Csökkentenék az egyetemi lemorzsolódást

Az egyetemi lemorzsolódás csökkentésére dolgoz ki tervet a kormány – jelentette be kedden Ligia Deca tanügyminiszter.

Ligia Deca (középen) | Fotó: Ligia Deca Facebook-oldala

Ligia Deca szeptember 18-án és 19-én részt vett az Európai Unió oktatási és ifjúságügyi minisztereinek informális értekezletén a spanyolországi Zaragozában. A Facebookon közzétett beszámolója szerint a találkozó egyik szekciójának témája az iskolai oktatásból a felsőoktatásba történő átmenet támogatása, illetve a hátrányos körülmények közül érkező egyetemisták felkarolása volt. „A tanügyminisztérium országos programot dolgoz ki az egyetemi lemorzsolódás csökkentésére” – írta ennek kapcsán Ligia Deca.

Tervei között szerepel azoknak a tanároknak a támogatása, akik felzárkóztató órákat tartanak a nehézségekkel küzdő diákoknak, és a Második esély kezdeményezés keretében lehetőséget kínálnak majd az egyetemet elhagyó fiatalok újbóli beiratkozására. Ugyanakkor A család első egyetemistája program az alacsony képzettségű családokból származó diákokat fogja támogatni – részletezte a miniszter a bejegyzésében.

Spanyolországban tanácskoztak | Fotó: Ligia Deca Facebook-oldala

A találkozó második szekciójának témája a demokratikus állampolgárságra és az Európai Unió közös értékeire való nevelés volt. Ligia Deca ismertette a résztvevőkkel a romániai iskolákban ezzel kapcsolatos tantárgyakat, mint amilyen az állampolgári nevelés, a kritikus gondolkodás és a gyerekek jogai, az interkulturális nevelés és a demokratikus állampolgári nevelés.

A román tanügyminiszter hangsúlyozta, elkötelezett a minőségi felsőoktatás mellett, amely mindenkinek jár társadalmi státustól és családi környezettől függetlenül. „Tanügyminiszterként az oktatás módszerei révén a demokratikus állampolgárságot és közös európai uniós értékeinket fogom támogatni” – ígérte Ligia Deca.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?