A transznemű jogok köré épül az amerikai jobboldal 2024-es kampánya

A tengerentúlon is erőteljes ellenreakcióval szembesülnek a melegjogi mozgalmak. Az új „csatatér” a transznemű identitás és jogok. Az Egyesült Államok közel kéttucat állama fogadott el a közelmúltban korlátozó intézkedéseket.

Jóformán egyik napról a másikra az amerikai konzervatív politizálás középpontjába a transzneműek jogai kerültek, állami és szövetségi szinten egyaránt. Ugyan formális döntés nem született erről, de több jel is arra utal, hogy tudatos stratégiáról van szó. A Republikánus Párt politikusai – kezdve az országos szinten névtelen tagállami törvényhozóktól az államfőjelöltségre pályázó nagyágyúkig – naponta beszélnek a transzgender identitásról és jogokról.

„A középszerű férfi sportolóknak most lehetőségük nyíltan tisztességtelenül versenyezni” – szól Donald Trump volt és reménybeli elnök egyik kampányvideója. Fő kihívója, Ron DeSantis floridai kormányzó sem akar lemaradni. „A lányok lánysportokat fognak játszani, a fiúk pedig a fiúsportokat. Ezt fogjuk tenni” – hangzik DeSantis replikája.

Fotó: Pexels

A floridai kormányzó május közepén a transzneműek elleni harc fellegvárának nyilvánította az államát, amikor nagy külsőségek között kihirdetett több korlátozó jogszabályt. Az egyik megtiltja például a kiskorúakon végzett nemváltoztató beavatkozásokat – a műtéti és gyógyszeres eljárásokat egyaránt. Törvény tiltja ezentúl Floridában, hogy nemváltoztató orvosi eljárásokat állami forrásokból finanszírozzanak. Egy másik jogszabály előírja, hogy az iskolákban sem tanárok, sem diákok nem kényszeríthetők arra, hogy olyan, a nemre utaló névmást használjanak, amely nem egyezik a születéskori nemmel – ahogy azt a transznemű diákok rendszerint elvárják. Törvény tiltja ezentúl Floridában azt is, hogy a transznemű diákok a biológiai nemüktől eltérő nyilvános mosdót és öltözőt használjanak.

Reakció-járvány

Nem Florida az egyetlen amerikai állam, ahol konkrét lépéseket tettek a transzneműek jogainak korlátozása felé – távolról sem. Az elmúlt egy évben a konzervatív többségű tagállami törvényhozások egyre-másra fogadtak el jogszabályokat, amelyek korlátozzák a nemváltoztató kezelésekhez való hozzáférést vagy a transzneműek sportolási lehetőségeit.

2021 elején Arkansas volt az első, amely betiltotta a nemváltoztató kezeléseket a kiskorúak esetében. Az év végéig két másik állam követte a példáját, mostanra pedig már több mint egy tucat korlátozza a kiskorúak orvosi ellátáshoz való hozzáférését. Becslések szerint több mint négyszáz LMBTQ-ellenesnek minősített törvényjavaslatot vezettek be az amerikai államokban. Ezek az egészségügyi ellátástól a mosdóhasználaton át az oktatásig terjednek. A The New York Times összesítése szerint legalább 16 államban korlátozások vagy tilalmak vonatkoznak a kiskorúak nemi hovatartozására, és több mint 20 olyan állam van, ahol valamilyen sporttilalom van érvényben.

Adam Nagourney amerikai újságíró, a melegjogi mozgalom avatott ismerője a melegházasság legalizálására vezeti vissza a transzneműeket sújtó konzervatív reakciót. A döntés nyomán hirtelen munkanélkülivé vált egyik oldalon a melegjogi érdekképviselet, a másik oldalon pedig a szociális konzervatív lobbicsoportok – magyarázta a The New York Times friss podcastjében.

A házasodáshoz való jog elismerése mérföldkőnek számított a melegjogi mozgalom társadalmi elfogadottsága terén. A következő logikus lépésként pedig a lobbicsoportok a forrásaikat és az erőfeszítéseiket a transznemű jogokat védő törvények elfogadtatására fordították. Első lépésként sikerült elérniük, hogy a Pentagon feloldja a transzneműek katonai szolgálatának tilalmát. Röviddel később több állam lehetővé tette a transzneműeknek, hogy a személyi igazolványukon és a jogosítványukon szereplő nemüket önazonosítás alapján, mindenféle orvosi eljárás nélkül megváltoztassák. Ezzel párhuzamosan nőtt a transzneműek társadalmi láthatósága. Az egyik népszerű Netflix-sorozat transznemű színésznője, Laverne Cox a Time magazin címlapjára került, az eredetileg Bruce-nak keresztelt Caitlyn Jenner pedig a Vanity Fair „címlaplánya” lett.

Látványos felsülés

A konzervatívok elkezdték felismerni a transznemű mozgalomban rejlő politikai potenciált – azt, hogy olyan témáról van szó, amely helyettesítheti a melegházasságot a választók mozgósításában és a kampányfinanszírozók felhajtásában.

Elsőre azonban falnak futottak. Észak-Karolinában a republikánus parlamenti többség törvényt fogadott el, amely megtiltotta a transzneműeknek, hogy az általuk választott nyilvános mosdókat használják. A döntés hatalmas politikai és gazdasági visszhangot váltott ki. Művészek szólaltak fel ellene, és több nagyvállalat – köztük a PayPal és az Adidas – bejelentette a kivonulását. A konzervatív többség meghátrált, és visszavonta a törvényt.

Ugyanaz, másként

A Republikánus Párt hamarosan megértette, hogy az amerikaiak többségét önmagában nem izgatja, hogy ki hova jár mosdóba, ha viszont gyerekekről van szó, akkor teljesen más a helyzet. Felmérések kimutatták, hogy a republikánusok nagyobb valószínűséggel támogatnak olyan jelöltet, aki a transznemű lányok sportolási tilalmát részesíti előnyben. A konzervatívok boszorkánykonyhájában átfogalmazták tehát a problémafelvetést: a hangsúly a mosdóhasználatról a sporttisztességre és orvosi kérdésekre került. Például arra, hogy jó-e, ha kiskorúak hozzáférnek nemváltoztató kezelésekhez, ami magában foglalhatja a hormonterápiát, pubertásblokkolókat és adott esetben műtétet.

„Helytelen, ha a tanár azt mondja a diáknak, hogy rossz testben születhetett, vagy a neme választás kérdése” – hangsúlyozta Ron DeSantis floridai kormányzó a már említett törvény kihirdetésekor, kisdiákok gyűrűjében. Nagourney fontosnak tartotta kiemelni, hogy ezzel kapcsolatban a konzervatívok aggodalmait a független szavazók jelentős része is osztja – sőt a demokrata tábor egy része is. Ezzel magyarázható, hogy a Republikánus Párt a transznemű identitás és jogok elleni harcot minden jel szerint a 2024-es elnökválasztási kampány egyik központi kérdésévé tette. Addig is, a Fehér Házba visszafoglalására váró konzervatívok az általuk dominált államokban sorra fogadják el a korlátozó törvényeket, amelyek közül némelyik mintha sablon alapján készült volna. Nem véletlenül, hiszen ugyanazok a konzervatív csoportok segítenek a törvényjavaslatok megszövegezésében és lobbiznak az elfogadásáért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?