Vincze Loránt: ha egy állam nem tartja be a kisebbségek jogait, az anyaországoknak kell közbelépniük

A nemzeti kisebbségek ügyét már számos alkalommal felvetettük az Európai Parlamentben, és ezután is ezt fogjuk tenni, mert meggyőződésünk, hogy a kisebbségvédelem uniós téma, és uniós hatáskör kellene legyen – mondta Vincze Loránt EP-képviselő a Kisebbségi Intergroup által szervezett, Kisebbségi jogok az uniós bővítési folyamatban című konferencián.

Az Intergroup társelnöke leszögezte: „a kisebbségi jogok emberi jogok, a kisebbségeknek joguk van identitásuk, kultúrájuk – kulturális intézményeik, anyanyelvük, sajtójuk – védelmére, joguk van az anyanyelvi oktatáshoz. A kisebbségek nem jelentenek veszélyt a többségre nézve, de szükségük van a többség segítségére abban, hogy megőrizhessék identitásukat a szülőföldjükön.”

Fotó: Vincze Loránt sajtóirodája

Az ukrajnai helyzet kapcsán beszélt a kétoldalú kapcsolatok szerepéről a kisebbségi jogok terén – jelen esetben az ukrán–magyar és az ukrán–román kapcsolatok kontextusában. Rámutatott, ez a két kisebbség nincs egyedül problémáival, sok kisebbségi közösséggel azonosak a céljaik Ukrajnában – ezt a FUEN tagszervezetei is megerősítik. „A nemzetiségeknek az anyaország közbenjárása nélkül is kijár annak az országnak a támogatása, amelyben élnek. De amikor ez nem adott – márpedig Ukrajna esetében több mint egy évtizede a kisebbségi jogok folyamatos csorbítását tapasztaljuk –, akkor a nemzetközi szervezeteknek és az anyaországoknak közbe kell lépniük, és kérniük kell a kétoldalú megállapodások, az Ukrajna által ratifikált nemzetközi és európai szerződések betartását” – mondta el.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke úgy fogalmazott: „mi azt kérjük, hogy állítsák vissza jogainkat Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban.” Bízik benne, hogy a csatlakozási tárgyalások során ez sikerülni fog, egyrészt azért, mert az EU nemcsak gazdasági közösség, hanem értékközösség is, másodsorban azért, mert senki nem akar problémákat bevinni az Unióba, harmadsorban pedig a Romániával és Magyarországgal kötött, a kisebbségek helyzetét is tartalmazó kétoldalú megállapodások miatt. Hozzátette: „mi támogatjuk Ukrajna mihamarabbi uniós integrációját, ahogy az is nyilvánvaló, hogy szeretnénk jogainkat visszaszerezni.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?