Ganz: Iránt ma könnyebb megállítani, mint egy év múlva

Beni Ganz izraeli védelmi miniszter kijelentése szerint az iráni atomprogramot, amelynek keretében újabb ezer modern centrifugát helyeznek üzembe, jelenleg kisebb erőfeszítéssel lehetne megállítani, mint egy év múlva - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.

„Irán jelenleg ezer modern, IR6 típusú urándúsító centrifuga legyártásán és felszerelésén dolgozik mások mellett Natanz közelében, egy föld alatti létesítményben” – mondta Ganz a Reichman Egyetem Politikai és Stratégiai Intézetének konferenciáján kedden, egy nappal az Egyesült Államokba tervezett utazása előtt, ahol Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel találkozik.

„Irán továbbra is rendületlenül tudást és tapasztalatot halmoz fel a modern centrifugák felügyelete, kutatása, gyártása és üzemeltetése terén. Néhány hét múlva elegendő hasadóanyaga lesz az első bombához” – hangsúlyozta az izraeli védelmi miniszter. „Az egész régióban hadműveleti rendszereket fejlesztenek több ezer kilométeres hatótávolságú, nagy találati pontosságú manőverező robotrepülőgépekkel, föld-föld rakétákkal és drónokkal. Az elmúlt évben jelentősen megnőtt az iráni szövetségesek kezében lévő stratégiai fegyverek mennyisége is” – tette hozzá Ganz.

Az izraeli politikus közölte, hogy nem csak az atomfegyverek irányából ered az iráni fenyegetés, és ezeket a kihívásokat meg akarja vitatni találkozóján Lloyd Austinnal.

Ganz először erősítette meg személyesen, hogy februárban elfogtak két olyan iráni drónt, amelyeket ciszjordániai vagy gázai övezeti terrorszervezetekhez próbáltak eljuttatni Iránból. „A Forradalmi Gárda egy pár drónt küldött Iránból Izraelbe. Ejtőernyőket rögzítettek hozzájuk, és ezért úgy véljük, hogy le akarták ereszteni őket a Gázai övezetben vagy Ciszjordániában, hogy az ottani terrorista szervezetek felkapják. A küldetés kudarcot vallott, a drónokat Irakban elfogták” – hangsúlyozta Ganz.

Kapcsolódók

Kimaradt?