FRISSÍTVE - Kötelezővé teszik az oltást Romániában?

FRISSÍTVE - A kormány szándékai szerint kötelezővé tennék az oltást Romániában. Erről a költségvetési törvény tervezete árulkodik – szúrta ki vasárnap a gandul.info.

A jogszabálynak az egészségügyi minisztérium idei költségvetését részletező fejezetében, az idei közegészségügy intézkedésekről szóló alfejezetben többek között az olvasható: „az oltástörvény tartalmazza majd az oltást kötelezővé tevő előírást”.Forrás: gandul.info

Mint ismert, az oltástörvényt még nem fogadta el a parlament. A szenátus által megszavazott tervezet szerint a gyermekük beoltását megtagadó szülőket nem büntetik, de kötelező módon egy felvilágosító tanfolyamon kell részt venniük. A képviselőház még nem vitatta meg a jogszabályt. Ismert az is, hogy a koronavírus elleni oltás sem kötelező.

Az egészségügyi minisztérium szóvivője, Bogdan Oprea kitérő választ adott a gandul.info-nak arra a kérdésére, hogy támogatja-e a tárca az oltások kötelezővé tételét. Közlése szerint a minisztérium a lakosság egészségét oltalmazó álló törvénykezést támogat, a WHO ajánlásaival összhangban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„A gyermekek és általában a lakosság beoltása fontos a különleges járványhelyzetekben, mint amilyen a SARS-CoV-2-pandémia. Számolnunk kell más halálos fertőző betegségekkel is” – jelentette ki a szóvivő.

FRISSÍTÉS: Raed Arafat belügyi államtitkár vasárnap este kijelentette: a koronavírus elleni oltás beadatása továbbra sem lesz kötelező. "Az egészségügyi minisztérium legitim módon javasolhat közegészségügyi intézkedéseket. De fontos tisztázni: senki sem állítja azt, hogy a Covid-19 elleni vakcina kötelező lesz" - nyilatkozta az Antena3-nak.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?