Szégyenletesnek nevezte Izrael atomvádjait Irán

Az izraeli kormányfő által az iráni atomprogramról előző nap hangoztatott vádak „egy megrögzött, ötletszegény hazudozó” művei - áll az iráni külügyminisztérium által kedden kiadott közleményben.

Benjámin Netanjahu hétfő este az izraeli hírszerzés által megszerzett bizonyítékokra hivatkozva azt állította, hogy Irán nukleáris fegyver kifejlesztésén dolgozott, s az iráni atomalku hazugságon alapult. A kormányfő szerint Izraelnek birtokába jutott az iráni titkos atomarchívum. Eszerint Teherán hazudott, mert az Amad projekt keretében atombombát próbált előállítani – tette hozzá. Ezek az „elkoptatott, érdektelen és szégyenletes vádak” “azoké a cionista vezetőké, akik nem találnak más módszert törvénytelen rendszerük túléléséhez, mint egy unos untalan hangoztatott blöffel fenyegetni másokat” – áll a tárca honlapján közzétett közleményben.

A francia külügyminisztérium szerint Netanjahu állításai az iráni atomszerződés fenntartása mellett érvelnek. „A szerződés helytállóságát csak megerősítik az Izrael által közölt információk: a szerződés állandó jelleggel tilt minden, atomfegyver előállításával kapcsolatos tevékenységet, és a szerződés révén a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által Iránban működtetett ellenőrző rendszer a legátfogóbb és legnagyobb szabású az atomfegyverek elterjedése megakadályozásának történelmében” – hangsúlyozta közleményében a tárca szóvivője, hozzátéve, hogy tudomásul vették a Netanjahu által közölt információkat, amelyeket „részleteiben kell értékelni”.

London szerint fontos korlátozni Iránt

Boris Johnson brit külügyminiszter a 2015-ben született megállapodás Teherán nukleáris ambícióit korlátozni hivatott rendelkezéseinek fontosságát emelte ki. „Az iráni atomalku nem az Irán szándékaiba vetett bizalmon alapszik, hanem szoros ellenőrzésen, köztük olyan intézkedéseken, amelyek lehetővé teszik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség nyomozóinak, hogy korábban nem látott mértékben hozzáférhessenek Irán nukleáris programjához” – húzta alá a tárcavezető.

„Az a tény, hogy Irán titokban kényes kutatást végzett 2003-ig, mutatja, miért van szükség manapság az iráni atomalku által biztosított mélyreható vizsgálatokra” – tette hozzá. ”Az iráni atomalku ellenőrzésekre vonatkozó rendelkezései megnehezítik Teherán számára, hogy újraindítsa ez irányú kutatásait. Ez egy újabb jó ok arra, hogy fenntartsuk a megállapodást, miközben tovább építjük azt, számításba véve az Egyesült Államok és más szövetségeseink legitim aggályait” – hangsúlyozta Boris Johnson.

A NAÜ kedden nem kívánta közvetlenül kommentálni az izraeli miniszterelnök kijelentését. „A NAÜ gyakorlatának megfelelően a szervezet elemez minden rendelkezésére álló, a nukleáris biztonság szempontjából fontos értesülést” – közölte a bécsi székhelyű szakosított ENSZ-szervezetnek a kérdéssel foglalkozó szóvivője. Hozzátette, hogy „az ilyen jellegű értesülésekkel kapcsolatos kérdéseket a NAÜ nem szokta nyilvánosan megvitatni”.

Atomalku: élt három évet?

A 2015 decemberében, röviddel a Teherán és a hat nagyhatalom (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína) között az iráni atomprogramról aláírt megállapodás hatályba lépése előtt kiadott jelentésében a NAÜ megállapította, hogy „Iránban 2003 előtt egy sor, nukleáris robbanóeszköz kifejlesztésével kapcsolatos összehangolt tevékenység folyt”. Ezek 2003 után is folytatódtak, bár kevésbé összehangoltan, „2009 után pedig nem volt egyetlen megbízható utalás sem atomfegyver előállításával kapcsolatos iráni tevékenységekre”. A szóvivő kedden megerősítette a 2015-ös jelentésben foglaltakat.

Kapcsolódók

Kimaradt?