakkor bűnrészesnek tartják a platform révén megszervezett bűncselekményekben, amiért nem tette ellenük semmit.

Fotó: Pavel Durov Instagram-oldala

Az Oroszországban született, de francia és egyesült emirátusi állampolgársággal is bíró, 39 éves milliárdos korábban többször is kiállt a szólásszabadság és a levelezési titok mellett, a Telegram felhasználásával elkövetett bűncselekményekért történő személyes felelőségre vonását pedig abszurdnak tartotta. Platformját is abban a szellemiségben hozta létre – testvérével együtt –, hogy a felhasználók adatainak és személyes levelezéseinek védelme biztosított legyen, így elutasította a cenzúrát.

Ukrajnában viszont a kiberbiztonsági koordinációs központ épp pár napja döntött úgy, hogy korlátozza a Telegram használatát a kormányzati szerveknél, katonai alakulatoknál és kiemelt fontosságú infrastrukturális létesítményekben, mert tudomásuk szerint az orosz titkosszolgálatok hozzáférhetnek a Telegram-felhasználó személyes levelezéséhez és személyes adataikhoz. Kirilo Budanov, a katonai hírszerzés vezetője szerint ennek nincs köze a szólásszabadsághoz, hanem nemzetbiztonsági probléma. Oroszország még Durov korábbi letartóztatása nyomán hangsúlyozta, hogy nem voltak követelései vele szemben.

Durov, ahogyan korábban írtuk még a Telegram előtt Oroszországban megalakította a VKontakte (Vk) közösségi hálót, de a hatóságokkal való vitái nyomán végül eladta azt és emigrált.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?