Megszólalt a héten a Szabad Magyar Szóban Szappanos Veronika, a lap budapesti tudósítója és beszámolt arról az emlékezetes születésnapi ünnepségről, melyre Budapesten a Károlyi–Csekonics-palotában került sor, ahol a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Közjogi Intézete szervezésében konferenciával köszöntötték a vajdasági jogászprofesszort, írót és jeles közéleti személyiséget, Várady Tibort a 85. születésnapján.

Tíz évvel ezelőtt, amikor az Élet és irodalomnak a 75. életévét betöltő Várady Tiborral készült interjúját mutattam be a maszol olvasóinak, nem véletlenül adtam írásomnak a Hetvenöt év alatt legalább százötven évet élt önmagáért beszélő címet. Akkor az 1939. május 25-én, Nagybecskereken született, Belgrádban és a Harvardon tanult, a nemzetközi magánjoggal, választott bíráskodással és a kisebbségi jogokkal foglalkozó Váradyról elmondtam, – világszerte ismerik és tisztelik. Köszönhető ez annak, mutattam rá, hogy előbb az Újvidéki Egyetemen tanított, ahol a jogi karon ő vezette be párhuzamos oktatási nyelvként a magyar nyelvet, majd Budapesten, a Közép-európai Egyetemen, ahol rektorhelyettes is volt. Emellett a párizsi Sorbonne-on és különböző amerikai egyetemeken (Florida, Cornell, Berkeley és Emory – utóbbinak emeritus professzora is lett) oktatott, továbbá Kínában is. Így aztán mind az öt kontinensen vannak a tanítványai.

Azt is szóvá tettem, a nemzetközi jogtudósnak a tankönyveit az Egyesült Államokban és több európai valamit dél-amerikai országban évtizedek óta használják. Hírnevét öregbítette 200-at meghaladó előadása és speciális kurzusa, amiket az elmúlt évtizedekben tartott Belgiumtól Spanyolországig és az Egyesült Királyságtól Szingapúrig sokfelé a glóbuszon, akárcsak a különböző rangos nemzetközi grémiumokban betöltött tagsága. Ezek közül itt csak kettőt említek, a Hágai Állandó Választott Bíróságot és a washingtoni World Law Institute-ot.

A Várady Tibor-életműnek éppúgy része a közügyek szolgálata is. Ebben egyaránt helyet kapott az országos érdekek képviselete Belgrádban (igazságügyi minisztere is volt a végóráit élő Jugoszlávia Milan Paniċ vezette szakértői kormányának), de, ha kellett, mint történt ez a későbbiekben, a nemzetközi fórumokon is. Eközben egy pillanatra sem nem tévesztette szem elől azt, hogy honnan vétetett: a szűkebb pátria, Vajdaság és az itt élő magyarság megmaradásáért és megtartatásáért folytatott elkötelezett és következetes tenni akarás dolgos napszámosa volt és maradt mindig.

A közéleti szerepvállalóról szólva, elsősorban arra „aprómunkára” gondolok, amivel a VMSZ alapítók egyikeként Várady már a tervezgetések szakaszában döntő módon segítette a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács létrejöttét, majd annak megalakulását követően meghatározó szerepet vállalt annak napi munkájában is.

E portrét megrajzolva nem feledkezhetek meg szólni a mecénás Váradyról sem. Nevéhez olyan nagylelkű felajánlás fűződik, amihez hasonlóra nincs példa a határokon túli magyar közösségek életében: 2013-ban magánjövedelméből 100 ezer dollárt ajánlott fel a legtehetségesebb, tudományos-oktatói pályára készülő vajdasági magyar fiatalok támogatására és létrehozta a nevét viselő kiválósági ösztöndíjat.

Végül, de távolról sem utolsósorban említeni kell a Várady-életmű majd’ ötven éves múltra visszatekintő még egy vonatkozását, a kortárs magyar irodalomban, annak délvidéki fejezetében megbecsült helyet kivívó szépírói-szerkesztői munkát. Egyrészt azzal, hogy amit és ahogyan tett a múlt század ’60-as és ’70-es éveiben az egész magyar nyelvterületen fogalommá vált szellemi-irodalmi műhely, az Új Symposionnak a létrehozásában játszott szerepével, örökre beírta magát a legújabbkori magyar irodalomtörténetbe. Másrészt pedig azzal is, amit 2013 óta az idén már a hatodik kötetéhez eljutott sikeres dokumentumregény-sorozata fémjelez.

Ez a sokoldalú Várady-életmű iránti tisztelet és elismerés késztette a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Közjogi Intézetét, hogy e kiválóságunk 85. születésnapja alkalmából baráti közösségben ünnepi konferenciát rendezzen Budapesten a patinás Károlyi–Csekonics-palotában, ahol jeles magyarországi és vajdasági jogászok, írók, illetve egyetemi tanárok méltatták az ünnepeltet és eredményeit. A Szabad Magyar Szó helyszíni tudósításban számolt be a rendezvényről, melyen jelen volt két egykori külügyminiszter, Jeszenszky Géza és Martonyi János és mások mellett jelen sorok írója is.

Az ott elhangzottak feltétlenül megérdemlik, hogy szélesebb körben is ismertek legyenek. Ezért vállalkozom arra most, hogy ha nem is teljeskörűen, hisz kötnek a terjedelmi korlátok, de ismertessem e cikket, megkísérelve a leginkább lényegesnek ítélhető vonatkozásokra fókuszálni.

Azt követően, hogy a házigazda Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, európai parlamenti képviselő, volt igazságügy miniszter megnyitotta és köszöntötte a kiválóságunkat, majd felolvasta Pásztor Bálint VMSZ és Nyilas Mihály, a Vajdasági Magyar Jogász Egylet elnökeinek üdvözlő leveleit, Korhecz Tamás egyetemi tanár, a Szerbiai Alkotmánybíróság tagja, volt nemzeti tanácsi elnök előadása következett.

Ő Várady tanítványként azt elemezte, hogy mestere alapvetéseiből mit igazolt és mit cáfolt a gyakorlat. Elmondta, a jogtudós „nem az etnikailag tiszta nemzetállamban megteremtésében látta a nemzetiségi kérdés megoldását”, továbbá, hogy „az etnikai nyelvi sokszínűségre úgy tekintett, mint egy körülményre, ami ugyan nehezíti az emberek életét, de táptalaja lehet a tudásnak és fejlődésnek is, amiből előny is származhat.”

Idézett is tőle: „A kisebbségnek az adott területen késznek kell lennie elfogadni tartós állapotként, hogy nincs és nem is lesz domináns helyzetben. A többségnek is nehéz lépéseket kell megtennie: el kell fogadnia, hogy a kisebbség tartósan jelen lesz az országában.”

Fontosnak tartotta kiemelni, Várady folyamatosan szövetségeseket keresett a nemzeti ügy megvalósítása érdekében: „Próbáljunk meggyőzni másokat arról, kölcsönös érdek, hogy ezek a dolgok megvalósulhassanak. A többi kisebbséget ne konkurenciaként, hanem szövetségesként kezeljük ebben az erőfeszítésben.” Érdemeit listázva, nagyra értékelte a mindenkori józanságát és realitásérzékét, rámutatva, számára mindennek az alfája és ómegája volt, hogy „Az arányosság elvének jelen kell lennie a kisebbségi jogok szabályozásában.” Konkrétabban: „Ott, ahol megvannak az igények, megvannak a kapacitások, ott minden követelés legitim azok megvalósításában. Viszont ott, ahol sem az igények, sem a lehetőségek nem reálisak, ott nem szabad erőltetni olyan dolgokat, amelyek csak ellenszenvet válthatnának.”

Végül azt is hozzátette: „Várady professzor ugyanakkor nem számolt azzal, mennyire alacsony a készség régiónkban arra, hogy az államok megosszák a hatalmat a kisebbségeikkel. Hangsúlyozta, hogy az előre nem látható népességfogyás, elvándorlás mára olyan mértékűvé vált, hogy ma már nagyobb károkat okoz akár mint Trianon.”

A szabadkai ügyvéd Józsa László szerint, – aki korábban politikusként tevékenykedett, hisz államtitkár volt a Panić-kabinetben Várady miniszter mellett, valamint a vele együtt létrehozott Magyar Nemzeti Tanács első elnöke is volt, – az ünnepelt „már az 1970-es években felismerte, hogy az akkori Jugoszláviában a testvériség-egység ideológiája mentén előnyökre is szert lehet tenni. Észrevette, nem volt jogszabályi akadálya annak, hogy a felsőoktatásban az oktatás nemzetiségi nyelven is megvalósuljon.”

E felismerés jegyében hangsúlyozta, „Várady az egyetemi éveitől kezdve folyamatosan olyan kapcsolatokat épített, amelyek predesztinálták arra, hogy Jugoszlávia szétesésében és azt követően a rendszerváltók generációját alkossa.” Mint fogalmazott: „beépítette saját tégláit abba az építménybe, amelynek része volt, hogy a VMSZ elnyerte a többségi ellenzék bizalmát és tagja lett a Slobodan Miloševićet leváltó demokratikus csoportosulásnak.

Azt is felelevenítette: „a személyi elvű kisebbségi autonómia alapjait lefektető Nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló törvény soha nem jött volna létre, ha Várady a Bécsben töltött ominózus napokon nem áldozta volna rá minden idejét és energiáját; például a vacsoraidőt is azzal töltötte, hogy a belgrádi résztvevők egyik asztalától a másikig ment, mindenkivel leült, érvelt és kereste a közös nevezőt.”

Szalma József vajdasági akadémikus-jogászprofesszor felszólalásának központi gondolata az a Várady-szentencia volt, amit a délszláv háborúk során mondott: „Jobb 100 évig tárgyalni, mint egy napig háborúzni”. Az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának tanára, Dudás Attila pedig egykori tanárának azt az öt évtizedes törekvését említette, amit a magyar nyelvű jogoktatás létrehozásába és fejlesztésébe fektetett, egyúttal megköszönve minden vajdasági joghallgató nevében az éltető támogatást.

A konferencia második részében olyan előadók következtek, akik Várady Tibort, mint írót és szerkesztőt méltatták, úgy a múlt század ’70-es éveiben közölt szépirodalmi írásai okán, mint annak a dokumentumregény-sorozatnak a kapcsán, melyekhez a forrásanyagot az egyedülállóan gazdag, többgenerációs családi ügyvédi irattár szolgáltatta.

A nyelvészprofesszor jóbarát Balázs Géza több új fogalmat is „bedobott” Váradyval kapcsolatban. Felemlegetve a Népellenes mosoly és a Házasság utáni házaságy című könyveit, úgy vélte, az általa megteremtett „póttörténelem” és „jogi elbeszélés” fogalmak az ő révén műfajjá nemesedtek, mára elnyerték létjogosultságukat az irodalmi kánonban. A történész Dévavári Zoltán személyes hangú előadásának a Perben a pusztulással, közös elmélkedéseink a múltról címet adta. Ennek megfelelően a gyakori közös disputáikról számolt be, melyekben mindig a közös múlt és a lehetséges jövő került terítékre. Azt is hangsúlyozta: „az idő előrehaladtával egyre többet elmélkedünk a múltról. A pusztulásról, a feledésről, amiről tenni még talán nem késő.”

A jelenlévők legtöbbet az író és szerkesztő Várady Tiborról Bárdi Nándor kisebbségkutató történész révén tudhattak meg. Ő volt az egyetlen, aki nem feledkezett meg úgy is megemlíteni az illusztris ünnepeltet, mint az Új Symposion folyóirat első nemzedékének meghatározó tagját. A jeles örökmozgó intézményember Várady valamennyi szépirodalmi művét ismertette, külön kiemelve: írásait a „belehelyezkedő habitus” jellemzi.

Bárdi Várady mértéktartását meg arányérzékét hangsúlyozva a legfelkészültebb vajdasági társadalomkritikusként hivatkozott rá. Mint mondta: „A családi jogi hagyaték irataiból irodalom lett – ez maga Várady”

Bárdi által elmondottakat a konferencia záró előadását megtartó Forum Könyvkiadó nyugalmazott főszerkesztő, Bordás Győző író személyes emlékeivel igyekezett kiegészíteni. Ő a közösen megélt évtizedek több mozzanatára is kitért Várady 1966-os első szépirodalmi publikációjától kezdve el egészen a már szóba hozott monumentális regény-folyamáig, melyek mindegyik kötete az újvidéki kiadó gondozásában jelent meg.