Megszólalt a héten az Indexben Bugár Béla, az elmúlt három évtized legsikeresebb, de egyben legellentmondásosabb szlovákiai magyar politikusa és a Privacsek Andrásnak adott interjújában visszatekintett közéleti szereplésének több mozzanatára. Ennek során elmondta, mire lehet büszke és hol követett el olyan óriási politikai hibát is, ami véget vetett karrierjének.

Az interjúban lehetőséget kapott arra is, hogy szlovák és magyar politikusokból összeállítsa az elmúlt harminc év all star-kormányát. Ebben a külügyminiszteri posztot Szijjártó Péternek adta, mert őt a mostani magyar kormány legjobb tagjának tartja, aki „remekül kommunikál, maximálisan lojális a sajátjaihoz, és ha jól tudom, van felvidéki kötődése.

„Bugár Béla harminc évig volt a szlovák parlament tagja, négy kormányban is dolgozott, a 2020-as választási kudarc után vonult nyugdíjba. Miután kilépett a Magyar Koalíció Pártjából, folyamatosan árulózták, de nem gondolta, hogy korábbi párttársai ellenségként kezelik majd. Orbán Viktor 2007-ben még köszönetet mondott neki a Kárpát-medencei magyarságért tett erőfeszítéseiért, egy évtizeddel később pedig már köröm alatti tüskének nevezte őt. Bugár a 2016-os Robert Ficóval ma is szívesen kormányozna, a mostanival viszont nem, mivel meglátása szerint a szlovák miniszterelnök sokat változott, de nem az előnyére.“

 Ezzel a portréval vezette fel az Indexben Privacsek András azt az interjút, melyet az 1990 utáni szlovákiai magyar politika meghatározó személyiségével készített, akinek megítélése ambivalens. Hogy mennyire az, jól tanúsítja, hogy e sorok írása idején több mint 25 ezer követője van a Facebookon. Viszont az is igaz, amit az őt kérdező újságíró már első nekiszegezett kérdésében is megfogalmazott: „Az elmúlt években a korábbi párttársai és a szlovákiai magyar média egy része nevezte már önt árulónak, politikai öngyilkosnak, a felvidéki magyarság szétverőjének, túlélőnek, arc nélküli, kaméleon politikusnak és hazugnak is. Melyik illik leginkább önre?”

A meginterjúvolt válasza aligha lepi meg azokat, akik mint jómagam, jól ismerik az „ami a szívén, az a száján”-kifejezéssel jellemezhető, 1990-ben gépészmérnökből parlamenti képviselővé, majd a legeredményesebb felvidéki magyar pártelnökké lett 66 éves, a politikától öt évvel ezelőtt visszavonult mindig szókimondó Bugár Bélát. Mert ezúttal nem cáfolta meg önmagát:

„Tudom még folytatni: magyarul beszélő szlovák, akinek a szlovák zászlóra és himnuszra dobban a szíve. Minden voltam az elmúlt években, talán csak pedofil nem. Eleinte persze bántott, amikor olyasmivel vádoltak, ami nem igaz, de aztán igyekeztem nem figyelembe venni, inkább azt néztem, ki és miért mondta ezeket. Fene sem gondolta, hogy miután kinyomnak minket a Magyar Koalíció Pártjából, mi pedig új pártot alapítunk, ellenségként kezelnek minket. Hívő emberként élem az életemet, egyszer majd ott fent úgyis eldöntik, hogy amit tettem, azt helyesen tettem-e.”

Sajátos módon a pártelnök Bugár legkeményebb kritikusa Duray Miklós, az MKP alelnöke volt. Hogy nem szívlelték egymást az nyílt titok volt. Ezért tevődik fel az őt faggatóban a kérdés, hogyan tudtak hosszú évekig együtt dolgozni?

A múltidéző magyarázata arra is enged következtetni, hogy Bugár miért is tudott 30 év legsikeresebb szlovákiai magyar politikusává válni:

„Miklós volt a belső ellenzék, talán az egyetlen, aki nem fogadta el mindig a pártelnök véleményét. Ezzel nem volt baj, sőt örültem, ha többféle nézet jelent meg a párton belül. Ő egy idő után úgy látta, hogy a pártra rátelepedett a gazdasági lobbi, és egyesek ezt kihasználva meggazdagodnak.

 Sokaknak nem tetszett, hogy nem ígértem meg bármit, csak azt, amiről tudtam, hogy teljesíteni tudom. Akadtak, akik ezt úgy értelmezték, hogy Bugár nem akar segíteni.

Az sem tett jót a hangulatnak, hogy nyolc év után kikerültünk a kormányból, sokan csalódottak voltak emiatt, egyre nagyobb lett az elégedetlenkedés. Ezt a nem épp ideális állapotot használta ki Miklós arra, hogy ellenem fordítsa a közhangulatot. Ugyanakkor mindig hálás leszek, hiszen neki köszönhetem, hogy amikor 1998-ban az Együttélés, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt egyesülésével megalakult a Magyar Koalíció Pártja, én lettem az elnöke.”

 Persze Bugár nem lenne Bugár, ha nem bizonyulna újfent szókimondónak arra a hitetlenkedésre, hogy az ellentétek tükrében nem tűnik hihetőnek az említett Duray támogatás:

 „Nem is erről van szó. Csáky Pál és én voltam a két jelölt az elnöki posztra, de mivel Miklóssal feszült volt a viszonyom, szinte biztosra vettem, hogy nem engem támogat. Ennek ellenére én lettem a befutó. Később tudtam meg egy együttéléses politikustól, hogy Miklós Csákyt megbízhatatlannak tartotta, míg engem butának és irányíthatónak, így esett rám a választás…”

Az előzmények felelevenítése után következik az Elnökből áruló passzus, aminek az alábbi, szerintem legfontosabb dialógusa arra is választ ad, mi vezetett el a Híd-Most megalapításához.

„A mai tudásával, tapasztalatával meg lehetett volna menteni a magyar egységet?

Állítom, hogy meg, ha lett volna erre akarat. Elnökként volt egy javaslatom, hogy kicsit dúsítsuk fel a pártot, hozzunk be más kisebbségeket, akár szlovákokat is a pártstruktúrába, hogy ezzel is növekedni, fejlődni tudjunk. Nem voltak erre nyitottak, nem érett meg rá a helyzet. 2007-ben leváltottak az MKP elnöki pozíciójáról, és onnantól kezdve bármilyen ötlettel álltam elő, leszavaztak. Meg akarták mutatni, hogy ők az erősebbek. Az utolsó pillanatig bíztam benne, hogy egyben lehet tartani az MKP-t, de annyira eldurvult az ellentét, hogy erre már nem volt lehetőség.”

Sokat cikkeztek az elmúlt években arról, milyen fejlemények miatt minősült egykor ígéretes kísérletnek a magyar-szlovák vegyespárt létrehívása, amikor például 2015-ben Bugár Béla országos szinten is a legnépszerűbb pártelnök volt, és milyen történések okán lett aztán a tündökléséből bukás.

Most a hiteles szereplőtől tudjuk meg, mikor fogalmazódott meg a valójában megpuccsolt Bugárban az, hogy új pártot alapit:

„2007 tavaszán váltottak le az elnöki posztról, de a Hidat csak 2009 közepén alapítottuk meg, mivel, ahogy már említettem, sokáig bíztam benne, hogy az MKP egységét meg lehet őrizni. – mondja el, majd hozzáteszi: Nem tiszta magyar pártot hoztunk létre, pontosan azért, hogy az MKP is bejuthasson a parlamentbe. Mi a kampányrendezvényeinken, a falugyűléseken folyamatosan azt hangoztattuk, hogy aki nem minket választ, az az MKP-ra szavazzon, hogy minél több magyar képviselő legyen a parlamentben. Ezzel szemben ők a saját programjuk helyett azzal voltak elfoglalva, hogy minket befeketítsenek. Pár éve Csáky Pál egy nyilatkozatában be is ismerte, hogy ez nagy hiba volt a részükről.”

Alighanem az interjú vitákat kiváltó dialógusa lesz az alábbi, melyben arról faggatják Bugárt, miként látja a „Ki tanította meg a magyar választókat szlovák pártra szavazni?”-kérdést, amivel sokan őt vádolják. Úgy véli, ebben őt felelősség nem terheli, ezért határozottan cáfol is:

„Azt mondják a korábbi politikai ellenfelei, rászoktatta a felvidéki magyarságot arra, hogy nem kell feltétlenül tiszta magyar pártra szavazniuk, ezért az utóbbi években már egyre több magyar választ szlovák pártot. Ennek itta meg a levét az MKP, majd legújabban a Magyar Szövetség.

Ez azért így nem igaz. Megfordítom a kérdést: akkor megtanítottam a szlovákokat magyar pártra szavazni? Elegünk volt a széthúzásból, a veszekedésből, mi olyan pártot akartunk, amely az együttműködésen alapszik, amelyben magyarok, szlovákok, ruszinok, romák is megtalálják a számításaikat. A szavazataink több mint 80 százalékát magyaroktól kaptuk, ami azt bizonyítja, hogy elég jól átment az üzenetünk.

Egy idő után a szlovák pártok jól ismerték fel, hogy érdemes indítaniuk magyar jelölteket, és ezzel magyar szavazatokhoz is jutnak, igaz, utána annyit nem tesznek a helyi magyarságért, mint a kutyám.

Egy kimutatás szerint ma már csak a magyarok egyharmada szavaz magyar pártra, a többi vagy nem megy el voksolni, vagy szlovák pártot támogat. A Magyar Szövetségnek azon kell dolgoznia, hogy visszacsábítsa a magyarokat. Nem lesz egyszerű munka.”

Köztudott, hogy a vegyespárt akkor kapta a legnagyobb kritikákat, amikor 2016-ban Fico pártjával és a magyarellenes SNS-sel alakított kormánykoalíciót. Arra a kérdésre, hogy ez jó döntés volt, esetleg ma is így cselekedne, Bugár válasza nem tanulságmentes:

„A mostani Ficóval már biztosan nem mennénk kormányra, mert sokat változott, és nem az előnyére. A 2016-ossal viszont most is el tudnám képzelni az együttműködést. Nagyon sok támadást kaptunk, hogy megszegtük a választási ígéretünket, és összeálltunk Ficóval. (…) Az idő megmutatta, hogy a Smer–SNS Híd-koalíció nem az ördögtől való volt. Fontos tény, hogy a koalíciós szerződésben leírt kisebbségi témákat Fico teljesítette leginkább az addigi miniszterelnökök közül.”

Ahogyan igaz az, hogy Fico volt az a kormányfő, aki a legkorrektebb koalíciós partner volt Bugár számra, az is igaz, neki is köszönheti a vegyespárt a halálos ítéletét. A bukás mindent eldöntő mozzanata a Kuciak-gyilkosság volt, ami után a Híd nem lépett ki a kormányból, és aminek bűnét Bugár ma már be is ismeri:

„Óriási hiba volt, hogy maradtunk. Hibáztunk, pontosabban én hibáztam, hiszen én voltam a párt elnöke. Akkor azt gondoltuk, elég, ha csak annyit elérünk, hogy távozik a miniszterelnök, a belügyminiszter és a rendőrkapitány. A pártunkon belül sokan abban bíztak, hogy a választóink megértik a döntésünket, és ha látják, mennyi mindent elértünk Dél-Szlovákiában, visszatérnek hozzánk.”

Az interjúban ezután felmerül, hogy Bugár, aki négy szlovák kormánynak is koalíciós partnere volt, mely intézkedésekre a legbüszkébb, ezek közül melyek segítik ma leginkább a felvidéki magyarság életét?

A gyorsleltára önmagáért beszél, a büszkesége pedig jogos:

„2004-ben megalapítottuk Komáromban a Selye János Egyetemet. Nagy eredménynek tartom, hogy anyanyelvükön tanulhatnak a fiataljaink, és remélem, ez még így lesz nagyon sokáig. Említhetném a Mária Valéria hidat, amelynek szimbolikus jelentőségén túl jelentős gazdasági haszna is van.

Megmentettük a kisiskoláinkat, megnyitottunk egy csomó határátkelőt, kulturális alapot hoztunk létre, sikerült nagy cégeket levinni a régióinkba, megvédtük a kétnyelvű helységnévtábláinkat, amit az SNS politikusai támadtak. Szerintük ugyanis a magyar nevek nagyobb betűvel szerepelnek a táblákon, le is mérték, aztán megnyugodtak, hogy egyforma.

Szintén jelentős eredmény, hogy 2020 előtt mintegy másfél milliárd eurós beruházás valósult meg a déli, magyarok által lakott területeken.”

A folytatásban egy olyan vonatkozás is felmerül, amiből kiderül: figyel a politikai folyamatokra, van is véleménye róluk. Ezt erősíti meg azzal, amikor megindokolja, mára Fico olyan miniszterelnökké lett, aki megváltozott, akivel nem tudna együtt dolgozni: 

„Korábban kikérte a politikai partnerei véleményét, akár még hallgatott is rájuk, most már csak a saját feje után megy. A tavalyi merénylet óta ez hatványozottan igaz rá. Hatalmas a feszültség a társadalomban, nagy a megosztottság, eldurvult a politikai kommunikáció, a politikusok felhergelik az embereket, ezek így összességében vezethettek oda, hogy meg akarták gyilkolni a miniszterelnököt. Fico, miután felgyógyult, változtathatott volna a retorikáján, de sajnos elszalasztotta, ezért nem várható, hogy a feszültség enyhüljön.”

Az interjú teljes bemutatását nem tehetem meg, hisz kötnek a terjedelmi korlátok. Viszont a formabontó fináléját ki nem hagyhatom, amiben Bugár egy játékos felkérésnek tesz eleget. A riporter arra ösztökélte, hogy mivel hosszú karrierje alatt sok szlovák és magyar politikussal volt kapcsolatban, állítsa össze az elmúlt harminc év all star-kormányát, vagy nevezze meg a fontos minisztériumok vezetőit a két ország politikusaiból.

Bugár válogatottjában a kormányfő Mikulás Dzurinda lenne, akinek „az első kormányzása idején minden döntése az ország érdekében történt.” A belügyminisztere és pénzügyminisztere is egykori szlovák politikusok lennének, a nagy tudású, már elhunyt Ladislav Pittner illetve a Szlovákiát versenyképessé tevő Ivan Mikloš.

E kabinetben a külügyminiszteri poszt Szijjártó Péternek jutna, az igazságügyi tárcát pedig Dávid Ibolya kapná. Előbbi azért, mert: „Remekül kommunikál, maximálisan lojális a sajátjaihoz, és ha jól tudom, van felvidéki kötődése. A mostani magyar kormány legjobb tagjának tartom.” Utóbbi pedig amiatt, hogy „kiváló szakembernek tartja, akivel kifejezetten jó kapcsolatot ápolt.”