Energia-megtakarítás: Berlin lekapcsolja a műemlék-épületek éjszakai kivilágítását

Berlin lekapcsolja éjszakára több műemléképület kivilágítását az energia-megtakarításra irányuló országos erőfeszítés jegyében, írta az Agerpres. A fényeket szerdáról csütörtökre virradó éjjel kapcsolták először le.

Mintegy 200 kiemelkedő épület, köztük a győzelmi oszlop, a Charlottenburg-palota és a polgármesteri hivatal épülete sem lesz kivilágítva éjjel.Fotó: Wikipedia

Az ukrajnai háború és Oroszország energiapolitikai fenyegetései miatt fontos, hogy minél előrelátóbban használjuk az erőforrásainkat, közölte a német főváros környezet- és klímavédelemért felelős szenátora, Bettina Jarasch.

Ezzel a lépéssel Berlin 1400 projektor fényéhez szükséges energiát takarít meg, mintegy évi 40 ezer euró értékben. Az épületek automata kivilágításának átállítása azonban több hétbe fog telni, és pénzbe is kerül, így eleinte a város nem érzi majd meg a spórlást.

A német főváros egyébként évente mintegy 200 ezer kWh elektromos áramot fogyaszt el.

Frank-Walter Steinmeier német elnök szintén jó példát kívánt mutatni, ezért a héten bejelentette, hogy berlini rezidenciája, a Bellevue-kastély éjszaka nem lesz kivilágítva, csak különleges alkalmak, például hivatalos állami látogatások alkalmával.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?