Telegram-tiltást rendeltek el az ukránok

Az ukrán kiberbiztonsági koordinációs központ úgy döntött, hogy korlátozza a Telegram üzenetküldő platform használatát a kormányzati szerveknél, katonai alakulatoknál és a kiemelet fontosságú infrastrukturális létesítményekben – közölte az ukrán Nemzetbiztonsági és védelmi Tanács (RNBO) sajtószolgálata.

„A fenyegetések minimalizálása érdekében az a döntés született, hogy megtiltják a Telegram telepítését és használatát a szolgálati elektronikai eszközökön a kormányzati alkalmazottaknak, a katonáknak, a biztonsági és védelmi szektorban, valamint a kiemelt jelentőségű infrastruktúrát üzemeltető vállalatoknál dolgozóknak hivatalos eszközein” – idézte a közleményt az MTI. Az RNBO kiemelte, hogy ez alól csak azok a személyek képeznek kivételt, akiknek a Telegram használata hivatalos feladataik részét képezi.

Illusztráció: Pexels

Kirilo Budanov, a katonai hírszerzés vezetője a közlemény szerint megalapozott bizonyítékokat szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy az orosz titkosszolgálatok hozzáférhetnek a Telegram-felhasználók személyes levelezéséhez – még a törölt üzenetekhez is –, valamint személyes adataikhoz.

Hangsúlyozta, hogy mindig is a szólásszabadság mellett állt, de a Telegram megbízhatóságával kapcsolatban felvetődött kérdéseknek nincs közük a szólásszabadsághoz, hanem ez nemzetbiztonsági probléma.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a vezérkar részéről hozzáfűzték, hogy a Telegramot az ellenség aktívan használja kibertámadásokra, adathalászatra és rosszindulatú programok terjesztésére, a felhasználók földrajzi helyének meghatározására, rakétacsapások célpontjainak korrigálására és hasonlókra.

Emlékezetes, hogy a Telegram alapítóját és vezérigazgatóját, Pavel Durovot augusztusban letartóztatták és vádat emeltek ellene, mert nem volt hajlandó kiadni a hatóságok által két információkat az üzenetküldő alkalmazás felhasználóiról, ugyanakkor bűnrészesnek tartják a platform révén megszervezett bűncselekményekben, amiért nem tett ellenük semmit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?