Emberi Jogok Európai Bírósága: kötelezővé lehet tenni az oltásokat

Nem sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, ha egy ország kötelezővé teszi a gyerekek beoltását – állapította meg csütörtökön közzétett ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

A strasbourgi intézményhez több cseh állampolgár fordult azzal panasszal, hogy a cseh állam korlátozza a jogaikat, mert az érvényben lévő törvény értelmében megbírságolták őket gyermekük beoltásának megtagadásáért, illetve óvodába sem írathatták be a gyermeküket.

Az EJEB azonban a panaszt elutasította, arra hivatkozva, hogy a gyermekek beoltása különböző betegségek – gyermekbénulás, tetanusz, B típusú hepatitisz – ellen „szükséges lépés a demokratikus társadalmakban”.

A bíróság megállapította: nem sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magánélethez való jogot előíró passzusát az a csehországi törvény, amely kötelezővé teszi a gyerekek beoltását kilenc betegség ellen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A bíróság azt is kimondta, hogy a cseh oltástörvény összhangban van a gyerekek érdekeivel. „A cél az kell hogy legyen, hogy minden gyermek védve legyen a súlyos betegségek ellen, oltással vagy nyájimmunitás által”– idézte az ítéletet az Agerpres.

Az ítélet „megerősíti a kötelező oltás lehetőségét a jelenlegi Covid-19-járvány körülményei között” – mondta Nicolas Hervieu, az EJEB-re szakosodott jogi szakértő az AFP hírügynökségnek.

Romániában a gyerekek beoltása jelenleg nem kötelező. A szenátus által korábban megszavazott törvénytervezet szerint a gyermekük beoltását megtagadó szülőket nem büntetik, de kötelező módon egy felvilágosító tanfolyamon kell részt venniük. A képviselőház még nem vitatta meg a jogszabályt. 

(Címlapfotó forrása: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?