Elfogták a csütörtöki terrorakció merénylőit Izraelben
Elfogták a csütörtök este három emberéletet kioltó palesztin terrorakció merénylőit Izraelben a baltás vérontás színhelyének közelében – jelentette a katonai rádió vasárnap.
A merénylet helyszínével, Elád várossal szomszédos Ros Haájin város melletti erdőben fogták el a három izraelit baltával meggyilkoló csütörtöki palesztin terrorakció merénylőit vasárnap. Izraeli területen bujkáltak, és ellenállás nélkül megadták magukat az izraeli biztonságiaknak a rádió közlése szerint. A merénylet óta nem jutottak vízhez és élelemhez, kimerültek voltak, egyikük keze meg is sebesült.
Az izraeli rendőrség már péntek reggel közzétette a terrortámadással gyanúsított, szökésben lévő 19 éves Asszad Al-Rafai és a 20 éves Cabhi Abu Sakir fényképét, akik a Ciszjordániában lévő Romana falu lakói. Az izraeli rendőrség, a hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szervezet együttműködésével elfogott terroristáknál nem találtak semmilyen kötődést terrorista szervezetekhez, és olyan jelet sem, amely gyanút keltett volna, hogy támadásra készülnek.
Kapcsolódó
A március végén kezdődött terrorhullámban meredeken nőtt a feszültség Izrael és a palesztinok között az izraeli és ciszjordániai terrortámadások miatt, amelyekben 19 ember vesztette életét Izraelben. Az izraeli hadsereg az egyre fokozódó erőszak megfékezésére növelte ciszjordániai tevékenységét, razziákat hajtottak végre, melyek többször fegyveres összecsapásokká váltak, amelyekben március közepe óta legalább 27 palesztin meghalt. Közülük sokan részt vettek a harcokban, de voltak köztük eltévedt golyók miatt meghalt palesztin civilek is.
CSAK SAJÁT