Már több mint ötven halottja van a poltavai támadásnak

Legalább 50 ember meghalt és 271 megsebesült, miután Oroszország kedden két rakétával csapást mért egy katonai intézetre Poltava városban. Ez az orosz támadás követelte a legtöbb áldozatot idén a frontvonalon.

A mentőszolgálatok ötvenre teszik a halálos áldozatok számát, de más tisztségviselők szerint 51 ember halt meg. Tizenöten lehetnek még a romok alatt Filip Pronin, a Poltavai terület kormányzója szerint – jelentette a Reuters, írja a News.ro.

Fotó: Facebook/Jamala

Az ukrán szárazföldi erők szerint katonák haltak meg. Azt nem közölték, hogy az áldozatok közül hányan voltak a fegyveres erők tagjai. „A szárazföldi erők parancsnoksága vizsgálatot folytat annak megállapítására, hogy eleget tettek-e az intézményben lévő katonák életének és egészségének védelme érdekében” – áll a közleményben.

Dmitro Lazutkin, a védelmi minisztérium szóvivője az állami televíziónak elmondta, hogy a támadás idején az intézményben tanítás folyt. Elmondta, hogy helyi idő szerint 09:08-kor szólalt meg a sziréna, ami arra késztette az embereket, hogy menedéket keressenek. „Néhány perccel a légi riasztás után robbanások hallatszottak” – mondta, hozzátéve, hogy akkor nem zajlott felvonulás. Nem ez az első eset, hogy Oroszország a frontvonaltól távol eső katonai létesítményekre csapott le, tömeges áldozatokat okozva. 2022 májusában Oroszország közölte, hogy csapást mért a tartalékos erők gyakorlóterére Desna városában, ahol Ukrajna szerint 87 ember vesztette életét. Ugyanezen év márciusában 35 ember halt meg egy katonai támaszpontot ért orosz csapásban az ország nyugati részén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?