Csatát nyertek a sztriptíztáncosok, létrejött a szakszervezetük

Szakszervezetbe tömöröltek egy Los Angeles-i sztriptízklub táncosai. A hölgyeknek több mint tizenöt hónapjába telt, amíg kiharcolták az Észak Hollywood-i szórakozóhely tulajdonosának jóváhagyását, így amerikai sajtóbeszámolók szerint elérzékenyülve jelentették be érdekképviseletük létrejöttét.

Fotó: az Actor's Equity Association Facebook-oldala

A BBC tájékoztatása alapján a csoport magasabb fizetést és előnyösebb juttatásokat, valamint egészségügyi biztosítást és biztonságosabb munkakörülményeket szeretne. A Star Garden táncosainak szakszervezete csatlakozik az 1913-ban alapított, mintegy 51 ezer tagot számláló Equity (méltányosság) egyesülethez, amelynek elnöke, Kate Shindle kiemelte: „a sztriptíztáncosok is előadóművészek, mert bár munkájuk bizonyos része egyedi, ugyanúgy táncolásból élnek meg, mint a többi Equity tag. Minden alkalmazott megérdemel egy szakszervezetett.” Az AP úgy tudja, hogy a topless-táncosok azt követően kezdeményezték a saját szakszervezetüket, hogy a lokál némely vendége erőszakosan viselkedett velük szemben, miközben a vezetőség retorziót helyezett kilátásba.

Jelenleg ez az egyetlen felnőtt szórakozóhely az Egyesült Államokban, ahol a táncosok szakszervezetbe tömörültek. Az NLRB alapján az egzotikus táncosok első szakszervezetét 1997-ben, egy San Francisco-i klubban hozták létre, de az a lokál 2013-ban bezárt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?