Feloldották Durov előzetes letartóztatását, bíróságon hallgatják ki a Telegram-főnököt

Feloldották szerda koradélután Pavel Durov előzetes letartóztatását és átszállították a párizsi igazságügyi palotába, hogy kihallgatásra, értesült a CNN.

A Telegram üzenetküldő platform alapítója ellen még nem emeltek vádat. Ismeretes ugyanakkor, hogy a hétvégén a párizsi repülőtéren tartóztatták le és vizsgálati fogságba helyezték, az alkalmazáshoz kapcsolódó bűncselekmények és az alkalmazás nem megfelelő moderálása miatt.

A Politico megtudta, hogy úgy Pavel, mint testvére, Nikolaj ellen elfogatóparancsot adtak ki még március végén. Bűnrészességgel gyanúsítják őket, amiért nem voltak hajlandóak egy Telegram-felhasználó kilétét megadni a francia hatóságoknak. Úgy tudni, hogy a hatóságok gyermekpornográfia ügyében nyomoznak, de arra utaló jelek nincsenek, hogy a Telegram alapítóinak közük lenne a bűncselekményhez.

Fotó: Pavel Durov Instagram-oldala

A 39 éves, Oroszországban született milliárdos vállalata korábban állásfoglalást adott ki, amelyben abszurdnak tartották, hogy egy platform vagy annak tulajdonosa felelős lehet az ott közzétett visszaélésekért. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Durovnak nincs rejtegetni valója, a Telegram pedig tiszteletben tartja az európai törvényeket.

Mint írtuk, az orosz, francia és az egyesült emirátusi állampolgárságú médiamogul letartóztatása felerősítette a szólásszabadsággal és az online bűnözéssel kapcsolatos vitákat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?