Megszólalt a héten a Szabad Európában Mitrovits Miklós történész, polonista, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, Lengyelország históriájának avatott ismerője és elmondta: sem lengyelek által „Magyar Lajosként” számon tartott közös királyunkat, Nagy Lajost, sem az erdélyi fejedelemből lett legjelentősebb uralkodójukat, Báthory Istvánt, sem pedig az 1956-os forradalom lengyel–magyar vonatkozásait nem tanítanák a jövőben a lengyel iskolásoknak a történelemórákon.

Mitrovits arról is beszámolt a portál főmunkatársának, Kósa Andrásnak, hogy a történelemhamisító kormánykezdeményezés ellen közösen emelték fel szavukat magyar és lengyel történészek kiválóságai. Az MTA égisze alatt működő Magyar-Lengyel Történész Vegyesbizottság, melynek titkára a historikus, tiltakozó állásfoglalást adott ki a varsói oktatási tárcának címezve. Ebben rámutattak: „Az új tervezet teljesen ellentétes a magyar–lengyel hagyományos barátság és szimpátia szellemiségével, de a történelemoktatásnak – a módosított szöveg szerint meghatározott – céljaival is” „Tetteidnek fényét és nagyságát az egész földkerekség csodálta. Elvesztettünk egy bölcs királyt, egy igazságos bírót, egy bátor és szorgalmas hadvezért. Elvesztettük hazánk díszét és ragyogását, biztonságunk őrét, méltóságunk ékességét.”

A társadalompolitikai és történelmi témákban korszakos jelentőségű könyvek szerzője, a lipcsei, a wittenbergi és a bolognai egyetemeken tanult tudós lengyel katolikus pap, történész és diplomata Krysztof Warzewicki királyi titkár 1586 decemberében mondott gyászbeszédében többek között ezekkel a szavakkal búcsúztatta az elhunyt Báthory Istvánt.

Azt a Báthory István méltatta így, akit sikeres erdélyi fejedelmeként 1576-ban a Lengyel-Litván Nemzetközösség uralkodójává választott a varsói országgyűlés, és akinek egy évtizedes uralkodását a lengyel történelem legsikeresebb időszakának tartják, különösen hadtörténeti szempontból, hiszen győztes hadjáratot vezetett Oroszország ellen, amelyben nemcsak visszaszerezte a korábban elfoglalt területeket, hanem továbbiakkal bővítette a Nemzetközösséget.

Az előtt a Báthory István előtt tisztelgett ily módon, aki művelt humanistaként igyekezett bekapcsolni az erdélyi fejedelemséget Európa szellemi vérkeringésébe, a jezsuiták behívásával pedig – szigorúan békés eszközökkel – kísérletet tett a katolicizmus pozícióinak megerősítésére. Ő a lengyelhoni országlása alatt nem csak Vilniusban alapított egyetemet, hanem pátriájáról sem megfeledkezve egykori iskolám, a kolozsvári egyetemelőd kollégium, a mai Báthory Líceum születésénél is múlhatatlan érdemeket szerzett. Mi több, azzal, hogy 1581. május 21-én Vilniusból keltezett alapítólevelével akadémiai rangra emelte a kolozsvári jezsuita nagykollégiumot, létrehozva Erdély első egyetemi státuszú felsőoktatási intézményét.

Jó oka van annak, hogy mindezeket fontosnak tartottam előrebocsátani. Tettem ezt azért, mert egy elképesztően gyalázatos lengyelországi merényletkísérletről szerezhettem tudomást nemrég, aminek áldozata lehet a nagy egyetemalapító emléke. Első látásra hihetetlennek tűnik, de sajnos igaz: a hónapok óta tartó a lengyelországi kultúrkampf keretében a Tusk-kormány oktatási minisztere most arra vetemedett, hogy az iskolai történelemtanítás megreformálásával száműzze a tankönyvekből Báthoryt. De nemcsak őt, hanem a lengyel históriában „Magyar Lajosként” számon tartott Nagy Lajost is, akit 206 évvel Báthory előtt szintén megválasztottak a lengyel királynak. Ha pedig mindez nem lenne elég, van még egyéb is a múlthamísítók tarsolyában: e „reformnak” köszönhetően más lényeges magyar vonatkozásokról sem kell tudomást szerezniük a lengyel iskolásoknak majd a jövőben.

Persze az is igaz, hogy a Barbara Nowacka oktatási miniszter által szorgalmazott kezdeményezésnek áldozatául esnének nemcsak a lengyel-magyar közös múlt meghatározó személyiségei és felemelő pillanatai. Éppilyen sorsra jutnának a lengyel történelem dicsőséges korszakait vagy sorsdöntő fordulópontjait érintő honi vonatkozások is. Végig nézve azt a listát, hogy mit hagynának ki az új alaptantervből, csak egyetérthetek e tervezet bírálójával, Stier Gáborral, aki pontokba szedve a kidobandókat, így vélekedett: „Mintha csak a nemzeti büszkeséget akarnák megtörni, és a kereszténységnek a lengyel történelemben játszott szerepét szeretnék kisebbíteni.”

Igen, messzemenően igaza van a jeles külpolitikai újságírónak, hisz ez a „karcsúsítási lajtrom” tényleg égbe kiáltóan felháborító. Sorolom: teljes egészében törölni kívánják a lengyel alaptantervből a Piast-dinasztia történetét és a kereszténység felvételét, illetve annak kulturális hatásait a lengyel népre, a Német Lovagrend elleni 1410-es győztes grünwaldi csatát, a XIV. és XV. századi lengyel-magyar kapcsolatokat, Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király uralkodását és teljes életművét, a napóleoni háborúk idejéből a Lengyel Légiók létrejöttének történetét és a Varsói Nagyhercegség történetét. Ugyancsak kiiktatnák az 1846-os krakkói felkelést, és annak a lengyel népre gyakorolt hatását, az 1848/49-es európai forradalmakat és szabadságharcokat, az I. világháború utáni független Lengyelország határainak létrejöttét és a szilézai felkelést, a sztálini terrort, 1956 és 1968 eddig ismert narratíváját, II. János Pál pápa életét és hatását a lengyel társadalomra valamint a Varsói Szerződés felbomlását és Lengyelország szuverenitásának elnyerését.

Nem meglepő, hogy annak az oktatási tárcavezető Barbara Nowackának ez a „forradalmi” kezdeményezése, aki januárban még csak azzal keltett feltűnést, hogy áprilistól megszünteti az általános iskolákban a házi feladatokat, most, hogy nyilvánosságot kaptak a konkrétumok, azonnal szelet vetett és vihart aratott két országban is.Elsőként a Do Rzeczy népszerű lengyel konzervatív-liberális hetilap számolt be február 27-én arról, hogy 35 magyar és 34 lengyel történész, polonista levéltáros és irodalomtörténész aláírásával az MTA illetékes testülete határozottan tiltakozott a varsói oktatási minisztérium tervezett lépése ellen és rámutatott: a most elfogadott alaptanterv változtatások teljesen ellentétesek a hagyományos lengyel-magyar barátság szellemével, de a történelmi nevelés céljaival is. Egyúttal nehezményezte, hogy a kerettantervből kikerülnek a magyar-lengyel kapcsolatok szempontjából kulcsfontosságú történelmi események és szereplők, melyeket nevesített. Azt is leszögezte: „A bizottság tagjai egyetértenek abban, hogy a magyar–lengyel történelmi kapcsolatok nem csak nemzeteink, hanem a régiónk egész történetének megismerése szempontjából kulcsfontosságúak, ezért a tantervből való eltávolításuk súlyos torzulásokat okozhat a jövő generációja nemzeti és regionális tudatának kialakulásában.”

Mitrovits Miklós egyik megfogalmazója volt ennek a felhívásnak, akit a Szabad Európa munkatársa, Kósa András keresett meg, hogy mint az illetékes, avassa be az olvasókat a szélsőséges varsói kezdeményezés generálta ügy részleteibe. A kettőjük beszélgetésének eredményeként publikált cikket ismertetném az elkövetkezőkben.

„Kultúrharc folyik Lengyelországban is, kár lenne ezt letagadni. Mi viszont nem szeretnénk, ha a lengyel–magyar kapcsolatok hosszabb távon ennek áldozatul esnének. Hiszen mindenki beláthatja, hogy ha a lengyel diákok nem tanulnak a két nép közös történelméről, a pozitív vonásairól, akkor előbb-utóbb akár az is bekövetkezhet, hogy a jelenlegi baráti érzelmek a két ország polgárai között semlegessé válnak”– tartotta fontosnak leszögezni már a dialógusuk elején Mitrovits.

Ez követően Nem fontos a kereszténység alcímű fejezetben került kifejtésre, miért is vált szükségessé az akadémiai bizottság véleménynyilvánítása, ami azután született meg, hogy a lengyel kormány minap a nyilvánosság elé tárta terveit az iskolai történelemtanítás megújításáról. Ugyanitt esik szó arról is, miben áll e sajátos reformnak a lényege.

E passzusból az is kiderül: „A reformterv miatt Lengyelországban is komoly vita bontakozott ki, mivel például a jövőben a kereszténység felvételét és a hatását sem kellene tanítani a lengyel iskolákban. (Barbara Nowacka oktatási miniszter a baloldali Lengyel Kezdeményezés nevű párt tagja, a pártnak mindössze három képviselője van a 460 tagú Szejmben.)”

Értelemszerűen a beszélgetőpartnerek itt hangsúlyosan kitérnek a változtatás magyar vonatkozásaira, mivel több, a magyar–lengyel történelmi viszony szempontjából lényegbevágó korszak, esemény kerülne ki a megtanulandók közül.Lássuk, melyek is ezek?

„Az új kerettanterv elhagyná a XIV–XV. századi magyar–lengyel kapcsolatok ismertetését, így a lengyel diákok nem tanulnának az 1335-ös visegrádi királytalálkozóról sem, pedig ez olyan fontos regionális identitásképző tényező, hogy a rendszerváltás után létrejött cseh–szlovák–lengyel–magyar szövetséget is visegrádi négyeknek nevezik. Ekkor uralkodott – 1342–1382 között – I. Nagy Lajos király, akit „Magyar Lajosként” a lengyel trónra is megválasztottak; ez volt a lengyel–magyar perszonálunió.

Lajos lánya Hedvig volt, aki Jagelló litván nagyfejedelemhez ment feleségül – így született a lengyel történelem szempontjából meghatározó Jagelló-dinasztia és a lengyel–litván unió. Erről szintén nem kellene tanulniuk 2025-től a lengyel iskolásoknak a kerettanterv tervezete szerint. Ahogy Báthory Istvánról sem, akit magyarként, erdélyi fejedelemként választottak meg a lengyel–litván trónra, és nemcsak földreformot hajtott végre, de korszerűsítette a lengyel közigazgatást is, átalakította az igazságszolgáltatást.”

Miközben Báthory sok területen szerzett elévülhetetlen érdemeket lengyel földön, a legnagyobb fegyvertényének azt tartják, hogy Rettenetes Ivánra és seregére vereséget mérve az országot megnagyobbította és előnyős békét is tudott kicsikarni.

Ezért is a cikk újabb, Egy magyar, aki legyőzte az oroszokat címet viselő részében Báthorynak előbb a hadvezéri nagyságáról történik említés. Utána pedig rögtön arról, miért tekintik őt a lengyel kultúra apostolának. E két sorsalakító szerepéről a már citált, közös magyar-lengyel tiltakozó állásfoglalás ekképp szól:

„Reformjai sikerét bizonyítja, hogy ígéretét beváltotta, és legyőzte a Livóniában már 18 éve hadakozó IV. Iván orosz cár seregeit, ezzel legalább 100 évvel elodázta az oroszok balti térségben később kialakult hegemóniáját. Ugyanakkor Báthory szerepe megkérdőjelezhetetlen a korszakban a humanizmus lengyelországi elterjedésében, jelentős reformokat vezetett be éppen a közoktatásban is. Nem véletlen, hogy Báthoryról szinte minden lengyel településen utcát neveztek el, és az 1918-ban létrejött független lengyel állam első gimnáziuma Varsóban szintén róla kapta a nevét”.

Nem kevésbé okoz majd maradandó károkat az iskolásfejekben annak a szándéknak a megvalósulása is, amiről ezt követően szól a cikk, és amire nincs jobb szó, mint a gyalázat:

„Szintén nem tanítanák az 1956-os magyar forradalom lengyel–magyar vonatkozásait, holott 1956. október 23-án a budapesti tüntetők nem véletlenül mentek Bem József szobrához, és tűztek ki rá a magyar mellett lengyel zászlót is: három nappal korábban hangzott el Varsóban Władysław Gomułka sztálinizmust elítélő beszéde, ami óriási hatással volt a magyarokra is. A szabadságharc során pedig messze Lengyelországban volt a legerősebb a szolidaritás a magyar néppel szemben.”

Végül következzen még egy passzus idézése ebből a fejezetből:

„Azt hiszem, aligha kell bárkinek bizonygatnia, hogy a visegrádi királytalálkozónak mekkora jelentősége van a közép-európai történelmi múlt szempontjából; az 1956-os forradalommal szemben tanúsított lengyel szolidaritás pedig az egyik legszebb példa, amivel a más népek iránti tiszteletet erősíthetjük a lengyel diákokban” – fogalmazott a Szabad Európának a történész, megemlítve azt is, hogy „Báthory István egyszerűen minden szempontból a legjelentősebb lengyel uralkodó volt. Ő teremtette meg a lengyel külpolitika máig érvényes alapvetéseit. Hogy őt is el akarják hagyni a kerettantervből, az teljesen érthetetlen.”