Ezrek tüntettek az abortuszjogok melletti határozottabb kiállásért a Fehér Ház előtt

Mintegy ezer ember gyűlt össze szombaton a washingtoni Fehér Ház előtt, hogy követelje Joe Biden amerikai elnöktől, álljon ki határozottabban az abortuszjogok mellett.

A főváros utcáin a szakadó esőben haladó menet az ikonikus oszlopos épület előtt ért véget. Joe Biden a hétvégét nem töltötte a Fehér Házban, hanem attól több száz kilométerre, a Delaware államban lévő tengerparti házában tartózkodott.

A tüntetés résztvevői zöld sálakat tettek ki a Fehér Ház kerítésére, emlékeztetve az argentin nők abortuszhoz való jogért folytatott küzdelemre.Archív fotó: Agerpres/EPA

Amióta a konzervatív beállítottságú amerikai legfelsőbb bíróság június 24-én az egész Egyesült Államokban megsemmisítette az abortuszhoz való jogot, a demokrata elnököt azzal vádolják, hogy nem reagált elég határozottan a döntésre.

Joe Biden azzal érvel, végrehajtó hatalma korlátozott, és hogy a terhességmegszakításhoz való jog visszaállításának legjobb módja – többek között azokban a konzervatív államokban, amelyek már eltörölték azt – egy szövetségi törvény elfogadása.

Ehhez szerinte a választóknak a novemberi általános választásokon szilárd többséget kell biztosítaniuk a demokratáknak.

Joe Biden pénteken rendeletet adott ki az abortuszt végeztetni akaró nőknek nyújtandó szövetségi segítségről, miután az amerikai legfelsőbb bíróság két héttel ezelőtt érvénytelenítette a Roe kontra Wade döntést, vagyis a bíróság szövetségi szinten hatályon kívül helyezte az abortuszjogot, lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt.

A rendeletben az elnök utasította az egészségügyi minisztériumot, hogy tegye szélesebb körben elérhetővé azokat az abortusztablettákat, amelyeket jóváhagyott a szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA). Szakértők szerint azonban a tabletták még évekig csak vényre lesznek kaphatók. Azokban az államokban, amelyekben már korlátozták a hozzáférést ezekhez, az elnöki rendelet hatástalan lesz.

Biden ezenkívül arra utasította az igazságügyi minisztert és fehér házi tanácsadóit, hogy toborozzanak olyan ügyvédi csapatot, amely ingyen ad tanácsot abortuszt végeztetni akaró nőknek és az abortuszt végző orvosoknak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?