A palesztin elnök Izraelt tette felelőssé az Al-Dzsazíra tudósítójának haláláért

Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke Izraelt tette felelőssé a Dzseninben agyonlőtt Sirín Abu Akla ismert palesztin újságírónő, az Al-Dzsazíra katari hírcsatorna helyi tudósítójának haláláért - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

Csütörtök délelőtt Rámalláhban, a palesztin hatóság központjában található Mukáta nevű kormányzati központban több ezer ember vett részt az újságíró gyászszertartásán, köztük Mahmúd Abbász palesztin elnök, a hatóság magas rangú tagjai, valamint muszlim és keresztény vallási vezetők is.

„Sirín Abu Akla Jeruzsálem és az igazság mártírja” – mondta Abbász a szertartáson az 51 évesen lelőtt újságírónőről, és Izraelt okolta a haláláért. „A harcos média és a palesztin nő jelképe, aki az életével fizetett népéért és a számára fontos ügyekért” – hangsúlyozta a palesztin elnök. „Sirín meggyilkolása nem az első bűncselekmény, már sok palesztin újságírót megöltek. Teljes mértékben Izraelt tekintjük felelősnek a gyilkosságért. Ez a bűncselekmény nem maradhat következmények nélkül. Elutasítjuk és megtagadjuk az izraeli hatóságokkal közös nyomozást, mert ők követték el a bűncselekményt. Hamarosan eljutunk a hágai bírósághoz, hogy leleplezzük a bűnösöket” – mondta Abbász.

Abbász elutasította az izraeli kérést az izraeli-palesztin, vagy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítására, amely azt döntené el, hogy a palesztinok vagy az izraeli katonák lövedéke végzett az al-Dzsazíra ismert palesztin tudósítójával.

A gyászszertartás katonai konvojjal indult, amely Abu Akla palesztin zászlóval lefedett koporsóját a Mukátába szállította. A ceremónia végén a koporsót Rámalláhból Kelet-Jeruzsálembe viszik, mert pénteken lakóhelyén, Kelet-Jeruzsálemben temetik el.

Sirín Abu Aklát szerda reggel Ciszjordánia északi részén, Dzseninben érte fejlövés, amikor tűzharc tört ki terrorista tevékenységgel gyanúsított palesztin körözöttek letartóztatását megkísérlő izraeli kommandós egység és palesztin fegyveresek között. Korábban a boncolást végző palesztin patológus bejelentette, hogy nem lehet bizonyosan megállapítani, hogy Sirín Abu Aklát az izraeli hadsereg vagy palesztin fegyveresek lőtték le, és arra sincs bizonyíték, hogy közelről érte a lövés.

A Palesztin Nemzeti Hatóság Izraellel fenntartott kapcsolatokért felelős vezető tisztviselője, Huszein as-Sejk, csütörtök reggel bejelentette, hogy nem hajlandók átadni izraeli ballisztikai vizsgálatra az Abu Akla testéből eltávolított lövedéket.

Magas rangú izraeli tisztviselők szerint a lövedék átadásának megtagadása a palesztinokat teszi felelőssé az újságíró megöléséért. "Akinek nincs rejtegetnivalója, az nem tagadja meg az együttműködést" - közölték az állami szervek az izraeli lapokhoz eljuttatott véleményüket, miután Jeruzsálem kifejezte készségét független nemzetközi testület bevonására is a vizsgálatba.

(Címlapfotó: Facebook/Palestinian Authority)

Kapcsolódók

Kimaradt?