Noha a Nyugat országai és mindenekelőtt az Egyesült Államok folyamatosan nyomást gyakorolnak a világ országaira, hogy sorakozzanak fel Oroszország ellen az ukrajnai konfliktusban, a globális Dél államai egyelőre nem állnak kötélnek. A háttérben történelmi és praktikus okok egyaránt felsejlenek.

Amikor október 12-én az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) Közgyűlése nagy többséggel elítélte a négy ukrajnai megye Oroszország általi annektálását, 143 ország foglalt állást Ukrajna területi integritása és függetlensége mellett, miközben mindössze öt állam – köztük Oroszország – szavazott nemmel, és 35 állam képviselője tartózkodott. Az Egyesült Államok elsöprő diplomáciai sikerről beszélt.

Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet úgy értékelte, a határozat erős jelzés Oroszország elszigeteltségére, vagyis „az ukránok mögött ott áll a világ, Oroszország pedig egyedül van". Joe Biden elnök úgy fogalmazott a Fehér Ház közleménye szerint, hogy "a világ elsöprő többsége" elítélte Oroszországot.

Kommunikációs stratégia vs. valóság

Elsöprő diplomáciai sikerről beszélni azonban túlzásnak tűnik annak fényében, hogy alig történt elmozdulás március óta, amikor az orosz inváziót elítélő ENSZ-határozatot ugyancsak öt állam ellenezte, és 35 ország tartózkodott. Mindössze annyi történt, hogy ezúttal Nicaragua nemmel szavazott, és a márciusi határozatot ellenző Eritrea tartózkodott. (Márciusban Nicaragua tartózkodott.) Emellett két olyan államot sikerült Oroszország ellen fordítani, amely márciusban nem vett részt a szavazáson. Így is az elítélő határozatot támogató államok együttesen a Föld lakosságának kevesebb mint felét adják.

Nem változott az sem, hogy ugyanúgy a széles értelemben vett Nyugat (Európa, Észak-Amerika, valamint Ausztrália) és a globális Dél között húzódik a választóvonal az ukrajnai konfliktus kapcsán. A tartózkodó, a nemmel voksoló és a távol maradó államok végső soron valamennyien ugyanabba a táborba tartoznak: akik nem hajlandók felsorakozni Oroszország ellen. Köztük vannak a Nyugat olyan szövetségesei, mint India, a Perzsa-öböl menti államok, Marokkó vagy Szenegál.

Ezeknek az országoknak a vezetői nem pusztán a szavazatukkal – esetleg annak hiányával – foglaltak állást, hanem az ukrajnai háború keretezésével is. A globális Dél vezetői közül többen kezdettől fogva az Egyesült Államokat és a NATO-t teszik felelőssé a konfliktusért, amelyet a nyugati nyilvánosságban illik a „provokálatlan” jelző társaságában emlegetni.

Szankciók…

Ugyancsak a Nyugatot és az ukrajnai inváziót követően elrendelt szankciókat teszik felelőssé az ukrajnai válság negatív gazdasági és politikai következményeiért: az élelmiszerbiztonság romlásáért, az energiapiacok válságáért, a nyersanyagokat és általában a fogyasztási termékeket érintő árrobbanásért.

A nyugati közvélemény és politika legnagyobb megdöbbenésére a globális Dél országai nem veszik ki a részüket az Oroszország elleni szankciókból, és főként nem érzik a morális kényszert, amelyre ezeket a büntetőintézkedéseket Nyugaton alapozták. Ennek oka megfigyelők szerint egyrészt a már említett keretezés (a Dél nem tartja provokálatlannak az orosz inváziót), másrészt a történelmi tapasztalat.

A Dél számára az ukrajnai háború ugyanolyan távolinak tűnik, mint egy lengyelnek a líbiai konfliktus. Másfelől az ukrajnai háború Nyugat általi kezelésében újabb bizonyítékát látják annak, hogy „a hatalmasok” kettős mércét használnak. Ezt tételesen Kongó nagykövete fogalmazta meg az ENSZ Közgyűlésében. Noha egyébként igennel szavazott, felrótta, hogy a nemzetközi közösség nem rótt ki szankciókat például Ruandára és Ugandára, amely 1998-ban lerohanta a hazáját, és azóta is folyamatosan rabolja az altalajkincseit. A kettős mérce már a konfliktus első napjaiban nagy nyilvánosságot kapott a Dél sajtójában, sőt a többé-kevésbé nyílt rasszizmus is. Észrevételezték, hogy Európa országai tárt karokkal fogadták az ukrajnai menekülteket – nem úgy, mint korábban a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkezőket –, illetve az Ukrajnában tanuló vagy dolgozó színes bőrű menekülteket gyakran visszafordították az Európai Unió határáról, vagy jobb esetben eltérő bánásmódban részesítették őket.

… és lehetőségek

Az Oroszország nemzetközi elszigetelésére tett lépések a Dél számos országa számára jelentős gazdasági lehetőséget nyitottak. Például India vagy Kína olcsóbban juthat hozzá az orosz földgázhoz és kőolajhoz, vagy miután az orosz oligarcháknak menekülniük kellett a nyugati államokból, Törökország vált az orosz tőke kedvelt célpontjává.

Talán Szaúd-Arábia példázza a legjobban a déli államok hozzáállását. Miután az Oroszország elleni szankciók hatására a kőolaj világpiaci ára jelentősen megugrott, Joe Biden amerikai elnök egy 180 fokos fordulattal ismét udvarolni kezdett Mohamed bin Szalmán szaúdi koronahercegnek, akit korábban személyesen felelősnek tartott Dzsamál Hasogdzsi újságíró 2018-as meggyilkolásáért. Rijádi látogatása után Biden boldogan újságolta el: megállapodtak, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és szövetségesei, köztük Oroszország (OPEC+) növeli az olajkitermelését. Ehhez képest a 13 tagú szervezet – amelyben Szaúd-Arábia vezető szerepet játszik – október elején bejelentette, hogy napi 2 millió hordóval csökkentik a kitermelést. Rijád képviselői később azzal magyarázták a döntést, hogy nem teszik kockára a bevételeiket és vele az ország fejlesztési terveit az Egyesült Államok stratégiai céljai miatt.

Egyéb gyakorlati érdekek is működnek. Például az indiai hadsereg legnagyobbrészt továbbra is szovjet fejlesztésű fegyver(rendszer)eket használ, amelyekhez szüksége van az orosz utánpótlásra. Ráadásul határviták miatt konfliktusban áll Pakisztánnal – amelynek az Egyesült Államok szállít modern fegyvereket – és Kínával, ezért érdeke fűződik ahhoz, hogy Peking egyetlen jelentős riválisaként Oroszország ne gyengüljön meg túlzottan.

Kísért a (közel)múlt

Megfigyelők szerint a Dél országainak álláspontját jelentős mértékben befolyásolja a gyarmati múlt. A Nyugat most olyan afrikai, ázsiai vagy dél-amerikai népektől vár szolidaritást, amelyeket évszázadokon keresztül elnyomott, ráadásul annak a Szovjetuniónak az örökösével szemben, amely a múlt század közepétől jelentős mértékben hozzájárult a gyarmatok felszabadulásához.

A Nyugattal szembeni ellenérzéseket két másik fontos tényező is táplálja. A pandémia idején többen felrótták, hogy a Covid-19 vakcinát gyártó nagyvállalatok a „végére hagyták” a szegény országokat, illetve nem adták át az oltástechnológiát a fejlődő országoknak, holott ezzel tízmilliók életét menthették volna meg. Ez a szolidaritáshiány alapvetően aláásta a Nyugat morális fölényét ott is, ahol ez még létezett.

A klímaváltozás egy másik tényező, amely elmélyíti a Dél és a Nyugat közötti szakadékot. A feltörekvő gazdaságok egyre nyíltabban felróják a fejlett Nyugatnak, hogy miközben elenyésző mértékben járultak hozzá a globális felmelegedést felgyorsító üvegházhatású gázok kibocsátásához, aránytalanul nagy mértékben fizetik meg a szennyezés árát. Erre jó példa a pakisztáni árvíz, amelynek során az előbbi ország tizede víz alá került. A pakisztáni hatóságok számára a helyzet egy „háború, amely soha nem ér véget”.

A Stratégiai Tanulmányok Spanyol Intézetének a szakértője szerint, míg Washington és szövetségesei számára alapvető fontosságú Oroszország elszigetelése – hogy gazdaságilag, technológiailag és politikailag „megfojtsák” –, addig a Kreml attól remélheti a nagyhatalomként való túlélését, hogy kereskedelmét és diplomáciai kapcsolatrendszerét a Nyugat ellen lázadó globális Délre irányítja át, és ezzel mellesleg megbontja a fennálló – nyugati hatalmak által dominált – világrendet. Éppen ezért a globális Dél csatlakozása egyik vagy a másik félhez kulcskérdés az ukrajnai konfliktus kimenetelét és alapvetően pedig Vlagyimir Putyin Oroszországának túlélését illetően.