Egyetemi szexuális zaklatás: az áldozatok jelentkezését kéri az ügyészség

Felhívást intézett a bukaresti első kerületi ügyészség a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) azon diákjaihoz, akiket Alfred Bulai professzor szexuálisan zaklatott, hogy vegyék fel a kapcsolatot a nyomozókkal.

Az ügyészség azt írja, tekintettel a nyilvánosságban megjelent információkra, miszerint Alfred Bulai szociológus, professzor és politikai elemző állítólag szexuális jellegű „szívességeket” követelt az SNSPA egyes diáklányaitól, arra biztatnak minden olyan személyt, aki erre vonatkozó adatokkal rendelkezik, hogy írjon az igazságügyi hatóságoknak a pj_sector_1@mpublic.ro címre, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

Az ügyészség biztosítja az érintetteket, hogy védelmet fog nyújtani számukra, és titokban tartja személyazonosságukat és magánéletüket.Illusztráció: Pexels Mint megírtuk, a fővárosi rendőrség hétfőn indított vizsgálatot a tanítványai szexuális zaklatásával vádolt Alfred Bulai professzor ügyében. A rendőrség hétfőn a professzor nevének említése nélkül közölte, hogy egy egyetemi oktatót hivatali tisztség szexuális célokra való felhasználásával gyanúsítanak, és az ügyészség irányításával eljárás indult ellene.

A Snoop.ro tényfeltáró portálon hétfőn közölt cikk szerint Alfred Bulai professzor szexuálisan zaklatta több tanítványát.

A bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) szenátusa kedden felfüggesztette Alfred Bulai oktatói tevékenységét, és ideiglenesen az összes tisztségétől megfosztotta.

Alfred Bulai a SNSPA szociológiai intézetének igazgatója, illetve a politikatudományi fakultás kari tanácsának és az egyetem szenátusának tagja. Tisztségeitől a felsőoktatási intézmény etikai bizottsága vizsgálatának idejére fosztották meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?